Mennyi? Harminc! Immáron ennyi mérkőzés óta nem nyertek a lilák a zöldek ellen - Labdarúgó NB I: Ferencváros–Újpest 2–0 (2–0)

Bár a nagy rangadókra gyakran jellemző, hogy felborul a papírforma, ezúttal ez nem következett be. A Ferencváros a hétközi kupameccs után ma este a bajnokságban is legyőzte a tavasszal gyengélkedő Újpestet, így a zöld-fehérek sorrendben harmincadik alkalommal is veretlenek maradtak ősi riválisukkal szemben. A címvédő ezzel két pontra felzárkózott az éllovas Puskás Akadémia mögé a táblázaton.
A Ferencváros és az Újpest összecsapása – lett légyen szó bajnoki-, vagy kupatalálkozóról – a magyar futball legkülönlegesebb párharca. Ennek ellenére mindig akad valami, ami aktuálisan is nagyon érdekessé teszi a két ősi rivális mérkőzését. Ezúttal azt lehetett előzetesen kiemelni, hogy néhány napon belül másodszor is farkasszemet néz egymással a zöld- és a lila alakulat, valamint azt, hogy ez lehetett sorrendben a harmincadik összecsapás, amikor a Ferencváros veretlen marad az Újpesttel szemben. Lassanként ugyanis éppen tíz éve, 2015. december 12-én nyert utoljára az Újpest a Ferencváros ellen, és azóta babér sem sok terem a liláknak ebben a párharcban, szinte minden meccs végén a zöldek örülhettek.
A hétközi kupamérkőzéshez képest mindkét oldalon több változás is történt a kezdőcsapatokban. Ennek taktikai és fegyelmi okai egyaránt voltak, hiszen több játékos is eltiltását töltötte korábbi sárga lapjai okán. A hazaiaknál öt magyar is bekerült a kezdőbe, mert a kapus Dibusz mellett Kaján, Szalai, Tóth és Varga is ott volt a pályán. A vendégeknél visszakerült a kapuba Piscitelli, és ott volt a kezdőcsapatban Gergényi, valamint Beridze is. Külön érdekesség volt, hogy az eredetileg a mérkőzés játékvezetőjének jelölt Csonka Bence a bemelegítés során megsérült, így a videószobában lévő Berke Balázs sípszavára vette kezdetét a nagy érdeklődéssel várt derbi.
Összeállítások

Ferencváros: Dibusz – Kaján, Cissé, Gartenmann, Szalai G. – Maiga, Keita, Tóth A., Traoré – Pesics, Varga B. Újpest: Piscitelli – Bese, Duarte, Nunes, Gergényi – Fiola, Geiger, Lacoux – Karamoko, Beridze – Brodic.
Első félidő
Kiegyenlített játékot hoztak az első percek, ami a vendégek érdeme is volt, a lilák ugyanis nem vonultak sündisznóállásba, hanem bátran kezdeményeztek. Karamoko többször is veszélyt próbált teremteni a bal szélen, alaposan megdolgoztatta a jobbhátvéd posztján szerepet kapó Kajánt. A játék képe alapján mondható, hogy némileg váratlanul, mindenesetre a 18. perc végén megszerezte a vezetést a Ferencváros. Tóth Alex jobb oldalról beívelt szabadrúgását kifejelték a védők, ám éppen Maiga elé, aki kapásból, 18 méterről hatalmas gólt lőtt a kapu bal oldalába (1–0). A gól mintha kissé megfogta volt a vendégeket, mert fölénybe került a címvédő. A 27. percben ez a fölény majdnem ismét góllá érett, egy formás akció végén ugyanis Varga Barnabás betalált, de a videózás után Berke Balázs les címén érvénytelenítette a találatot. A 37. percben Lacoux „sárgult be”, miután a kezdőkörben odarúgott Keitának. S bár a félidő hajrájára a Fradi kialakuló fölénye kissé ugyan alábbhagyott, ám mégis megduplázta előnyét a lefújás előtt. A 45. percben az újpesti tizenhatos bal oldalánál feltűnő Tóth Alex pompás beívelésére Pesics érkezett és közelről a hálóba lőtt (2–0). Fiola mögül remekül bújt ki a szerb csatár, aki a kupameccs után a bajnokin is betalált a liláknak. Az egész félidőben nagyszerűen játszó Tóth Alex pedig a második gólpasszát osztotta ki a találkozón, amelyen következett a szünet.

Második félidő
Csere egyik oldalon sem volt a szünetben és ezúttal is élénken kezdett az Újpest, Karamoko révén különösen a bal oldalon próbáltak veszélyt teremteni Dibusz kapuja előtt, komoly helyzetig azonban nem jutottak. Az 56. percben történt meg az első csere, Keita helyett Abu Fani érkezett a hazai csapatban. A hazaiak szerkezetén ez érdemben nem változtatott, posztra történt a csere. A 60. percben Fiola is sárga lapot kapott, mert felvágta Vargát. A második játékrész feléhez érkezve elkönyvelhettük, hogy csendesen csordogált a találkozó, Bartosz Grzelak pedig továbbra sem látott okot arra, hogy frissítsen csapatán. A 67. percben Tóth Alex szöglete kis híján a harmadik gólpasszát jelentette, Traoré azonban nem fejjel, hanem vállal találta el a labdát, így kimaradt az ajtó-ablak helyzet. A következő percben Pesics lövése után mentett üggyel-bajjal Piscitelli. A 71. percben szinte a semmiből majdnem szépítettek a lilák, Beridze lőtt takarásból, tíz méterről, a bal sarokra tartó labdát Dibusz ujjheggyel kitornászta. Két perccel később Tóth Alex eladott labdája után Gergényi került lövőhelyzetbe, lapos lövését azonban Dibusz lábbal bravúrral védte. A következő percben Karamoko kapott sárga lapot, miután a nyakánál fogva rántotta le a megiramodó Varga Barnabást. A 75. percben Bese kapott sárgát, aki szinte ugyanúgy rántotta le Traorét, ahogy percekkel korábban Karamoko Vargát. A 77. percben Abu Fani is sárgát kapott, reklamálásért. Ezután ismét cserélt Robbie Keane, Pesics helyett Saldanha érkezett. A következő csere is a hazai csapatnál történt, kényszerből, miután Traoré megsérült, Ramírez váltotta. A 84. percben Abu Fani beadását Saldanha közelről úgy fejelte fölé, hogy fejese a felső lécet is súrolta. A 86. percben húzta meg első két cseréjét Bartosz Grzelak, Geiger helyére Rasak, Bese helyére pedig Mucsányi állt be.
Ez volt a rangadó utolsó érdemi eseménye, a Ferencváros érvényre juttatta a papírformát, megnyerte a rangadót, amellyel két pontra zárkózott az MTK-val remiző Puskás Akadémia mögé a tabellán, az Újpest pedig jövő héten hazai pályán, a Debrecen ellen szerezheti meg első tavaszi győzelmét. Nagy kérdés, hogy vajon Bartosz Grzelakkal-e a kispadon?
Vezető kép: Az Újpest hivatalos Facebook-oldala