Pesti Srácok

Súlyos felelőssége lehet a bíróságnak a győri családirtó szabadon engedésében

Súlyos felelőssége lehet a bíróságnak a győri családirtó szabadon engedésében

Az Origo birtokába került új dokumentum alapján, amely a BV-intézet előterjesztését is tartalmazza, nem lehetett volna még feltételesen sem szabadon bocsátani a győri családirtót, aki volt felesége bántalmazása miatt került a rácsok mögé. Ráadásul a bíróság az eljárás során készült pártfogó felügyelői vélemény egy részét is figyelmen kívül hagyta, amely alapján szintén nem lett volna egyértelműen tanácsos kiengedni a későbbi gyerekgyilkost. A bírósági végzés ellen a Vas Megyei Főügyészség fellebbezést jelentett be, de a Szombathelyi Törvényszék ezt elutasította. Ennek következtében szeptember végén az apa szabadlábra került. A győri családirtás ügyében a kormány elé terjesztett jelentés alapján megállapítható a később kettős gyilkosság tekintetében a bíróság felelőssége is.

A BV nem javasolta egyértelműen a szabadon bocsátást

A jelentés első része értelmében a megyei ügyészség fellebbezése után a Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ugyanis jogerősen engedélyezte a feleségét 2016-ban féltékenységből egy kalapáccsal brutálisan elverő, és emiatt 2017 decemberében 5 év fegyházbüntetésre ítélt 35 éves férfi feltételes szabadon bocsátását, annak ellenére, hogy a BV pártfogó felügyelő, valamint a BV-intézet annak engedélyezését nem javasolták egyértelműen.

Forrás: Origo
PestiSracok facebook image

Továbbá nem volt új pszichológiai szakvélemény sem a férfi ügyében, a régiben pedig az szerepelt, hogy a férfinak beszűkült tudatállapota volt.

Forrás: Origo

A kormány elé terjesztett, de meg nem tárgyalt, így hivatalos álláspontnak nem tekinthető – az alábbiakban olvasható – jelentés alapján, a BV előterjesztése szerint "az elítélt a sikeres (társadalmi) reintegráció megvalósulása érdekében különösebb aktivitást nem mutatott, tanulmányokat nem folytatott, továbbá érvényben lévő fenyítéssel rendelkezett".

Forrás: Origo

A bíróság simán kiengedte

A bíróság azonban nem értett egyet a BV előterjesztésével, ráadásul a leírtakat kizáró okként sem értékelte. A bíróság megállapítása az volt, hogy a férfi kapcsolata rendeződött a családjával. A dokumentum alapján "a bírósági eljárás során elkészült pártfogó felügyelői vélemény is tartalmazott olyan megállapításokat, amelyek a feltételes szabadság mellőzését indokolták volna".

A szabadulás után a férfi elkezdett dolgozni. Ezzel kapcsolatban a bíróság pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelte el. Ekkor kiderült, hogy a korábbi elítéltet egy volt zárkatársa foglalkoztatta; lakhatását az illető cég telephelyén az egykori zárkatárs házastársa biztosította. A bíróság és a pártfogói vélemény szerint a férfi és a későbbi zárkatársa között korábban nem volt kapcsolat, magyarán eltérő bűncselekmények miatt kerültek börtönbe. A bíróság azonban ezeknek a tényeknek nem tulajdonított jelentőséget. Ennek következtében a későbbi családirtónál a bűnismétlés veszélyét sem tartotta megalapozottnak.

A bíróság végzése ellen a Vas Megyei Főügyészség jelentett be fellebbezést, amelyet a Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság – lényegében azonos indokok alapján – elutasított. Emiatt az elítéltet feltételesen szabadlábra bocsájtották 2019. szeptember 27-én. Ezzel egyidejűleg elrendelték az elítélt pártfogó felügyeletét.

Nem változott meg

A férfi még a szabadulása előtt elvált a korábban általa bántalmazott feleségétől. A válást 2019. május 24-én mondták ki. A férfinak azonban sikerült elhitetnie a családjával, hogy megváltozott, ezért a volt feleséggel a válás után megállapodtak abban, hogy a gyermekek felett a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket közösen gyakorolják. Emiatt lehetett a korábbi elítélt győri lakásában – láthatás jogcímén – a három gyereke: egy 13 éves lány, egy 10 éves fiú, illetve egy 6 éves lány. Úgy tudni, hogy a gyilkosság előtt az anya vitte el a gyerekeket a férfi lakásába.

Ezen a helyen lakott a győri családirtó. Forrás: Origo

December 15-én a 13 éves és a 10 éves gyereket az apa megfojtotta, a legkisebb lány életét azonban megkímélte, ezt követően pedig felakasztotta saját magát. Amikor vasárnap délután az anya a gyerekek után ment, először nem tudott bejutni a volt férje lakóhelyére. Később a 6 éves kislány félve ajtót nyitott neki. A nő ekkor találta meg két gyereke, majd pedig a férfi holttestét. Ezt követően értesítette a rendőrséget. A brutális kegyetlenséggel elkövetett kettős gyilkosság miatt Varga Judit igazságügyi miniszter kormányzati vizsgálat elrendelését kezdeményezte.

Forrás: Origo; Fotók: Origo; Vezető kép: 112press.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.