Pesti Srácok

Súlyos vonatbaleset történt Csehországban, hárman meghaltak és sokan megsérültek

Súlyos vonatbaleset történt Csehországban, hárman meghaltak és sokan megsérültek

Háromra emelkedett a szerda reggeli nyugat-csehországi vasúti baleset áldozatainak száma – közölte Mária Svobodová, a regionális mentőszolgálat szóvivője. Az áldozatok között van a két szerelvény mozdonyvezetője, valamint az utasok közül egy középkorú asszony. A sérültek száma meghaladja a hatvanat.

A két személyszállító vonat – a Münchenből Plzeňbe tartó Nyugati Expressz és egy regionális járat – szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domažlice közelében ütközött össze. Hárman a helyszínen életüket vesztették, míg a sérültek száma meghaladja a hatvanat. Az első információk szerint az expresszvonat mintegy 80 km/óra sebességgel hajtott, amikor összeütközött a közeli állomásról éppen elindult regionális személyvonatnak. A szóvivő szerint öt sérülés nagyon súlyos, ezeket a személyeket a prágai, plzeňi és a domažlicei kórházakba szállították, ahol megműtötték. További négy ember közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, hármat közülük a plzeňi kórházban, egyet pedig a domažliceiben kezelnek; ők nincsenek életveszélyben. Mintegy félszáz utas könnyebb sérülésekkel, elsősorban zúzódásokkal úszta meg a szerencsétlenséget; őket egy közeli kultúrházba szállították, ahol ételt, ital kaptak, megpihenhettek és pszichológusok is a rendelkezésükre álltak. A német állampolgárságú utasok közül hárman szenvedtek komolyabb sérüléseket; őket a német mentők hazaszállították Németországba kórházi kezelésre.

A röviddel nyolc óta után történt szerencsétlenség helyszínére számos mentőkocsi, négy mentőhelikopter és egy németországi mentőcsoport is érkezett – közölte a cseh közszolgálati hírtelevízióval a tűzoltóság regionális szóvivője. A súlyos baleset körülményeit vizsgálják. Az anyagi károk a becslések szerint meghaladják a százmillió koronát (1,4 milliárd forint). A Cseh Vasutak bejelentette, hogy az áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket kártalanítani fogják. Karel Havlíček közlekedési és ipari miniszter megszakította munkaprogramját, és a helyszínre utazott. A Twitter közösségi portálon megjelent bejegyzésében a miniszter azt írta: a baleset oka valószínűleg az, hogy az expressz Domažlicénél nem állt meg a továbbhaladást tiltó jelzésnél. A vonatközlekedés Domažlicénél péntekig szünetel – közölte a Cseh Vasutak.

Csehországban az utóbbi időben több hasonló vonatbaleset is történt, általában egy-két halottal és egy-két tucatnyi sérülttel. A szerencsétlenségek oka minden esetben emberi hiba volt: valamelyik mozdonyvezető figyelmen kívül hagyta a tiltó jelzést. Több olyan eset ismeretes, amikor két egymással szemben haladó vonat csak az utolsó pillanatban állt meg. A prágai sajtó azt írta korábban, hogy Csehországban kevés a mozdonyvezető, ráadásul sokan túlterheltek, mert a nagyobb kereset érdekében túlórákat vállalnak, gyakran szabálytalanul. A Cseh Vasutak vezetősége jelezte: felülvizsgálják a mozdonyvezetők munkáját szabályozó rendszert.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/CTK/Chaloupka Miroslav

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.