Pesti Srácok

Marco Rossi: aki küzd, annak a szívében nincs vereség

Marco Rossi: aki küzd, annak a szívében nincs vereség

Marco Rossi szövetségi kapitány kulcsfontosságúnak nevezte a magyar labdarúgó-válogatott lelki tartását abban, hogy sikerrel vívta meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

– fogalmazott hétfőn a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető az M4 Sport Góóól!2 című műsorában azzal kapcsolatban, hogy együttese a nyolc Eb-selejtezőből kétszer hátrányból fordítva nyert, további két alkalommal pedig a hajrában egyenlítve mentett pontot, így például a 97. percben Bulgáriában, ahol a döntetlennel kijutott a nemzeti együttes a kontinenstornára. Rossi arról is beszélt: sokat változott az elmúlt években, elsősorban abban, ahogy a játékosokhoz viszonyul, ahogy hozzájuk szól. Mint mondta, nagyon tiszteli a tanítványait.

PestiSracok facebook image

– mondta az 59 éves tréner, aki hozzátette: a Bournemouth légiósa azt mondta neki, Szoboszlai Dominik gólt eredményező szabadrúgása a 97. percben "megmentette az életét". A Budapest Honvéddal 2017-ben magyar bajnoki címet ünneplő mester természetesen a válogatott vezéregyéniségéről is szót ejtett. Szerinte a Liverpool 23 esztendős középpályása sokkal érettebb lett a kapitányi karszalagtól, amelyet tavaly novemberben vett át. Elárulta: amióta kijelölték a posztra, jóval több üzenetet váltanak és megosztja vele a gondolatait.

– mondta Rossi, aki elismerte: októberben a litvániai meccs első félidejében ő maga követte el a legnagyobb taktikai hibát azzal, hogy Szoboszlait hátrébb játszatta.

– magyarázta. A csapat védekezésével kapcsolatban viszont korántsem ennyire megengedő Rossi. Ahogy megjegyezte, "ez az olaszok rögeszméje", hogy a hátsó alakzatban nem szívesen változtatnak, mert ott automatizmusoknak kell kialakulniuk, ugyanis a játékosoknak nem szabad gondolkodni egyetlen szituációban sem, mert az máris a védő késését eredményezi. Elárulta: bár Botka Endre jól futballozott Bulgáriában, vasárnap az utolsó meccsen azért adott lehetőséget Balogh Botondnak, aki mindössze másodjára öltötte magára a címeres mezt, mert ki akarta őt próbálni. Kíváncsi volt arra, miként teljesít 65 ezer néző előtt, mert amikor Parmában lehetőséget kap, akkor rendre jól játszik.

– méltatta a 21 éves védőt, de a nemzeti együttes legtapasztaltabb, 77-szeres válogatott tagjáról is pozitívan nyilatkozott:

Saját jövőjével kapcsolatban azt hangsúlyozta: egyszer minden történet véget ér, de ha majd elkerül innen, akkor mindenképpen békében szeretne elválni a szövetség elnökétől, Csányi Sándortól és a magyar szurkolóktól is.

– mondta a jövő évi, németországi kontinensviadalról Rossi, aki az első, azaz legerősebb riválisokat felvonultató első kalapból olyan ellenfelet szeretne kapni, amellyel még nem találkozott együttese, példaként a spanyol csapatot említve.

A magyar válogatott öt győzelemmel és három döntetlennel, veretlenül és csoportelsőként jutott ki a jövő évi, németországi Eb-re, így december 2-án a második kalapból várja a hamburgi csoportsorsolást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.