Pesti Srácok

A mieink után a címvédőt is kiejtette Svájc a foci Eb-ről

A mieink után a címvédőt is kiejtette Svájc a foci Eb-ről

Egészen más fénytörésbe helyezte az első nyolcaddöntő a mi válogatottunk Svájc elleni vereségét az Eb-n. Elképesztően masszívan védekező csapat ez gyors és veszélyes támadásokkal. Az, hogy mi egy eltaktikázott félidő után játékban és eredményességben is pariban voltunk velük a második félidőben, több ízben felfeszítve a védelmi reteszüket, és eséllyel meccselve a döntetlenért, az egy olyan dolog, ami például az olaszoknak nem sikerült. Jól kitalált és módszeresen végrehajtott meccstervük volt a svájciaknak, amely közben nem is nagyon engedték ki a kezükből az irányítást.

A csoportmeccseik alapján nem sikerült a címvédő olaszoknak nagycsapatként mutatkozniuk; még annyira sem, mint a jó játékkal ugyancsak adós, de legalább a húzós helyzeteket is elkerülő angoloknak. A csoportból mindössze 4 ponttal továbbjutó kékek Svájc ellen sem tudtak sebességet váltani. Véleményes persze, hogy az olaszok adták át vagy a svájciak szerezték meg a meccs fölötti irányítást, de a lényegen nem változtat: Svájc birtokolta a labdát, uralta a területeket, az olaszok pedig legfeljebb a kontrákban bízhattak. Sok veszélyeztetés nem volt, a védelmek rendszerint tisztáztak, mielőtt komolyra fordulhatott volna a helyzet, de ilyenből is jóval több adódott Xhakáék előtt.

A félidő közepén Embolo a tizenhatos bal oldaláról, kellemes szögből lőhetett, a hosszú oldal felé elcsavart lövését Donnarumma ütötte ki. A másik oldalon Chiesa próbált válaszolni, eredménytelenül, majd újabb svájci lehetőségek következtek. Rodríguez fenyegetően csapódó magas lövése kevéssel kapu fölé szállt, majd pár perccel később egy nagyon szépen megkomponált akció végén Vargas adott középre balról, Freuler pedig már várta az asszisztot, és közelről kilőtte a rövid alsót. A következő percekben az olaszok megtartották a labdát, megpróbáltak támadni, de a saját védekező harmadukba betömörülő svájciakon képtelenség volt rést nyitni. A félidő ráadásában kis híján jött a slusszpoén, de Rieder jobbról, élesen a rövid sarokra rátűzött szabadrúgását Donnarumma és a kapufa szövetsége hárította.

Az olaszoknak már Freuler góljára sem volt válaszuk (fotó: MTI/EPA/Mohamed Meszara)
PestiSracok facebook image

Az öltözőből lőtték a másodikat a svájciak, Vargas a tizenhatos sarkából tekerte csodaszépen a felső sarokba a labdát. Az olaszok a kétgólos hátrány tudatában még bénultabban, hatástalanul kóboroltak a pályán, már a komoly önbizalomvesztés jelei is mutatkoztak rajtuk. Váratlan esemény hozta őket vissza az életbe: egy veszélytelen olasz beadásba Schär fejelt bele nagyon sután úgy, hogy nem is volt ott olasz csatár, aki zavarta volna. A fejes után Sommer kapus (és feltehetően egész Svájc) sóbálvánnyá változva nézte a rosszul ívelődő labdát, amely a kapufáról pattant ki – a svájciaknak nemcsak játéktudásuk, de szerencséjük is van. A fura helyzet felrázta az olaszokat, próbáltak lendületet venni, de ez néhány perc alatt ki is fulladt. Pár perces időszakokra tudtak csak felfejlődni, egyébként visszaállt a bevett menetrend. Tanulságos, hogy az ellenfél támadása esetén öt svájci védő sorakozott föl vonalban, és mindig akadt segítsége annak, akivel szemben egy az egyben próbált cselezni egy csatár, ám az áthatolhatatlan tömörülés ellenére is veszélyes támadásokat tudtak vezetni és gólokat lőni.

Donnarumma védései nélkül még nagyobb bajban lett volna a címvédő (fotó: MTI/EPA/Filip Singer)

Küzdésből jól vizsgázott az olasz válogatott, villanásaik voltak, egyszer-egyszer tudtak helyzetet teremteni, Scamacca révén még kapufáig is eljutottak, de ezen a meccsen végig csak a másodhegedűs szerepe jutott nekik – mind játékban, mind eredményességben. Az utolsó tíz percre ki is támadtak, és nyomtak a szépítésért, de nem volt meg a kellő élesség bennük. Szembetűnő volt például, hogy támadásépítésnél mennyivel pontosabban helyezkedtek a svájciak, egymást segítve.

Vargas távoli lövésénél már az olasz kapusnak sem volt megoldása (fotó: MTI/AP/Markus Schreiber)

nyolcaddöntő:

SVÁJC–OLASZORSZÁG 2:0 (1:0)

gólszerzők: Freuler (37.), Vargas (46.)

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.