Pesti Srácok

Miért tiltotta ki az MLSZ a történelmi Magyarország képét a stadionból?

null

Egészen a nagypolitikáig gyűrűzött a magyar foci Nagy-Magyarország ügye. A botrány azután robbant ki, hogy a PestiSrácok két héttel ezelőtti Polbeat adásából derült ki: a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szurkolókat tiltott ki a válogatott meccseinkről, amiért a lelátón történelmi Magyarország körvonalait ábrázoló molinót feszítettek ki. Az ügyre azóta reagált Csányi MLSZ-elnök, sőt a közismerten futballrajongó Szijjártó Péter is. Az mindenesetre minimum megdöbbentő, hogy míg magyar szurkolókat számtalanszor ért az elmúlt években, évtizedekben inzultus, fenyegetés, akár súlyos testi sértés a szomszédos országokban a magyarságuk miatt, még idehaza is harcot kell vívni a történelmi Magyarország megjelenítésének jogáért, a saját futballszövetségünkkel. Az MLSZ ugyanakkor más, ennél sokkal szakmaibb ügyekben korántsem kommunikál ennyire határozottan.

A PestiSrácok számolt be róla először, hogy a korábban jobbikos, de a párttal Jakab Péter DK-s szövetkezése miatt szembefordult IV. kerületi önkormányzati képviselőt, Szabó Balázst azért tiltották ki (többedmagával) az MLSZ által vagy közreműködésével szervezett összes mérkőzésről két évre, mert társaival bevitte a Magyarország–Németország Nemzetek Ligája meccsre az Újpest történelmi Magyarországot ábrázoló molinóját. A határozat szerint Szabó és társai elrejtették a

majd felszólításra sem távolították el azokat. A határozatban azzal is vádolta Szabót az MLSZ, hogy nem volt jegye, ami gyenge kísérletnek bizonyult, hiszen az érintett ezt a névre szóló jegye megmutatásával cáfolta, de maga az MLSZ oldalán is elérhető.

PestiSracok facebook image
Az MLSZ szerint érvényes belépő nélkül a meccsre kilátogató Szabó Balázs belépőjegye az MLSZ honlapján

Csányi Sándor csütörtökön közleményben riogatott, hogy zárt kapus büntetést kockáztat, aki bármilyen módon megjeleníti válogatott mérkőzésen „Nagy-Magyarországot”. Szavai szerint azon dolgoznak, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Football Against Racism in Europe (FARE) levegye a tiltólistájáról a jelképet, de addig is

Csányi fő félelme, hogy az angolok elleni meccsen kapott felfüggesztett zárt kapus büntetés fényében komoly veszélyt jelenthetne ilyen értelemben a szerbek elleni Eb-selejtező.

Az MLSZ elnöke, aki egyben az UEFA alelnöke és végrehajtó bizottságának tagja is, ugyanakkor nem gondolja, hogy az általa irányított szervezet megalkuvó lenne a kérdésben.

A szurkolók kitiltását eredményező, betiltott jelképet ábrázoló molinó

A futballrajongó Szijjártó Péter őszinte és teljesen jogos indulattal reagált a PestiSrácokon megjelent információra. Önkéntes munkásőröknek nevezte a FARE ügynökeit, akik azért élnek, hogy feljelenthessenek embereket.

– fogalmazott a külügyminiszter. Egyúttal kijelentette:

Szijjártó Péter kijelentette, jól ismeri az UEFA szlovén elnökét, akit kiváló embernek tart, és reméli, hogy megszabadítja az UEFA-t meg az európai futballt „ettől a munkásőr szervezettől”.

https://pestisracok.hu/szijjarto-a-fare-onkentes-munkasorok-szervezete-akiknek-fogalmuk-sincsen-a-tortenelemrol/

Az ügy azonban a kiterjedt futballszurkolói, sőt annál jóval szélesebb társadalmi felzúduláson túl sem csupán ennyiből áll, és a helyzet roppant kínos lehet az MLSZ számára.

MLSZ: egyedül a magyar nemzeti összetartozás jelképe ellen

Noha egy korábbi FARE-prospektus 29. oldalán valóban szerepelt ilyen vonatkozásban, a szervezet kötelékében feljelentgető Jósa Bálint közlése szerint a történelmi Magyarország térképe nincs tiltólistán, és az UEFA emiatt sosem büntette meg az MLSZ-t sem a FARE javaslatára, sem anélkül.

– mondta Jósa. Mondjuk itt is nagy levegőt kell vennie az embernek, ahol a történelmi Magyarország és az árpádsávos zászló együtt már súlyos szimbólumnak minősül. Szent István vagy III. Béla ebben a felvilágosult, européer világban már nem mehetne válogatott meccsre. Na, de ezen most a szűken vett téma kedvéért lépjünk túl!

Jósa Bálint, aki a fociban a magyar szurkolók feljelentését szereti legjobban. (kép forrása: magyarjelen.hu)

Az MLSZ a hazai bajnoki vagy kupameccseken nem tiltja ugyan, de ezeken sem javasolja a nagymagyarországos ábrázolásokat, mondván, ha ilyen ügy alapján indítana eljárást az UEFA a FARE javaslatára, akkor az is a válogatotton csattanna. Jósa azonban világossá tette, hogy a FARE alapesetben csak a FIFA és az UEFA hatáskörébe tartozó nemzetközi találkozókról írhat jelentést, egy-egy ország belső futballrendezvényén csak az adott szövetség, tehát esetünkben az MLSZ kérésére monitorozhat.

