Pesti Srácok

Stagnál a járvány terjedése Olaszországban és Spanyolországban

Stagnál a járvány terjedése Olaszországban és Spanyolországban

Olaszországban enyhén emelkedett a koronavírus okozta fertőzés halálos áldozatainak a száma az elmúlt 24 órában – közölte az egészségügyi minisztérium hétfőn. Spanyolországban a múlt heti átlagnál kevesebben fertőződtek meg.

A római tájékoztatást megelőző egynapos időszakban 12-en hunytak el a betegségben és szövődményeiben. Szombaton öten, vasárnap nyolcan haltak meg, és így a halálos áldozatok száma elérte a 35 ezer 166 főt. Az elmúlt egy napban 159 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Ez az egyik legalacsonyabb adat a járvány februári kitörése óta. Rómában ehhez hozzátették magyarázatul, hogy a szóban forgó időszakban a szokásosnál jóval kevesebb, csak mintegy 24 ezer tesztet végeztek el. Olaszországban jelenleg 12 474 jóval koronavírusos beteget tartanak nyilván, közülük csak 41 személy állapota súlyos.

Spanyolországból 968 új fertőzöttet jelentettek hétfőn, szemben a múlt heti adatokkal, amikor három egymást követő napon ezer fölött járt a megbetegedettek száma. Az egészségügyi minisztérium összesítése szerint az országban 297 054 embert érintett eddig a járvány.

MTI; MTI/AP/Joan Mateu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.