Pesti Srácok

Szijjártó Péter: több esetben is konzuli intézkedésre volt szükség a német–magyar futballmérkőzésen

null

Több esetben is konzuli intézkedésre volt szükség a futball Európa-bajnokság előző napi német–magyar csoportmérkőzésével összefüggésben, és az ügyek döntő többségét a Stuttgartban szolgálatot teljesítő diplomaták segítségével sikerült is rendezni a helyszínen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével közös sajtóértekezletén kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a kormány a 2021-es németországi Eb-mérkőzés tapasztalataiból kiindulva, az akkori provokációkra és a magyarokat ért atrocitásokra tekintettel kiemelt konzuli jelenléttel készült a szerdai meccsre: összesen tizenegy konzul teljesített szolgálatot Stuttgartban.

– tájékoztatott. Ezután arról számolt be, hogy magyar állampolgárok ellen részben pirotechnikai eszközök birtoklása és használata miatt, és részben azért indult eljárás, mert voltak, akik érvényes belépőjegy nélkül próbáltak bejutni a stadionba.

PestiSracok facebook image

– mondta. Szijjártó Péter kijelentette, hogy a magyar konzulok hajnalig ott voltak az érintettekkel a helyszínen, és a német ügyészség csütörtökön gyorsított eljárásban tárgyalja ezeket az ügyeket.

– szögezte le. Közölte, hogy a hazainduló repülőjáratok közül kettő Budapesten, egy Debrecenben rendben megérkezett. A Skócia elleni vasárnapi mérkőzés kapcsán aláhúzta, hogy már 2559 személy regisztrált konzuli védelemre, ami abszolút csúcsnak számít.

– emelte ki. A miniszter arra is kitért, hogy Izrael férfi, női és utánpótlás futballválogatottjai is kérték annak a lehetőségét, hogy a következő szezonban Magyarországon játszhassák a hazai pályás mérkőzéseiket, és ezt hazánk természetesen biztosítja.

– jelentette be. Megjegyezte, hogy a fehérorosz csapatok is kérték ezt a lehetőséget, és természetesen számukra is biztosítják a hazai pályát, mint ahogy teszik azt mások számára is ilyen kérés esetén.

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.