Pesti Srácok

Sulyok Tamás államfő fogadta az izraeli miniszterelnököt

Sulyok Tamás államfő fogadta az izraeli miniszterelnököt

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában fogadta a Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. A magyar államfő és az izraeli kormányfő közötti találkozón a felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, a jövőbeni lehetőségeket, valamint az aktuális nemzetközi kihívásokat.

Sulyok Tamás és Benjámin Netanjahu egyetértett abban, hogy azonos módon vélekednek a biztonsággal, a nemzeti szuverenitással és a nemzeti identitással összefüggő kérdésekről. A magyar államfő hozzátette: meggyőződése, hogy egy erős Izrael nemcsak a Közel-Kelet, hanem Európa biztonságához, az európai zsidóság védelméhez és az antiszemitizmus elleni küzdelemhez is elengedhetetlen. Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy

A magyar köztársasági elnök szerint kiemelten fontos, hogy a Magyarországon élő zsidó közösségek biztonságban érezhetik magukat. Sulyok Tamás kijelentette, hogy

PestiSracok facebook image

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kifejezte háláját Magyarország támogatásáért, és rávilágított arra, hogy

A mostani találkozó Jichák Hercog izraeli köztársasági elnök sikeres februári látogatását követően valósult meg.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.