
Bár még csak az előzetes eredmények kerültek nyilvánosságra, a jelek szerint Svájcban minden bizonnyal megszavazták a melegházasság legalizálását. Az országban egyébként már tizennégy éve élhetnek együtt bejegyzett élettársi viszonyban az azonos neműek; ezt a jogkört szélesíti ki a vasárnapi népszavazás.
Svájcban a szavazók hatvannégy százaléka támogatta, hogy legalizálják az azonos neműek házasságát, hogy azonos neműek is fogadhassanak örökbe gyermeket, vagy hogy a leszbikus párok spermadonor segítségével könnyebben vállaljanak gyermeket – írja a Magyar Nemzet a vasárnap rendezett népszavazás előzetes eredményei alapján. A szavazatszámlálás várhatóan csak a nap folyamán később fog lezárulni, a referendum eredményéhez azonban nem fér kétség. Svájc eddig azon kivételek közé tartozott Nyugat-Európában, ahol a homoszexuális párok nem köthették össze az életüket. Az országban 2007 óta bejegyzett élettársi kapcsolaton keresztül biztosítanak jogokat a meleg és a leszbikus pároknak. Már az előzetes közvélemény-kutatásokból is borítékolható volt azonban a változás. A svájci közszolgálati műsorszolgáltató szeptember közepén közzétett felméréséből kiderült: az állampolgárok hatvanhárom százaléka támogatta, hogy az azonos neműek is házasságra lépjenek, míg mindössze harmincöt százalékuk ellenezte a javaslatot – két százalék pedig bizonytalan volt a kérdésben.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Juhász László
2021-09-27 at 20:18
A népszavazás eredményéhez hozzájárult, hogy a svájci református egyház támogatásáról biztosította nemcsak a homoszexuálisok polgári házasságát, de újabban már a református egyházi házasságát is.
Még 2019-ben fogadott el határozatot arról a svájci református egyház vezetése, hogy támogatja a homoszexuálisok polgári házasságát, egyúttal felszólította az egyes kantonok egyházmegyéit, hogy tegyék lehetővé a majdan polgári házasságot kötő homoszexuális párok református egyházi házasságát is.
https://www.ref.ch/news/so-rasch-koennten-gleichgeschlechtliche-paare-in-reformierten-kirchen-heiraten/
Svájcban a református egyház vezetése az utóbbi 2-3 évtizedben erősen liberális fordulatot vett, mára a konzervatív, kálvinista református tradíciókkal szemben erősen liberális álláspontot képvisel mind az abortusz, mind a melegházasság kérdésében.
A svájci példa bizonyítja, hogy a balliberális erők az utóbbi évtizedekben döntő befolyásra tettek szert több nyugat-európai, nagy történelmi protestáns egyház vezetésében, hasonló folyamatok figyelhetőek meg Németországban, Hollandiában, Dániában, vagy Svédországban.
w
2021-09-27 at 08:19
@Mekkelek2021-09-26 at 22:19
Ne hívjuk semmilyen házasságnak, mert az éppúgy lejáratja a “Házasság” szót, mint ahogy a buzik átnevezése lejáratja a “meleg” szót, amelyet egészen más célból alkottak meg évszázadokkal ezelőtt!
Néven kell nevezni a buzik együttélési szerződését. Az nem házasság, hanem egyneműek együttélési szerződése. A dolog nem is “Anyakönyv vezetőre” tartozik, hanem közjegyzőre, és ügyvédre! Amit nyilvántarthat a lakóhely szerinti polgármesteri hivatal bejelentés alapján, de nem tartozik az Anyakönyvi hivatal hatáskörébe, mert azt egészen más célokra állították fel.
Foglár
2021-09-26 at 23:11
Már a svájciak is agymosódtak? Akarom mondani győzött a progresszió.
Esvány
2021-09-26 at 22:32
Anyám szavai jutnak eszembe: “Jó módukban nem tudják, hogy mit csinálnak.”.
