Magyar autóbusz karambolozott Szlovákiában a D2-es autópályán Jókút irányában a 15-ös kilométerkőnél egy kamionnal, a balesetben 55-en megsérültek és egy ember meghalt. Szlovák sajtóhírek szerint a balesetben érintett kamion a pihenőből hajtott ki, amikor az autóbusz teljes sebességgel a hátuljába csapódott.
Egyre több részlet derül ki a tragikus, egy halálos áldozattal és több súlyos sérülttel járó szlovákiai buszbalesetről. A szlovák sajtóban megjelent hírek szerint a magyar busz 100 km/óra sebességgel hajthatott bele egy, a leállósávban álló kamionba. A rendőrség közlése szerint a kamion és a busz sofőrjének alkoholtesztje is negatív lett. A TV JOJ szerint a magyar busz sofőrje elaludhatott. A Borsnak egy szemtanú elmondta: valóságos apokaliptikus állapotok uralkodtak az autópályán. Ő a szembejövő sávban haladt, onnan nézte a borzalmas balesetet. Hozzátette: szörnyű látvány fogadta, akkor érkeztek ki a tűzoltók is.
A busz eleje teljesen szétroncsolódott, a súlyos sérültek valószínűleg innen kerültek ki, és mi úgy tudjuk, hogy a sofőr lehet az áldozat. Borzalmas volt, az embereket a betört ablakon keresztül húzták ki. Azt hallottuk, hogy akkor 37 embert emeltek ki
– magyarázta. A szlovák katasztrófavédelem arról adott tájékoztatást, hogy már harminc tűzoltó segíti a mentést, akik pedig könnyebben sérültek meg, a HaZZ evakuációs autóbuszán és sátrakban helyeztek el. A segítségnyújtásban pszichológusok is részt vesznek, akik már a helyszínen vannak. Úgy tudni, hogy az ütközés után a busz fele beszorult a kamionba. A baleset nem sokkal 11 óra előtt történt a závodi pihenőhely közelében.
Nyolcan kerültek kórházba életveszélyes sérülésekkel a szlovákiai D2-es autópályán balesetet szenvedett magyar busz utasai közül, két embert mélyaltatásban tartanak – hangzott el az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.
Több életmentő műtétre is szükség volt
Az M1 tudósítója a helyszínről bejelentkezve elmondta: a sérült autóbuszt már elvontatták, az autópályát megnyitották a forgalom előtt. Elhangzott: 23 súlyos és közepesen súlyos sérültet kezelnek kórházban. Ők arc-, gerincsérüléseket, medence- és végtagtöréseket szenvedtek. Több emberen kellett életmentő műtétet végrehajtani, két sérült mélyaltatásban van. A tudósító tájékoztatása szerint a sérülteket szakszerűen és gyorsan látták el. A könnyebb sérülteket a malackai tűzoltólaktanyában kialakított krízisközpontba szállították, ahol pszichológusok és orvosok foglalkoztak velük. A 38 könnyebb sérült közül 19 embert szállítottak kórházba, a többiek 18 óra után mentesítő busszal elindultak Magyarországra. Az M1 hétfő esti Híradójában elhangzott, hogy a budapesti és miskolci embereket, feltehetően nyugdíjasokat szállító busz teljes sebességgel belerohant egy kamionba, amely épp az autópálya melletti pihenőhelyről hajtott vissza a sztrádára. Az ütközés után a busz összeroncsolódott, az úttesten hevertek az utasülések, a kamion rakománya az útra borult. Mint beszámoltak róla, a közösségi oldalakra feltöltött videón jól látszott, hogy a kamion az árokba csúszott.
Megrendülten üzent Novák Katalin a magyar busz szlovákiai balesete után
A tragédia hírére Novák Katalin hétfő délután a közösségi oldalán reagált. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy mielőbbi felépülést kíván a sebesülteknek, a tragikus buszbalesetben elhunyt áldozat családjának pedig őszinte részvétét kívánta.
Köszönöm a mentésben részt vevő szlovák hatóságok segítségét!
– zárta posztját az államfő.
A szlovák egészségügyi miniszter, Michal Palkovic azt mondta:
Az Országos Mentőszolgálat Operatív Központja és a kórházak arról biztosítottak, hogy minden sérültet azonnali, és minőségi egészségügyi ellátásban részesítenek. Mindent megteszünk azért, hogy megmentsük az életüket. Rendkívül sajnálom a baleset áldozatát, részvétem a hozzátartozóinak.
A balesetről a külügyi államtitkár a közösségi oldalán számolt be. Menczer Tamás azt írta:
A mentés zajlik. A kollégáink a helyszínen vannak.
Menczer egy későbbi posztjában pedig megerősítette, hogy egy ember elhunyt, 13-an súlyosan, 8-an közepesen, 37-en könnyen sérültek meg.
A Ma7.sk portál arról számol be, hogy egyelőre nem tudni, pontosan mi, illetve ki okozhatta a balesetet. Szlovák sajtóhírek szerint a balesetben érintett kamion a pihenőből hajtott ki, amikor az autóbusz teljes sebességgel a hátuljába csapódott.
Menczer Tamás az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, budapesti és miskolci magyarok, “feltehetően nyugdíjasok” utaztak a buszon, összesen 59-en. Hozzátette: az utaslista az autóbuszban van, így nehezebb összeírni, hogy pontosan hányan és kik utaztak a járművön. Közölte azt is, hogy a jelenlegi információk szerint a balesetben egy ember meghalt, 13-an súlyosan, 8-an közepesen, 37-en könnyebben sérültek meg. A szlovák mentőegységek négy vagy öt kórházba szállították, illetve szállítják a sérülteket.
Menczer Tamás jelezte, hogy a pozsonyi nagykövetség munkatársai a helyszínen vannak, valamint az összes érintett kórházba megérkeztek vagy már úton vannak. Mint mondta, utasításba adták, hogy minden kórházban kell, hogy legyen egy kollégájuk, aki fordít, ha szükséges, és segíti a sérülteket és a családdal való kapcsolattartást. A műsorban elhangzott az is, hogy a két sofőrnek negatív lett az alkoholtesztje. A Külgazdasági és külügyminisztérium azt kéri, a hozzátartozók a sérültekről a magyar konzuli szolgálat honlapján lévő call center számán érdeklődjenek.
Forrás: MTI, Index.hu, Facebook; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS