Pesti Srácok

Hatalmas siker a szorítóban: Hámori Luca a nyolc közé jutott ökölvívásban! Következő ellenfele az Y-kromoszómás algériai lesz!

Hatalmas siker a szorítóban: Hámori Luca a nyolc közé jutott ökölvívásban! Következő ellenfele az Y-kromoszómás algériai lesz!

Szenzációs bunyóval második mérkőzését is megnyerte Hámori Luca a párizsi olimpián. Miután mindhárom menetben jobb volt, mint ausztrál ellenfele, egyhangú pontozással győzött, amellyel bejutott a negyeddöntőbe!

Az olimpiai ökölvívó-torna női 66-kg-os súlycsoportjában Hámori Lucáért szurkolhattunk ma, aki az első fordulóban aratott győzelme után második diadalára készült. Ellenfele az ausztrál Marissa Williamson volt, aki erőnyerőként – az első körben nem is kellett mérkőznie – szintén győzelmi reményekkel lépett szorítóba.

A kőszegi illetőségű Hámori Luca kiválóan kezdte a mérkőzést, lényegesen több ütést tudott bevinni ellenfelének, mint amennyit ő kapott. Fölényben volt, amit szerencsére a pontozók is így láttak, ugyanis valamennyien Lucának adták az első menetet. A második menetben szintén a magyar lány volt a jobb, sőt, egyszer padlóra is küldte Willamsont. Ezek után nem volt kérdés, hogy a második menetet is neki adták a pontozók.

Hámori Luca bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi olimpián. <br />Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hámori Luca bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi olimpián.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
PestiSracok facebook image

A harmadik menetben elsősorban már csak arra kellett figyelnie, hogy bele ne szaladjon egy esetleges végzetes pofonba, de erről szó sem volt. Remekül „lehozta” a hátralévő időt, és végül egyhangú pontozással megverte Willamsont, bejutva ezzel a legjobb nyolc közé!

Hámori Luca legközelebb augusztus harmadikán lép majd szorítóba, igaz, pechére éppen egy olyan algériai versenyző ellen, akinek személye erősen megosztja az ökölvívó-társadalmat. (Az algériai női(?) bokszoló különös történetéről itt irtunk részletesen!) Amennyiben Luca ott is győzni tud, akkor már érmes lesz Párizsban!

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.