Pesti Srácok

Nem sikerült a csoda, nyert az erősebb csapat és a hazai pálya lejtése – Németország–Magyarország 2:0

Nem sikerült a csoda, nyert az erősebb csapat és a hazai pálya lejtése – Németország–Magyarország 2:0

Panasz semmiképpen sem érheti a magyar válogatott játékát, a legjobb arcunkat mutattuk a bombaerős németek ellen az A-csoport második fordulójában. Szellemesen, felszabadultan játszottunk, és a mezőnybeli hátrányt jó támadásokkal ellensúlyoztuk. Nagyon véleményes német góllal változott meg a helyzet, de becsületünkre legyen mondva, hogy hátrányban játszva sem lankadtunk, megvolt a csapatban a hit és a lehetőségek is. A helyzetünket a második német gól pecsételte meg, onnantól fogva mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy ma nem teszünk csodát. A magyar csapat emelt fővel szenvedett vereséget.

Teljesen kicserélt magyar csapat lépett pályára a németek ellen, és ez nemcsak a néhány változtatásra igaz a kezdőben, hanem azokra is, akik ott voltak a pályán Svájc ellen. Teketóriázás nélkül egymásnak ugrottak az ellenfelek, és a mieinken is határozottan látszott a játékkedv. Olyannyira, hogy Sallai kis híján megdöntötte az albánok pár napja felállított gyorsasági gólrekordját: 20 másodpercnyi játék után már Neuernek kellett kimozdulnia és védenie, a magyar csatár labdaszerzése és ziccerben kiugrása után. Mezőnyben, labdabirtoklásban nem lehetett kérdés a németek fölénye, viszont támadásban mindkét csapatban benne volt a gól esélye. Jó volt végre a válogatott Rossi-érában megszokott, kreatív támadásait nézni, amelyeknek az egy az egy ellent bárkivel szemben felvállaló, kiváló labdaátvételekkel és cselekkel megvillanó Sallai volt az éke. Túlzás nélkül mondható, hogy pariban voltunk a németekkel, amikor elkezdett lejteni a hazai pálya.

Egy német támadásnál Orbán indult a lepattanóért, Gündoğan üldözte, és a török–német csapatkapitány vállal akkorát taszított hátulról a magyar hátvéden, hogy elterült, mint egy béka. A holland bírók a VAR-szobában eurovíziós szimpátiaszavazást tartottak, úgyhogy megvizsgálták az esetet, és teljesen szabályosnak találták. Ha Willi Orbán intézte volna el így a csatárt ugyanott, akkor kizárt, hogy erre ne adott volna büntetőt a bíró. Gündoğant magát is meglepte, hogy nem fújták le, miután felocsúdott a várakozásból, lecsapott az elpusztított Orbán hiányában gazdátlanná vált labdára, Musialához passzolt, utóbbi pedig a kapunkba vágta. Jó német támadások kivédekezése és kombinatív saját támadások után egy ilyen szürkezónás góllal kerültünk hátrányba.

Sallai a meccs legelső támadásából majdnem gólt lőtt. Fotó: MTI/Illyés Tibor
PestiSracok facebook image

Rögtön utána szabadrúgáshoz jutottunk a német kapunál, és Szoboszlai végre a tudásához méltó löketet eresztett meg. Neuer csak üggyel-bajjal tudta kihalászni a pipából, a kipattanót viszont nem tudtuk begyötörni. A félidő utolsó negyedórájára egyértelműsödött a hazai fölény, és nem lehettünk nyugodtak a folyamatosan a kapunk előterében pattogó labda miatt. Aztán amikor kiszabadultunk, akkor egy újabb kiváló Szoboszlai-beadás után előbb Bolla fejesét védte Neuer, Sallai pedig befejelte, de les miatt nem adták meg. A VAR-szobának ezúttal sikerült igazságosan ítélni, így nem adta meg a bíró a találatunkat.

Musiala lövi a németek vezető gólját, miután Gündoğan kitakarított neki. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szemernyit se lankadt a játékkedvünk a hátrány ellenére sem a második félidőben, amit a statisztika is alátámasztott. Labdabirtoklásban nem vehettük fel a versenyt, lövésekben és kaput eltalált lövésekben viszont teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a házigazdának. Gulácsi remekelt a magyar kapuban, több ízben védett, például Gündoğan óriási helyzeténél, majd Kroos ismétlésénél. Kicsit később viszont Sallai varázsolta Varga fejére a labdát, a magyar ék pedig szépen elfejelte a hosszú sarok felé; nagy kár, hogy kevéssel tévesztett, mert Neuer is csak nézte, hogy mi történik.

A németek elkezdték jobban megnyomni a játékot, aminek sajnos hamar eredménye lett: egy szépen kipasszolgatott akció végén Gündoğan jutott labdához középen, és kapásból, laposan a kapunkba lőtt, Gulácsi nem érhetett le az erős lövésre. A második gól érezhetően meghozta a németek önbizalmát, a miénket viszont sajnos egyértelműen visszafogta. Sorjáztak a hazai támadások, és 2:0-nál is az ő következő góljuk érett. Egyre fogyott az idő és a remény, ami sikerülhetett volna, az se jött be ezen a meccsen. A rendes játékidő utolsó pillanataiban Kimmich a gólvonalról mentett, mintha meg lett volna írva, hogy ezen a meccsen nem lőhetünk gólt, így maradt a kétgólos vereség, összesítésben az 1:5-ös gólarány, amely a skótok elleni győzelem esetén is kevés reménnyel kecsegtet.

Gulácsi nem érhetett oda Gündoğan jó lövésére. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Svájc elleni meccshez hasonlóan Sallai volt a legjobbunk, Szoboszlai viszont ma is formán kívül játszott – elnagyolt passzok, sikertelen cselek, labdaeladások mellett kevés jó megmozdulása volt. A pontrúgásokat már sokkal jobb hatásfokkal intézte, de ez kevés volt. Ők ketten egyértelműen a magyar csapat motorjai, és mindkettejüknek kimagaslóan kell ketyegniük, ahhoz, hogy a Németországhoz hasonló erejű csapatok közül elkaphassunk valakit.

A-csoport NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2:0 (1:0) gólszerzők: Musiala (22.), Gündoğan (67.)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.