Pesti Srácok

Nincs meglepetés a női pólósok olimpiai névsorában – Keszthelyi Rita negyedik alkalommal vesz részt az ötkarikás játékokon

null

Kijelölte a női vízilabda-válogatott Párizsba utazó névsorát a két társkapitány, Mihók Attila és Cseh Sándor. A névsor érdekessége talán éppen az, hogy nincs benne érdekesség: a kvótát kiharcoló játékosoknak adatik meg a lehetőség, hogy az ötkarikás játékokon is képviseljék hazánkat. Külön érdemes szót ejteni csapatkapitányunkról, Keszthelyi Ritáról, aki első magyar női pólósként negyedik alkalommal vehet részt az olimpián.

Egy nappal azután, hogy Varga Zsolt férfi pólókapitány kihirdette az olimpiára utazó névsorát, megnevezte párizsi keretét a női válogatottat irányító két társkapitány, Mihók Attila és Cseh Sándor is. Ha egyetlen szóval kellene jellemezni az olimpiai keretet, akkor talán az állandóság lenne arra a legmegfelelőbb, ugyanis a most nyilvánosságra hozott tizenhárom fős névsorból kilencen már a tokiói olimpián is ott voltak, és a névsor teljes mértékben megegyezik a februári dohai vb-n fináléba jutó csapat névsorával.

Ezzel kapcsolatban Mihók Attila a következőket fogalmazta meg:

PestiSracok facebook image

(Forrás: waterpolo.hu)

Az olimpiára utazó kerettagok közül Faragó Kamilla, Horváth Brigitta, Neszmély Boglárka és Mahieu Geraldine tekinthető „első bálozónak”, hiszen ők még nem szerepeltek olimpián. Velük ellentétben immáron a harmadik olimpiája előtt áll Garda Krisztina, és még őt is túlszárnyalja a válogatott csapatkapitánya, Keszthelyi Rita, aki negyedik olimpiai szereplésére készül, s aki ezzel történelmet ír a magyar női vízilabdázásban. Eddig ugyanis még egyetlen női pólósunk sem volt ott négy olimpián.

Világklasszisunk, Keszthelyi Rita negyedik olimpiája előtt áll, amellyel történelmet ír a magyar női vízilabdázásban. Fotó: MTI
Világklasszisunk, Keszthelyi Rita negyedik olimpiája előtt áll, amellyel történelmet ír a magyar női vízilabdázásban. Fotó: MTI

Amint az Mihók Attila szavaiból is kiderül, csapatunk jelenleg az Egyesült Államokban készül a játékokra, sőt, július 9-én még játszik is egy felkészülési mérkőzést a címvédővel. Utána hazatér a csapat és egészen az olimpiáig itthon folytatja majd a felkészülést.

A női vízilabda-válogatott olimpiai kerete

Magyari Alda, Neszmély Boglárka – kapusok

Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Mahieu Geraldine, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda – mezőnyjátékosok.

Szövetségi kapitányok: Mihók Attila, Cseh Sándor

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.