Pesti Srácok

Nem jár orosz állami pénz a párizsi olimpián semlegesként induló sportolóknak

Nem jár orosz állami pénz a párizsi olimpián semlegesként induló sportolóknak

Az orosz állam nem fizet pénzdíjat azoknak az orosz sportolóknak, akik semlegesként indulnak a jövő nyári párizsi olimpián.

A moszkvai bejelentés az Állami Duma Testnevelési és Sportbizottságának tanácskozásán hangzott el Azat Kadirov, a sportminiszter első helyettese részéről. A testületi ülésen azt is közölték, hogy a 2024-es ötkarikás játékok kapcsán 882,2 millió rubelt (mintegy 3,3 milliárd forint) különítettek el az orosz sportolók részére. Az állásfoglalás még azelőtt született meg, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végleges döntést hozott volna az orosz versenyzők – akár kizárólag semleges színekben megvalósuló – párizsi olimpiai részvételéről, amelyet egyelőre kérdésessé tesz Oroszország ukrajnai háborúja.

A NOB tavaly február 28-án azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország és a konfliktusban őt támogató Fehéroroszország sportolóinak a nemzetközi versenyeken való részvételét. Idén márciusban a NOB végrehajtó bizottsága viszont azt indítványozta, hogy az orosz és fehérorosz sportolókat semleges státuszban engedjék vissza a sport világába, de csak azokat, akik nyilvánosan nem támogatták az ukrajnai háborút, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/José Mendez

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.