Pesti Srácok

Hivatalos: a Puskás Arénában játsszák a Bajnokok Ligája döntőjét 2026-ban

Hivatalos: a Puskás Arénában játsszák a Bajnokok Ligája döntőjét 2026-ban

Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében.

Magyarország története során először adhat otthont a klubfutball legrangosabb mérkőzésének, amelyre eddig 15 ország 28 városának 32 stadionjában került sor. A 2019-ben átadott Puskás Arénában ez lesz a harmadik európai kupadöntő a 2020-as Szuperkupáért kiírt mérkőzés és az Európa-liga tavalyi fináléja után.

Mint ismert, először tavaly júliusban ismertette Twitter/X-oldalán az UEFA a 2026-os és 2027-es európai kupadöntők pályázóit, a lista pedig Magyarországgal kezdődött. Később, a korábban a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosaként a Puskás Aréna tervezését és építését felügyelő Fürjes Balázs közölte, hogy az UEFA szerint Magyarország mellett csak Olaszországból érkezett szándéknyilatkozat a 2026-os és a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő rendezésére, így valamelyik finálénak a budapesti létesítmény adhat otthont. Ezt az MLSZ is megerősítette, ismertetve: benyújtotta szándéknyilatkozatát a BL-döntő megrendezésére.

A Magyar Labdarúgó-szövetség augusztusban kapta meg a finálé rendezésével kapcsolatos feltételrendszert, majd novemberben hivatalosan is benyújtotta pályázati anyagát. Az MLSZ áprilisi éves rendes közgyűlése előtt a magyar kormány közölte: támogatja a budapesti döntő rendezését, és kiderült, hogy a helyszínekről az Európa-liga döntője előtt, Dublinban dönt az UEFA Végrehajtó Bizottsága.

PestiSracok facebook image

Az UEFA hivatalos honlapján tudatta, hogy a 2026-os Bajnokok Ligája-döntőnek a Puskás Aréna ad otthont, ugyanakkor a 2027-es finálé ügyében az eredeti tervekkel ellentétben nem döntött a szervezet, és szeptemberben tárgyalják, hogy meg tudják-e rendezni a döntőt a milánói San Siróban, ugyanis azt szeretnék felújítani.

Az UEFA vezető testülete a dublini ülésén a 2027-es finálé házigazdáját nem jelölte ki, a döntést szeptemberig elhalasztotta a milánói San Siro átépítése miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.