Pesti Srácok

Nagy ma a tét – Több ezer magyar szurkoló érkezett együtt vonulva a stuttgarti stadionhoz

null

Több ezer magyar futballszurkoló vonult kora este szervezett keretek között a 21 órakor kezdődő Magyarország–Skócia Európa-bajnoki csoportmérkőzés helyszínére, a stuttgarti MHP Arénába.

A drukkerek délután a Mittlerer Schlossgartennél gyülekeztek, majd 17.30-kor piros, fehér és zöld füstöt szóró eszközöket aktiválva indultak el a találkozási ponttól nagyjából öt kilométerre található stadionhoz. A menet eleje 19 óra előtt néhány perccel érkezett meg az MHP Arénához. A vonuláson több drukker vett részt, mint múlt szombaton Kölnben a Svájc, illetve szerdán Stuttgartban, a házigazda németek elleni mérkőzés alkalmával. A résztvevők jellemzően meggypiros vagy fekete felsőruházatot viseltek, a vonulás során pedig egyszer egy szirénázó mentőautót is tovább kellett engedniük, de a tömeg hamar szétnyílt és utat engedett a járműnek. Útközben több alkalommal összetalálkozott a vonuló tömeg skót drukkerekkel, akikkel kifejezetten barátságos volt a kapcsolat. A szurkolók közösen énekeltek és egymást kínálták itallal. A magyar válogatottnak a két kétgólos vereségét követően Skócia ellen mindenképpen győznie kell, hogy csoportharmadikként maradjon esélye a legjobb 16 közé kerülésre.

A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stadionban 21 órakor kezdődik az összecsapás, amelyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.