Pesti Srácok

Ha győznek ma az angolok, a magyar válogatott továbbjut az Európa-bajnokságon

null

Véget értek a B-csoport küzdelmei és a reménybeli magyar továbbjutás felé mutató eredménnyel zárult a „szomszédos” négyes. Az utolsó fordulóban Spanyolország legyőzte Albániát – is –, és ezzel kapott gól nélkül, hibátlanul jutott tovább a csoport élén, míg Olaszország és Horvátország drámai végjátékot követően, 98. perces olasz egyenlítéssel 1–1-et játszott. Így az olaszok végeztek a csoport második helyén, míg a horvátok a harmadikok lettek – és alighanem kiestek.

Ami számunkra örömteli az eredmények ilyetén alakulásában, hogy a horvátok két döntetlent szedtek össze a csoportjukban, így két pontjukkal már biztosan a magyar válogatott mögött zárnak a csoportharmadikok összevetésében. Mindez tehát azt jelenti, hogy a magyar válogatott egy lépéssel közelebb került a továbbjutáshoz, és három helyett már csak a maradék két feltételből kéne az egyiknek megvalósulnia.

Az egyik lehetőség rögtön kedden következik: ha ugyanis Anglia legyőzi Szlovéniát, akkor a C-csoportban is maximum kétpontos lehet a harmadik helyezett, tehát a mieink mögött végez. Ha esetleg a papírformát borítva a szlovénok pontot szereznének, akkor sincs minden veszve: marad az F-csoportban a szurkolás, hogy a jelenleg egy ponttal a csoport harmadik helyén álló csehek vagy ne nyerjenek a török ellen, vagy legalább három góllal győzzenek, és közben a grúzok se szerezzenek három pontot a portugálok ellen.

Nagyon jó esély mutatkozik rá – sőt, szinte biztos –, hogy a magyar válogatott továbbjutása esetén a legjobb 16 között a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokság után ismét összecsapjon Portugália válogatottjával. Amennyiben ugyanis a B-csoport harmadikja, azaz a horvátok nem jutnak tovább, akkor a nyolc közé jutásért Portugáliával találkozik a magyar válogatott július 1-én, azaz jövő hétfőn Frankfurtban 21.00 órától. A horvátok továbbjutásához kisebb csoda kell: négy különböző feltétel mindegyikének teljesülésére van szükség.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nemzeti Sport; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.