Pesti Srácok

LMBTQ-karszalag nélkül is versenyben maradtak a németek – Spanyolország–Németország 1–1 (0–0)

LMBTQ-karszalag nélkül is versenyben maradtak a németek – Spanyolország–Németország 1–1 (0–0)

Negyedórával a lefújás előtt még a pokol tornácán volt a német válogatott, a spanyolok pedig uralkodó pozícióban látszottak, aztán másképp alakult. Ha egyszer volt 2010-ben világbajnokság, akkor mondhatjuk, hogy a spanyolok elspanyolkodták a győzelmet, sőt, a végén még izgulhattak is picit. Németország pedig kiizzadta az első vb-pontját, és az utolsó fordulóban elverekedheti magát a nyolcaddöntőig, míg Spanyolországnak a japánok elleni záró fordulót is komolyan kell majd vennie.

A németek szinte bármelyik válogatott ellen képesek dominálni a mezőnyt, a spanyolok ellen viszont esélyük sincs ilyesmire – sem nekik, sem másnak. A hispán csapat ellen gyakorlatilag lehetetlen huzamosan megtartani a labdát, és elvenni is iszonyúan nehéz tőlük. Az életükért játszó németek azonban igencsak felszívták magukat, keményen letámadták az esélyest. Ennek folyományaként kicsit szürreális látvány volt, amikor a spanyolok hátul adogadtak kitartóan az őket letámadó németek orra előtt, de időnként azért megindultak ebből, mint egy lavina. Az Olmo–Asensio–Torres csatárhármas első két tagja megdolgoztatta az ellenfél védelmét, a németek pedig ezúttal a veterán Thomas Müllert küldték be egyedüli támadóéknek.

Mindenféle alibiző szórakozás helyett nagy iramban egymásnak ment a két csapat, ennek megfelelően veszélyes, habár messze nem csúcsformában játszó spanyolokat és a múltkorinál jóval élesebb németeket láttunk az első perctől fogva. Hamar megadhatták volna a hispánok az alaphangot, hiszen Dani Olmo a tizenhatoson kívülről, a pálya bal oldaláról tüzelt, a hatalmas erejű bomba súrolta a nyújtózkodó Neuer kezét, és pont ennyi kellett neki, hogy a felső lécre vágódjon a háló kiszaggatása helyett. Itt azért lett volna okuk megszeppenni a németeknek, de nem tették, hanem időről időre tudtak okozni némi kellemetlenséget az ütemet diktáló spanyoloknak. A 25. percben emelkedhettünk föl ismét a székből, amikor a spanyol védelem akadozott egy kicsit, a lehetőségből pedig Gnabry jegyezhetett egy mellé ment lövést. Közben a német védelemnek többször is blokkolnia kellett, hogy ne legyen nagyobb baj. Aztán a tilitoli majdnem a spanyolokat sodorta bajba: teljesen nyugodtan engedték fejelni Rüdigert egy jobbról beívelt szabadrúgás után, és ő nem is hibázott. Legfeljebb akkor, amikor lesre helyezkedett a beadás pillanatában; a spanyolokban viszont biztosan meghűlt a vér.

Morata góljánál úgy tűnt, a papírforma valósággá válik. Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit
PestiSracok facebook image

Hiába lett érvénytelen a gól, még a második félidő elején is az látszott a spanyolokon, mintha először fordult volna meg a fejükben, hogy itt akár ki is lehet kapni. A németek ugyanezen viszonylat másik felén viszont harapósabban jöttek ki a szünetet követően. Az 56. percben a spanyolok addig varázsolgattak védekezés közben, hogy a németek két gyors passzal helyzetbe hozták Kimmichet, és Unai Simónnak kellett nagyot védenie. Öt perccel később góllá érett a mezőnyfölény, Morata a rövid felsőbe külsőzte Jordi Alba passzát. Hamarosan Asensio felső léc fölé menő lövése jelezte a szándékot a folytatásra, Hansi Flick cseréi azonban megváltoztatták a dolgok menetét. A csereként beállt Sané pazar labdával szolgálta ki Musialát, aki ajtó-ablak helyzetben belebikázta az ácsorgó Unai Simónba – a gól még nem jött össze, de ez feltüzelte a német harci kedvet, és nyomni kezdett az Internationalelf. Hamarosan a találat is meglett: Musiala erőltette át magát a spanyol védőkön, ám mivel kapura fordulni már nem tudott vele, az érkező csereember, Füllkrug segítette ki, közelről a hosszú felsőbe bombázva. A ráadás legvégén Sané léphetett ki a meccslabdával, gyorsabb volt a védőinél, de ahelyett, hogy csak a kapussal szemben állva lőtt volna, inkább elvitte Unai Simón mellett, csakhogy közben odaért az alapvonalig, és elmúlt a helyzet.

Füllkrug a kispadról beszállva lett hős. Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

Óriási német megmenekülés történt a kiesés torkából, de nem lehet elvitatni, hogy megdolgozott érte a gárda. Spanyolország pedig vagy csak gyengébb napot fogott ki, vagy nem is annyira gyilkos erejű az az armada, amikor komolyabb kaliberű csapattal sodorja össze a szél.

SPANYOLORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1:1 (0:0) al-Hor, al-Bajt Stadion, v.: Danny Makkelie (holland) gólszerzők: Morata (61.) – Füllkrug (82.)sárga lap: Busquets (44.) – Kehrer (37.), Goretzka (57.), Kimmich (59.)

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.