Pesti Srácok

Megvan az első magyar érem Párizsban! – Muhari Eszter olimpiai bronzérmes női párbajtőrben! (Muhari Eszter-Nelli Differt 15:14)

null

Muhari Eszter hosszabbításban 15:14-re legyőzte az észt Nelli Differtet a párizsi olimpia női párbajtőr egyéni versenyének bronzasszójában, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét az idei játékokon! A tatabányai vívó olimpiai újoncként lett a magyar csapat első éremszerzője!

A bronzéremért zajló asszó előtt nem sok ideje maradt a pihenésre Muhari Eszternek, talán ezért is lehetett, hogy Differt vitte be az első tust. Eszter türelmes vívás után egyenlített, majd megszerezte a vezetést is (2:1). Együttes találat után Differt szerzett egylámpásat, így ismét egyenlő volt. Az első harmad végén azonban mégis Eszternél volt az előny, mert ő is bevitt egy tust (4:3).

A második harmadban Differt kezdett jobban, két tussal is vezetett már Muhari Eszter ellen, ám László István tanítványa visszajött, két egylámpás találattal (7:7) utolérte az észt lányt. A harmad utolsó találata együttes volt, így teljesen nyílt volt az asszó a harmadik harmad előtt (8:8).

A záró harmadot is Differt indította találattal, ismét nála volt az előny. Következett egy együttes találat, majd Eszter egylámpása után máris egál volt újra (10:10). Differt nem hagyta annyiban, két egylámpással sajnos elhúzott, és innen már egylámpások kellettek Esztertől. Az első megvolt (11:12), és még hátravolt a harmadik harmad fele. Muhari és Differt egyaránt talált egyet, továbbra is az észt vívó vezetett, de Eszter megint egyenlített. Elképesztőt küzdött a tatabányai vívó, és elképesztő izgalmak után döntő tus következett, mert 14:14 lett egy együttes után. Fél perc volt hátra, és ez lepergett tus nélkül. Az egyperces ráadásban Muhari bevitte a bronzérmet érő tust!

PestiSracok facebook image

A 21 éves, olimpiai újonc Muhari Eszter tehát olimpiai bronzérmes lett, amivel ő a magyar olimpiai csapat első éremszerzője Párizsban! Gratulálunk!

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.