Az MLSZ tehát valamiért elképesztő proaktivitással állt bele a történelmi Magyarország képének eltüntetésébe a válogatott és lehetőleg a nemzeti bajnoki meg kupameccsekről is, miközben ezt az általa hivatkozott UEFA- és FARE-magatartás egyáltalán nem indokolja. Az csak hab a tortán, hogy az UEFA és a FARE már felbontotta az együttműködési szerződésüket.

Vagyis az MLSZ a saját szakállára tiltotta be a történelmi Magyarország képét. Ráadásul mindezt teljes csöndben tették, sehol sem hirdették ki. Aztán továbbkenték a döntésük felelősségét.

Meglepő fejlemény, hogy Orbán Viktor nyakából azért nem merték leszedni az ugyanezt a jelképet ábrázoló szurkolói sálat tavaly novemberben az MLSZ biztonsági szakemberei.

A miniszterelnök valószínűleg nem is sejtette, hogy megszegte az MLSZ tiltó rendelkezését. (kép forrása: Facebook/Orbán Viktor)

Nagy-Magyarország jobban leköti a figyelmüket a szakmai teendőknél

Ez azonban még mindig a jobbik eset, mert a futballszövetségünk legalább úgy-ahogy kommunikál az ügyben. Amikor a nagymagyarországos drapériáknál sokkal szakmaibb, sokkal inkább az elsődleges feladatukba vágó kérdésekkel kerestem meg őket, akkor választ ígértek, de azóta is érkezik…

A magyar futball nemzetközi kluberedmények, játékos- és edzőképzés, NB I-es színvonal és nézőszám tekintetében is jócskán elmarad a 2010-2020-as stratégiában lefektetett céloktól.

Ezért 2021 decemberében Ferenczi Attila futballszakíró és futballhagyomány-kutató nekik címzett nyílt levelével kapcsolatban kerestem meg az MLSZ-t. Azt szerettem volna megtudni tőlük, hogy milyen állapotban van a szakmai élet az általuk szervezett magyar futballvilágon belül. Az alábbi kérdéseket kapták meg:

  • Milyen fórumokon és milyen rendszerességgel zajlik nyílt szakmai vita a magyar futballtársadalom berkeiben edzők és futballteoretikusok között?
  • Megjelenik-e oktatókon és éveken–évtizedeken átívelő általános tudás, illetve filozófia a magyar futballedző-képzésben és játékos-képzésben, vagy valóban egy-egy újonnan szakmai pozícióba kerülő személy elképzelései valósulnak meg újra és újra elölről?
  • Mely könyvek, szakanyagok, forrásmunkák alapján oktatják, illetve alkalmazzák a magyar futballtradíciót az edzőképzésünkben?
  • Jegyeznek-e átfogó labdarúgó-filozófiát és -tudást hordozó könyveket, cikkeket, publikációkat az MLSZ-nél jelenleg szakmai vezetői pozícióban dolgozó személyek?
  • Támogatja-e az MLSZ az ilyen szakkönyvek megjelenését?

Karácsony közeledtével türelmet kértek januárig. Tavaly januárig. Amikor februárban jeleztem nekik, hogy megfeledkeztek a válaszadásról, akkor már semmit nem reagáltak.

Ezúton szeretném felhívni a tisztelt Magyar Labdarúgó-szövetség figyelmét, hogy a több, mint 13 hónappal ezelőtt küldött kérdéseim változatlanul érvényesek. A válogatott fantasztikus sikerei mellett is egyre többeket érdekelnének a válaszok.

A külföldi szövetségi kapitány vezetésével, egyre több honosított, vagyis külföldi focikultúrában kinevelt tehetséggel elért sikerek ugyanis hatalmas örömet jelentenek minden magyar futballszurkolónak, ám nem a magyar futballszakma általános felíveléséről tanúskodnak. Pedig utóbbi jelentené a valóban sikeres magyar futballt, amely számára az élvonalbeli válogatottak legyőzése nem csodát jelentene, hanem folyamatosan elérhető és főleg hátországgal megalapozott eredményt.

https://pestisracok.hu/marco-rossi-a-magyar-futballszakma-valora-valt-remalma/

A sikeres magyar futball pilléreit így szedte sorba az MLSZ a 2010–2020 közti stratégiájában:

  • Tömegbázis kialakítása, a futball népszerűségének növelése, a labdarúgás imázsának erősítése
  • Általános sportszakmai célok kitűzése és elérése,
  • Európai szintű tárgyi (infrastruktúra) és személyi feltételek biztosítása,
  • Átlátható, gazdaságos, eredményes, fenntartható üzleti működés
  • Szükséges eszközök: mérhető célok, ütemezés, felelősök, források meghatározása

Kétségtelen, hogy néhányat sikerült elérni, állami pénzből és jelentős részben egy szerencsés kapitányválasztás révén. Az „általános sportszakmai célok kitűzése és elérése” csodálatosan hangzik; de vajon a meghiúsult célok tekintetében sikerült-e megtalálni a felelősöket és főleg a jövőbeli megoldást.

Ha esetleg nem, akkor az MLSZ miért a „nagymagyarországos” drapériák betiltásával foglalkozik ahelyett, amire megbízást, pénzt, paripát, fegyvert kapott a magyar nemzettől?

Tőlük:

kép forrása: mlsz.hu
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.