Pesti Srácok

Szurkolói extázisban Wales nyert, a zöld gyepen azonban nem született döntés – Amerikai Egyesült Államok–Wales 1–1 (1–0)

null

Szenzációs hangulatban két ellentétes félidőt produkált az Egyesült Államok és Wales a labdarúgó-világbajnokság mai utolsó mérkőzésén. Az elsőben az USA volt a jobb, a másodikban Wales, ami egy-egy gólban is megmutatkozott, így összességében igazságos döntetlen született a két csapat nagyszerű meccsén.

A válogatott labdarúgó-mérkőzések egyik legfelemelőbb pillanatai azok, amikor a csapatok himnuszait játsszák. Legalábbis egyes országok esetében ez egészen biztosan így van. Nekünk, magyaroknak természetesen nem létezik szebb saját nemzeti imádságunknál, ám akadnak más országok is, amelyeknél már a meccs előtti himnusz során komoly meccshangulatba kerül az ember, amint a játékosok és a szurkolók közeli képeit nézi. Európából Olaszország vitte talán mindig is a prímet, ám tekintettel arra, hogy a taljánok nem kvalifikáltak a vébére, így ezt az űrt most alighanem Wales tölti majd be. Aki látta a szurkolók teljes átszellemültségét, azt a fajta extázist, amit a futball kivált, tudja, miről van szó.

Persze teljességgel érthető is volt a walesi himnusz alkalmával meglévő különleges lelkesedés, hiszen Wales 1958 után jutott ki újra a világbajnokságra, így több mint hat évtizednyi távollét után igyekszik megmutatni magát a világnak Katarban. Itt van a szigetországiak legnagyobb csillaga, Gareth Bale is, aki csapatkapitányként vezette ki övéit a hat és fél évtized után sorra kerülő vb-meccsre.

Ám sem a szurkolók extázisa, sem Bale csillaga nem volt elég a mérkőzés elején Walesnek. Az első félidőben szinte semmi nem sikerült a vörös mezeseknek, az amerikaiak viszont remek dolgokat mutattak, szép támadásaik voltak és a mezőnyben is élesebbnek, frissebbnek tűntek, mint a walesi csapat. Aztán a 35. percben az addig is fölényben játszó amerikai csapat megszerezte a vezetést. Pulisic lódult meg a walesi térfél közepén, eszményi labdát tálalt a kiugró Weah elé, aki hanyag mozdulattal ellőtte a labdát a kivetődő Hennessey mellett (1–0).

PestiSracok facebook image
Az amerikai Timothy Weah ünnepli gólját a katari labdarúgó-világbajnokság B csoportjának első fordulójában játszott Egyesült Államok-Wales mérkőzésen az ar-rajjáni Ahmad bin Ali Stadionban 2022. november 21-én.<br /> Fotó: MTI/AP/Francisco Seco
Az amerikai Timothy Weah ünnepli gólját a katari labdarúgó-világbajnokság B csoportjának első fordulójában játszott Egyesült Államok–Wales mérkőzésen az ar-rajjáni Ahmad bin Ali Stadionban 2022. november 21-én. Fotó: MTI/AP/Francisco Seco

A második játékrészre felpaprikázott walesi csapat jött ki, ami a játék képét is megváltoztatta. Wales szép lassan teljesen átvette a mérkőzés irányítását, szinte nem lehetett ráismerni a szigetországiakra. Igaz, az időnkénti amerikai kontrákban rendre ott volt a veszély, ám ugyanez igaz volt a vörös mezesek támadásaira is. Az amerikai portás, Turner többször is bravúrral mentett. A 82. percben azonban már ő is tehetetlen volt, ugyanis Bale-t vágták fel az amerikai tizenhatoson belül, a katari bíró pedig megítélte a jogos büntetőt. A sértett, azaz Bale maga rúgta a tizenegyest, és elemi erővel bombázott a bal felső sarokba. Turner rajta volt, de nem védhette az erős, jól helyezett büntetőt (1–1).

A hátralévő percekben nagy rohanás kezdődött a győztes gólért, hiszen tudvalévő volt: aki ezt a meccset megnyeri a csoportban, Irán vélelmezhető legyőzésével, két sikert elérve gyakorlatilag biztosan a tizenhat közé kerül. Maradt idejük a csapatoknak a győztes gólra, a bíró ugyanis kilenc perc ráadást rendelt el, ám ez is csak helyzetekre volt elég, újabb gólra már nem, így döntetlennel, méghozzá az összkép alapján igazságos döntetlennel zárult a vb eddigi legizgalmasabb mérkőzése.

Vezető kép: MTI/EPA/Neil Hall

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.