Pesti Srácok

Svájc egy góllal verte meg Kamerunt – Az uruguayi és a dél-koreai válogatott nem bírt egymással

null

A svájci válogatott 1–0-ra legyőzte a kameruni csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának csütörtöki nyitómérkőzésén, az uruguayi válogatott pedig gól nélküli döntetlent játszott a dél-koreai csapattal a H csoport nyitófordulójában.

Svájc egymást követő hatodik alkalommal vívta meg veretlenül első vb-mérkőzését, Kamerun ugyanakkor sorozatban nyolcadik világbajnoki összecsapásán maradt alul: ennél többször csak Mexikó (1930 és 1958 között kilencszer) kapott ki egymás után. Az első félidőben annak ellenére a kameruniak alakítottak ki több helyzetet, hogy a svájciaknál volt többet a labda. Az afrikai együttes veszélyes, gyors kontrákat vezetett, amelyek végén Sommernek többször is bravúrral kellett védenie. Az előző vb-n nyolcaddöntős európaiak szinte csak pontrúgások után tudtak helyzetbe kerülni, de a ráadásban egy szögletet követően Akanji révén így is megszerezhették volna a vezetést, a Manchester City hátvédje azonban öt méterről, tiszta helyzetből a kapu mellé fejelt.

A második játékrészt remekül kezdte Svájc, amely egy jól felépített támadás végén szinte azonnal vezetést szerzett: a kameruni születésű Embolo ugyanakkor – szülőhazája iránti tiszteletből – nem ünnepelte meg a találatát.

A folytatásban mindkét együttes előtt adódtak nagy lehetőségek, Onana például egyszer elvetődve, reflexmozdulattal hárította Vargas 12 méteres kísérletét. A hajrára mindkét szövetségi kapitány cserékkel frissített, de a korábbiakhoz képest "leült" a meccs, ami az így három pontot szerző svájciaknak kedvezett.

PestiSracok facebook image

A H csoport nyitómérkőzésén óriási lendülettel és meglehetősen agresszívan kezdtek a dél-koreaiak, akik jobbak is voltak az első negyedórában riválisuknál. Az uruguayiakat mintha meglepte volna az ellenfél harciassága, hamarosan azonban ritmust váltottak és a félidő derekán átvették az irányítást. Gólszerzési lehetőség mindkét együttes előtt adódott, de a befejezések nem voltak pontosak. Félóra elteltével a dél-amerikaiak ismét átadták a területet a riválisnak, az ázsiai együttes pedig újfent kezdeményezővé vált, helyzetei is voltak, de gólt nem sikerült szereznie. A lefújás előtti pillanatokban a 160. válogatott meccsén pályára lépő Godín egy szöglet után fejelt remekül, a labda a jobb kapufáról pattant ki.

Fordulás után nem változott jelentős mértékben a játék képe, egyik együttes sem tűnt fáradtnak, így mindkét kapu előtt alakultak ki veszélyes szituációk. A félidő feléhez érve aztán egyre pontatlanabbá váltak a játékosok, megszaporodott az eladott labdák száma, miközben kemény párharcok és óriási küzdelem jellemezte a mérkőzést. Cserejátékosokkal frissített mindkét szövetségi kapitány, a hajrához közeledve pedig a dél-koreaiak szorultak be. Az utolsó percekben előbb Valverde, majd Szon próbálkozott távoli lövéssel, de az uruguayi futballista a kapufát találta el, a Tottenham Hotspur sztárja pedig méterekkel a kapu mellé bombázott, így maradt a gól nélküli döntetlen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Nusad Szekkajil

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.