Pesti Srácok

Negyven év után végre nem engedtük kinyílni a tulipánt! – Újabb topcsapat ellen sikerült tétmeccsen pontot szereznünk! (PS-exkluzív!)

Negyven év után végre nem engedtük kinyílni a tulipánt! – Újabb topcsapat ellen sikerült tétmeccsen pontot szereznünk! (PS-exkluzív!)

Az utóbbi évtizedekben Portugália mellett – amelyet történelme során még soha nem sikerült legyőznie a magyar labdarúgó-válogatottnak – Hollandia tekinthető a legnagyobb mumusnak. Akár tétmeccsen, akár barátságos találkozón néztünk egymással farkasszemet, az Oranje rendszerint nem csupán legyőzött, de egyenesen elpáholt bennünket. Így aztán aligha tagadható, hogy a düsseldorfi súlyos vereség után - a várakozás mellett - egy kicsit bennünk volt a félelem is a hollandok budapesti fellépése előtt.

Miközben az ilyenkor megszokott emberfolyam részeként bandukolunk a Puskás Aréna felé, gyermekeimnek felidézem a futballtörténelem magyar-holland párharcra vonatkozó lapjait. Szinte napra pontosan negyven éve volt az utolsó sikerélményünk a németalföldiek ellen, amikor Rotterdamban, hatvanötezer néző előtt lehervasztottuk a tulipánt. Mezey György aprólékosan kidolgozott taktikájával, valamint Détári okos és Esterházy pimasz góljával még úgy is nyerni tudtunk, hogy Varga „Kacsa” nem sokkal a vége előtt az égbe bikázta a büntetőt. Pedig nem akárkik játszottak az Oranjéban akkor sem. Az akkori európai Aranycipős Wim Kieft – ő szerezte a holland gólt egy szöglet utáni fejesből –, Rijkaard, van de Kerkhof és persze a későbbi aranylabdások, Gullit és Van Basten. Vagyis ahogy egyszer Esterházy Márton mondta: nem a zs-sorral álltak ki a hollandok… Az a győzelem kulcsfontosságú volt a mexikói vb-kvalifikációhoz.

Az 1984 októberi mérkőzés óta azonban nemhogy tulipán, de még sikerélmény sem terem számunkra, ha Hollandiával játszunk. Az 1980-as évek második felében legalább még szoros meccseket vívtunk, de azóta… Pofozógépek lettünk az Oranje számára, azon válogatottak egyike, amelyek ellen érdemes felhozó és/vagy önbizalom-növelő meccset lekötniük. Kaptunk tőlük hetest és nyolcast, megbuktatták két kapitányunkat – Verebes Józsefet és Egervári Sándort, akik a hollandok elleni megalázó vereség után dobták be a törölközőt –, és akkor az olyan meccsekről még nem is beszélünk, mint a 2011-es, még a régi Puskásban lejátszott 0-4, amely valamiért nem égett annyira bele a köztudatba, pedig aki kint volt – mint e sorok írója is – emlékszik, milyen bántóan nagy volt a különbség a pályán a két csapat között.

A holland futball fényévekkel jár a magyar előtt sajnos… Minden szegmensében jobbak nálunk, így tehát ezúttal is az a feladat várt Marco Rossi legénységére, hogy abban a kilencven percben, ameddig a Puskás Aréna gyepén farkasszemet néznek Gakpóékkal, eltüntessék ezt a grandiózus különbséget.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt években, Marci Rossi irányítása alatt ezt a bravúrt már jó párszor bemutatta a válogatott. Remiztünk a világbajnok franciákkal, legyőztük kétszer Angliát, és térdre kényszerítettük azt a Németországot is, amelytől egy hónapja azt a súlyos pofont kaptuk Düsseldorfban. Vagyis a kérdés a meccs előtt elsősorban az volt, hogy elő tudjuk-e venni azt a képességünket, amely már bizonyítottan bennünk van, vagy a hollandok a bosnyákok után rajtunk is átszaladnak?

"A lelátó az életem, átsegített már éveken!" Nem csak jól hangzó szlogen, hanem maga a valóság ez a felirat, hiszen jóban és rosszban, sikerben és kudarcban, mindig a válogatott mellett vannak a szurkolók. Isten éltesse a 15 éves Carpathian Brigade-ot! A szerző felvétele.

A meccs előtti hangulat a szokásos, felemelő, amelyet ráadásul fokoz az a tény, hogy a válogatott szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade fennállása tizenötödik évfordulóját ünnepli. A mérkőzések előtt már hagyományosnak mondható élőkép ezúttal a születésnapot örökíti meg. Isten éltesse ezt a nagyszerű szurkolói csoportot, amelynek soraiban a válogatott meccs idején nincs fradista, újpesti vagy honvédos, csak magyar szurkoló van, amely a világ minden szegletébe elkíséri a válogatottat, s amely egyébként messze több, mint futballszurkolók gyülekezete. A beteg gyermekek gyógykezelését, vagy a megkínzott állatok mentését éppúgy támogatják, mint az árvízi mentést vagy tragikus sorsú szurkolótársaik árván marad gyermekeit.

