Pesti Srácok

Sulyok Tamás: a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam

Sulyok Tamás: a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam

Létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam – mondta a Mandinernek adott interjúban Sulyok Tamás köztársasági elnök, amelyben többek között az édesapjával kapcsolatos támadásokra is reagált.

Egy tavalyi, a Krónika című erdélyi lapnak adott interjúja, illetve az abban édesapjáról, Sulyok Lászlóról mondottak miatt Karsai László és Ungváry Krisztián történész hazugsággal vádolja az államfőt, aki szerintük az elhangzottakból politikai tőkét akar kovácsolni. A Mandiner felidézi, hogy Sulyok Tamás még az Alkotmánybíróság elnökeként arról beszélt, hogy édesapja a Rákosi-rendszerben halálos ítélete miatt évekig bujkálni kényszerült, a családot pedig még a nyolcvanas években is megfigyelték. Karsai szerint ez tévedés, ráadásul ha bujkált, alighanem a szélsőjobbos kapcsolatai miatt tette; a történész egyenesen náci kollaborációval vádolta meg Sulyok Lászlót, mondván, az akkori ügyvéd 1944-ben egy megyei lapban szélsőjobboldali hangvételű cikket publikált – bár később a bíróságon három tanú állította, hogy utóbbit nem ő írta. Sulyok Tamás első nagyinterjúját a Mandiner hetilapnak adta, amelyben ezekre a vádakra is reagált.

– szögezte le a lapnak az államfő. Arra a kérdésre, hogy az említett cikkhez köze lehetett-e édesapjának, így reagált: „egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt”, így elképzelhetetlennek tartja, hogy azt ő írta.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?