Pesti Srácok

Strasbourg: nem végezhet titkos megfigyeléseket a TEK bírói engedély nélkül

Strasbourg: nem végezhet titkos megfigyeléseket a TEK bírói engedély nélkül

Helyt adott az Eötvös Károly Intézet két munkatársa panaszának, és kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a magyar terrorelhárító szervek (TEK) bírói engedély nélküli titkos megfigyelését biztosító törvény miatt - olvasható a strasbourgi bíróság kedden kiadott közleményében.

A bíróság kifejtette, hogy a panasz kivizsgálása közben egy pontban találta aggályosnak a magyar szabályozást a terrorelhárító szervek titkos adatgyűjtésére vonatkozóan. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény I. fejezetének 8-as cikke kimondja ugyanis, hogy alapvető emberi jog a magán- és családi élet, a lakás és a levelezés tiszteletben tartása.

A bíróság megjegyezte, hogy e jog gyakorlásába a hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.

PestiSracok facebook image

A strasbourgi bíróság kimondta, hogy az állampolgárok titkos megfigyelésére jogosító szabály az európai polgárok magánélethez való jogát sérti. Mindezek értelmében a bíróság hangsúlyozta, hogy a titkos megfigyelés engedélyezésének feladatát pártatlan eljárásban független döntéshozónak kell elvégeznie.

A közlemény szerint a bírói testület a felpereseknek 4000 euró (nagyjából 1 millió 240 ezer forint) nem vagyoni kártérítést ítélt meg.

Az Eötvös Károly Intézet két munkatársa, Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel azért fordult a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz, mert azt kifogásolták, hogy a magyar terrorelhárító szervek (TEK) bírói engedély nélkül is végezhetnek titkos megfigyeléseket.

A felperesek 2012-es nyilatkozata szerint a TEK bírói kontroll nélkül, miniszteri engedély alapján jogosult titokban megfigyelést végezni, ami az Alaptörvény VI. cikkében biztosított, a magán- és családi élet, az otthon és a kapcsolattartás tiszteletben tartása, valamint a személyes adatok védelméhez való jog sérelmét okozza. Ezért indítványozták a rendőrségi törvény erre vonatkozó, 2011-ben módosított rendelkezésének megsemmisítését is.

Ez ügyben a két panaszos korábban már az Alkotmánybírósághoz fordult, a testület azonban 2013-ban elutasította beadványukat.

A magyar törvényi szabályozás értelmében nem szükséges bírói engedély a nemzetbiztonsági célból történő titkos megfigyeléshez. A TEK-nek és egyéb terrorelhárító szerveknek az igazságügyi miniszter adhat engedélyt arra, hogy a terrorfenyegetettség szempontjából gyanús személyek telefonjait lehallgassa, e-mailjeit elolvassa, vagy más módon szerezzen információkat.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal terrorcselekmények felderítésére vonatkozó hatásköre 2011. január 1-jével került át a Terrorelhárítási Központhoz. A TEK a jogszabály alapján Magyarország nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése érdekében, kizárólag a jogszabályban szigorúan meghatározott körben, Magyarország területén terrorcselekmény elkövetésére irányuló törekvések megelőzése, felderítése és elhárítása céljából alkalmazhat titkosszolgálati eszközöket.

Forrás: MTI

Fotó: hatter.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.