A kezdő sípszót követően rögtön látható, hogy biztonságra rendezkedünk be, nem kockáztatunk. Megszállva tartjuk a saját térfelünket, ráadásul kellően leszűkítjük a területeket is, összehúzva a védekezést. Hiába a holland játékosok elképesztő gyorsasága, és félelmetes labdabiztonsága, nem engedjük őket kibontakozni. A labda döntően náluk van, de érdemben nem tudnak mit kezdeni vele, mert ragyogóan védekezünk. A nagy csapatok elleni meglepetéseinket, olykor győzelmeinket mindig ez a fajta játék hozta meg, mert a biztos védekezésünk mellett rendszerint képesek voltunk betalálni a kontráinkból. Most is ebben bízhattunk és ez be is következik. Ügyes labdaszerzést követően mintaszerű kontrát vezetünk, Nagy Zsolt elsőrangú centerezését követően a hosszú oldalon érkező Sallai a léc alá bombáz. Szinte hihetetlen, de vezetünk, s bár a játék jórészt továbbra is a mi térfelünkön zajlik, a legnagyobb holland helyzet egy rosszul elvégzett kirúgás utáni közvetett szabadrúgásból adódik. Igazán kidolgozott akciót nem tudnak végig vinni.

Az első félidő legnagyobb holland helyzete, a kilenc méterről elvégzett közvetett szabadrúgás volt, amelyet Dibusz bravúros vetődéssel hárított. A szerző felvétele.
Az első félidő legnagyobb holland helyzete, a kilenc méterről elvégzett közvetett szabadrúgás volt, amelyet Dibusz bravúros vetődéssel hárított. A szerző felvétele.

A második félidőben csak a térfélcsere miatt van változás, egyébként minden ugyanúgy folytatódik. Komoly holland nyomás, önfeláldozó magyar védekezés. A stadionban ülve szembetűnő a hollandok jelentős egyéni képességbeli fölénye. Gyorsabbak, robbanékonyabbak, erőteljesebbek, labdabiztosabbak, mint a mieink. Érződik, hogy vezetésünk ellenére bravúrra lesz szükség még a pontszerzéshez is. Azonban – ahogyan azt a bosnyák meccs után is írtuk – a mieink visszataláltak arra az útra, amely a korábbi sikereket hozta. A hollandok ellen is ezt látjuk. Amikor már egy holland játékos sikerrel becsap két magyart is, akkor a semmiből felbukkan egy harmadik, aki odalép, bevetődik, becsúszik, szerel, blokkol.

Kiválóan leszűkítettük a területet a saját térfelünkön, így a nyomasztó labdabirtoklási fölény ellenére nem nagyon engedtük kibontakozni a kék mezes hollandokat. A szerző felvétele.
Kiválóan leszűkítettük a területet a saját térfelünkön, így a nyomasztó labdabirtoklási fölény ellenére nem igazán engedtük kibontakozni a kék mezes hollandokat. Ez volt a bravúros pontszerzés egyik kulcsa. A szerző felvétele.

Schäfer és a már a bosnyákok ellen is kiválóan játszó Nikitscher remekül szűr a védelem előtt, Willi Orbán tanári módon söpröget a védelem közepén, Nagy Zsolt és Bolla mintha két tüdővel rendelkezne, mert elöl és hátul is mindenhol ott vannak, Botka és Fiola pedig ki tudja, hányadik virágzását éli címeres mezben? Utóbbi az első félidőben még a jobb oldalon, a másodikban – Dárdai Márton kényszerű kiválása után – már a bal oldalon védekezik, mindkét helyen elsőrangúan.

Bár a hollandok megfogyatkoznak – Szoboszlai liverpooli csapattársa, Virgil van Dijk mehet idő előtt zuhanyozni –, mégis sikerül egyenlíteniük Dumfries védhetetlen erejű fejesével. Jellemző a mérkőzésre, hogy a lefújás pillanatában első érzésként inkább bennünk marad némi hiányérzet, hiszen a hollandok tíz emberrel egyenlítettek, és az utolsó percekre hiába szegeztük őket a kapujuk elé, nem tudtuk begyötörni a győztes gólt. Azonban, ha nem csak szurkolóként és magyarként nézzük az estét, hanem a realitások figyelembevételével, akkor egyértelmű, hogy szakmailag hatalmas bravúr ez a pontszerzés. Nemcsak azért, mert negyven éve nem sikerült zakó nélkül megúszni egy hollandok elleni ütközetet, hanem azért is, mert egy minden elemében jobb csapat ellen sikerült ezt a bravúrpontot megszerezni.

Kalapemelés jár tehát Marco Rossi fiainak, igaz, nyomban hozzá kell tenni azt is, hogy ez a bravúrpont csak akkor hozza meg a valódi értékét, ha hétfőn este sikerül győzni, de legalább egy döntetlent elérni Boszniában. Ez esetben ugyanis szinte biztosan bent maradunk a Nemzetek Ligája legmagasabb divíziójában.

Vezető kép: Sallai Roland gólöröme a Magyarország-Hollandia Nemzetek Ligája-meccsen a Puskás Arénában. Fotó: MTI/Hegedűs Róbert.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.