Pesti Srácok

Australian Open – Bravúros kezdéssel Marozsán Fábián legyőzte a korábbi US Open-bajnokot!

null

Marozsán Fábián négyszettes győzelemmel bejutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán elfoglalt 65. helyével a legjobb magyarnak számító Marozsán a 2014-ben US Open-győztes Marin Ciliccsel találkozott, pályafutása során először.

A 24 éves magyar a héten a nyolcaddöntőig jutott Aucklandben, ahol az első kiemelt szervakirály, Ben Shelton búcsúztatta őt. A 35 esztendős Cilic 2017-ben Wimbledonban és 2018-ban az Australian Openen is döntőt vívott, utóbbiban emlékezetes, ötszettes csatában maradt alul a legendás Roger Federerrel szemben. A horvát óriás egy éve súlyos térdsérülést szenvedett Indiában; a nyáron odahaza, Umagban sikertelenül próbálkozott a visszatéréssel, és másfél hete Hongkongban is kikapott az első fordulóban. Az AO főtábláján védett ranglistájának köszönhetően kapott helyet.

A vasárnapi csatára a háromezer férőhelyes 1573 Arenában került sor, és a magyar játékos – aki Valkusz Mátéval ütött be a meccs előtt – három brékkel, 29 perc elteltével már szettelőnyben volt. A rutinos ellenfél azonban tudott újítani, szórta az ászokat, és 43 perc alatt kiegyenlített. A harmadik játszmában ismét a stabilan ütő és hátulról remekül irányító Marozsán volt jobb, 3:2-nél és 5:2-nél is elvette a horvát félelmetes adogatását, így már csak egy szettnyire volt a továbbjutástól. A negyedik felvonás kiegyenlített küzdelmet hozott, mígnem Cilic 6:5-nél megremegett, az első mérkőzéslabdát Marozsán hosszúra ütötte, a másodikat a rivális ásszal hárította, a harmadiknál viszont már "nem volt kegyelem", a Hajdúszoboszló SE sportolója egy tenyeres nyerővel lezárta a 2 óta 34 perces találkozót.

A szövetség közösségi oldalán Marozsán elsőként arról beszélt, hogy magas színvonalon kezdte a meccset

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a legjobb magyar játékos. Menedzsmentjének tájékoztatása szerint edzője, Balázs György közölte: észrevették, hogy Cilic alighanem sérüléssel küszködik.

– mondta a tréner.

– mondta a tréner, majd rátért a közelmúltbeli nehézségekre.

– fűzte hozzá Balázs György.

Marozsánra a 64 között a 22. helyen kiemelt argentin Francisco Cerundolo vár. A másik két, főtáblán érdekelt magyar játékos közül Fucsovics Márton a 13. kiemelt bolgár Grigor Dimitrovval, míg a selejtezőből a legjobb 128 közé jutott Valkusz Máté a hazai pályán szereplő Max Purcell-lel találkozik az év első Grand Slam-tornájának nyitányán.

Eredmény:

1. forduló (a 64 közé jutásért):

Marozsán Fábián–Marin Cilic (horvát) 6:1, 2:6, 6:2, 7:5

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.