Lesimázta a kiesőjelöltet a bajnok – Ferencváros–Nyíregyháza 7–0 (3–0)

Érvényre jutott a papírforma, ugyanis kiütéses, hétgólos győzelmet aratott a címvédő Ferencváros a kiesés elől menekülő Nyíregyháza ellen a labdarúgó NB I 28. fordulójában. A zöld-fehérek ezzel megerősítették vezető pozíciójukat a bajnoki tabellán, a vendégek ugyanakkor nem zuhanhatnak össze, jövő pénteken ugyanis hazai pályán kiesési rangadó vár rájuk a DVSC ellen.
Mind a Ferencváros, mind pedig a Nyíregyháza motiváltan várhatta kettejük húsvétvasárnapi párharcát. A hazaiak azért, mert két fő riválisa, a Paks és a Puskás Akadémia tegnap megosztozott egymással a pontokon, így egy győzelemmel elléphettek a zöld-fehérek a két üldöző elől a bajnokság véghajrája előtt. A vendégek pedig azért, mert az edzőváltás utáni első bajnokit sikerült megnyerniük a múlt héten, így bizakodhattak egy jó folytatásban az Üllői úton is.
Első félidő
A Ferencváros esélyeshez méltón kezdte a találkozót, igaz, ehhez kellett a vendégek védelmének hibája is, mindenesetre már a 2. percben megvolt a vezetés Pesics révén (1–0). A hazaiak továbbra is irányították a mérkőzést, a kék mezes Nyíregyháza nem igazán tudott eljutni Dibusz kapujának közelébe. A 18. percben Saldanha növelni tudta a Fradi előnyét, de itt is ki kell emelni, hogy a nyírségi védelem nem állt éppen feladata magaslatán. A brazil támadó könnyűszerrel lőtt szinte az alapvonalról a rövid sarokba (2–0). Az első félóra letelte után tesztelte először a Nyíregyháza Dibuszt, Keresztes lövését könnyedén védte a hazaiak kapusa. A 35. percben szépségdíjas találattal lett háromgólos a hazaiak előnye. Saldanha ismét játszi könnyedséggel cselezgetett a büntetőterületen belül, az alapvonal közelében, élesen belőtt labdáját Pesics sarokkal továbbította a kapuba (3–0). A hátralévő percek viszonylag eseménytelenül peregtek le, csak Szalai lövése érdemelt feljegyzést, de Tóth szépen védett.

Második félidő
Hasonlóan kezdte a második játékrészt is a címvédő, mint ahogyan az elsőt, csak ezúttal nyolc percet kellett várni az újabb gólra. Tóth Alex szépen kevergetett a bal oldalon, majd megindult befelé a büntetőterületen belülre, élesen középre lőtt labdáját pedig Saldanha közelről a hálóba továbbította (4–0). Újabb négy perc elteltével az előbb gólpasszt adó Tóth Alex is betalált, miután a vendégvédelem ismét csak nyomozta a labdát. A fiatal tehetség tizenhárom méterről helyezett a bal sarokba (5–0). Bár Szabó István valamennyi cserelehetőségét kihasználta, a vendégek játéka érdemben nem javult fel ettől, gólveszélyt sem nagyon tudtak kialakítani. Sőt, a 81. percben a csereként beállt Joseph is fejelt egy gólt Civic pontos baloldali beívelése után (6–0). Dicsérendő volt a Fraditól, hogy hatgólos vezetésnél sem állt le, ami meg is hozta a gyümölcsét, Joseph átadása után az ezúttal csereként pályára lépő Varga Barnabás is eredményes tudott lenni (7–0).
Roppant egyoldalú meccset láthattunk az Üllői úton, ahol ezúttal a pályán is meglátszott a két csapat tabellán elfoglalt helye közötti különbség. A hazaiak örömfutballal arattak kiütéses győzelmet és készülhetnek a szerdai MTK elleni Magyar Kupa-elődöntőre. A Nyíregyházának pedig muszáj lesz összeszednie magát, mert hazai pályán élet-halál párharc vár rá a kiesés elől menekülő Debrecen ellen.
Vezető kép: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala