Pesti Srácok

Itt az első bombameglepetés, Argentína máris bajban

null

Még mindig jól tudnak focizni az argentinok, ám szokásukhoz híven, még mindig képesek ellinkeskedni a világbajnoki szerepléseiket. Tény, hogy az első félidőben kétgólos előnybe kerültek volna, ha a bíró nem alkalmazza túlságosan is a védőt segítve a lesszabályt, ám ez sem változtat azon, ami a második félidőben történt. Egy sokkal harapósabb Szaúd-Arábia futott ki a második játékrészre, percek alatt megfordította az állást, majd pedig magabiztos, néhol már hősies védekezéssel meg is tartotta az előnyét. Argentína csapata kísértetiesen emlékeztet a 2018-as önmagára…

Messiék lefocizták mezőnyben az ellenfelüket az első félidőben, és a minden bizonnyal utolsó vb-jén részt vevő hétszeres aranylabdás tizenegyesgóljával hamar meg is szerezték a vezetést az akkor még teljesen esélytelennek gondolt arabokkal szemben. Bőven benne volt a pakliban, hogy akár el is döntik az első részben az összes nyitott kérdést: három lesgólt is megszereztek. Az első kettőt még zászlóval belengette a partjelző, a Lautaro Martinez által lőtt harmadikat viszont hosszas videózás után érvénytelenítette a bíró.

Ez utóbbi erősen véleményes volt, sőt, talán szabályos góltól fosztották meg az argentinokat. Mindössze Martinez egyik karja volt túl az utolsó védőn, minden más testrésze jócskán a lesvonalon innen helyezkedett. Kérdés, mi értelme volt két évvel ezelőtt „támadóbarátabbá” tenni a lesszabályt azzal, hogy csak akkor les, ha a támadó bármely, szabályos gól szerzésére alkalmas testrésze (a kezén és a karján kívül minden) előrébb van az utolsó védőnél. Ha a válla egy vonalban is volt az arab védővel, éppen az ilyen helyzetek támadóbarátabb megítéléséről szólt elvileg a 2020-as szabálymódosítás.

Derült égből villámcsapásként jött az első félidőhöz képest 180 fokos fordulatot hozó második. Még jóformán ki se jöttek az öltözőből a csapatok, egy lendületes akció végén jó mélységi indítást kapott al-Sehri, akit nem tudott utolérni a becsúszó Romero, az arab csatár pedig precízen kilőtte a hosszú alsót. A sokkolódott argentinok még el sem gyászolhatták az előnyüket, máris tovább romlott a helyzetük. Az ázsiai csapat nagy lendületet vett, beszorította a sokkal esélyesebb ellenfelét, egy lövést még blokkolt a dél-amerikai védelem, de a labdára utóbb al-Davszari csapott le, cselezett egy sort, majd a hosszú felső sarokba bombázott. Három kaput eltaláló lövés öt perc alatt, ebből kettő gól – ez aztán a hatékonyság!

PestiSracok facebook image
Al-Sehri ünnepli az egyenlítő gólt (fotó: MTI/AP/Jorge Saenz)

Csak ezután tért magához a dél-amerikai csapat, és óriási offenzívát indított az egyenlítésre. Szépen szövögette a támadásokat Argentína, de az utolsó pillanatban mindig szerelni tudtak a védők, vagy ha már ez sem sikerült, akkor al-Ovaisz állta a sarat a kapuban, olykor bravúrosan. Közben a sárga lapokat is szorgosan gyűjtötték az elkeseredetten védekező arabok, és húzták az időt, ahogy csak lehetett. Ezt nyolcperces ráadással díjazta a bíró, amelynek rögtön a legelején óriási argentin helyzet adódott, a lövésüket a gólvonalról fejelte ki egy zöld mezes védő. Sorjáztak az argentin rohamok, de igazi kreativitás és siker nélkül. Az egyik támadásnál a kapujából felugorva kirontó al-Ovaisz térddel fejbe rúgta csapattársát, és al-Szahranit hosszas ápolás után hordágyon vitték le. A meccs emiatt végül 15 perces ráadást követően ért véget, Argentína pedig máris szorult helyzetbe manőverezte magát – így a lengyeleket és Mexikót is verniük kell a továbbjutáshoz.

Nasszer al-Sahrani számára ez az ütközés jelentette a meccs végét, pár perccel a lefújás előtt (fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)

Argentína–Szaúd-Arábia 1:2 (1:0)

Luszail Stadion, 88 012 néző, v.: Slavko Vinčić (szlovén)

gólszerzők: Messi (10., büntető), illetve al-Sehri (48.), Sz. al-Davszari (53.)

sárga lap: al-Malki (67.), al-Bulaili (75.), al-Davszari (79.), Abdulhamid (82.), al-Abid (88.), al-Ovajsz (90+2)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.