Pesti Srácok

Pásztor Flóra már a legjobb nyolc között női tőr egyéniben!

Pásztor Flóra már a legjobb nyolc között női tőr egyéniben!

Úgy látszik, a párizsi olimpia fegyvernemtől függetlenül a magyar vívónőkről szól. Muhari Eszter tegnapi, párbajtőrben szerzett bronzérme után ma, a női tőr egyéniben induló Pásztor Flóra csodájára jár a Grand Palais közönsége, aki két pompás vívással megnyert asszó után immár a négy közé kerülésért léphet majd pástra.

A Törekvés kiválósága az amerikai Jacqueline Dubrovich ellen asszózott az első fordulóban. Előzetesen sokan az amerikai lányt tartották esélyesebbnek, ám Pásztor nem ijedt meg nagy nevű riválisától. Az asszó ritkán látható tus-zuhataggal kezdődött, hiszen alig egy perc elteltével 3:3 volt az állás. Dubrovich pillanataival folytatódott a párharc, vezetett két találattal is, ám Pásztor nem tört meg, sőt. A második harmadot simán behúzta (7:4-re nyert a középső harmadban Pásztor), így az utolsó szakaszra már a magyar lány fordult előnnyel. Az első tust követően sokat kellett várni a győzelmet jelentő találatra, de végül ez is megérkezett, így Flóra továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

Nagy meglepetésre a másik ágon a kanadai Yunjia Zhang legyőzte a végső győzelemre is esélyes kínai lányt, így ő igyekezett útját állni Pásztor Flórának a nyolc közé jutásért. A fiatal kanadai egyszerűen nem volt érdemi vetélytársa Flórának. Ezen a szinten ritkán látható könnyedséggel vitte be egyik tust a másik után Beliczay Sándor tanítványa, így az a különleges helyzet állt elő, hogy le sem kellett vívni a három harmadot. Pásztor Flóra a második harmad végére annak ellenére is bevitte a mindent eldöntő, győztes tust és nyert 15:5-re, hogy előtte ápolni kellett, Zhang ugyanis véletlenül megszúrta a kezét, ami vérzett.

Pásztor Flóráért rövidesen ismét szoríthatunk, ott már a négy közé kerülés lesz számára a tét!

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.