Mekkelek
2021-09-26 at 22:19
Legalább mi ne hívjuk már melegházasságnak, hívjuk következetesen azonos neműek házasságának. Ez sokkal objektívebb kifejezés.
Ne vegyük át a mainstream narratíva ránk erőltetett kifejezéseit.
csakafidesz
2021-09-26 at 21:29
obsitos 2021-09-26 at 16:59
A svájci nők egy évvel korábban 1973-ban kaptak szavazati jogot, Európában utoljára. A törökök 1925-ben kergették el a szultánt és köztársaságot, latin ábécét, kötelező általános iskolát, világi bíróságot vezettek be. A nők ott 1939-ben kaptak szavazati jogot, elsőként a világon egy (volt) muszlim országban. Kemal Atatürk reformjai nagyobb horderejűek voltak, mint a Lenin-banda reformjai.
TS
2021-09-26 at 21:19
Itt mindenkit kitörölnek szinte. Égő!!!!
Írt egy koma ballib véleményt, válaszolok rá kulturáltan, szerintem cáfolom, erre törölnek minket. Hol a vita? Bekaphatjátok! Manapság a “moderátor” nagyobb úr, mint egy cenzor.
Szamóca bá'
2021-09-26 at 21:06
Svájc megmérettetett és könnyűnek bizonyult. elesett.
moliere
2021-09-26 at 21:04
Egyébként ha lesz iszlám hatalom, mert az az igazi nagy kérdés, organikus és erős elit híján, ők sem fogják tiltani a fajtalankodást, csak az IGAZHITŰEKKEL.
Nem fogja érdekelni a muszlim uralkodó osztályt, hogy a söpredék mit csinál, csak adózzon és ne támadjon. 150 év alatt mi is ezt tapasztaltuk meg.
moliere
2021-09-26 at 21:02
5%
nem kell komolyan venni, ha abból indulunk ki, hogy az ELIT LÉTE a kérdés, és az elit mindenkor nem több, mint 30% (de inkább 15)
Teljesen mindegy, hogy a bevándorló és prolinép éppen kivel dug, meg majdnem mindegy az is, hogy a gyerekei mit kapnak otthon. Szexuális orientációtól függetlenül. Tehát ez is, mint minden “demokratikus” népgyűlési határozat, valójában nem a hatalomról szól, nem a valóságról szól, hanem arról, hogy terelés.
Én pl. leszarom.
Poppy
2021-09-26 at 18:58
A nyugat alkonya. Mintha ez lenne az emberiség, főkeg Európa legnagyobb problémája. Szégyen, hogy ilyen politikusok vezethetnek országokat.
Judit
2021-09-26 at 18:33
Teljes mértékben egyetértek ezekkel a hozzászólókkal,:
“Andromeda “–“W”–“mirti”–“bl”–, pontosan így igaz.!!!
Naprózsa
2021-09-26 at 18:15
Na, ezeknek is elpépesedett az agyuk. És akkor az erkölcsről nem is beszéltünk. Rühes, agymosott kafír banda.
És most még gyengéd és nőies voltam. A muzulmánok mikor majd írtják őket, majd nem lesznek ilyen gyengédek. Elképesztő, hogy történelmi léptékkel pár pillanat alatt hova züllött le nyugat!
Zia
2021-09-26 at 18:01
A következő a melegekkel történő házasságkötés kötelezővé tétele lesz?
Ákossy
2021-09-26 at 17:28
Kovács Péter 2021-09-26 at 16:28
“EZÉRT “kellenek” a nyugatnak a migráncsok ! Mert egymást dugják, és nincs népesség-szaporulat!”
Rosszul látod. A migránsok valóban egymást dugják, de ezekből sok-sok gyerek születik. A buziházasságot pedig nem ők, hanem az agymosott fehér őslakosok szavazzák meg.
Lárifári
2021-09-26 at 17:28
1% THC tartalom alatti füves cigaretta engedélyezve, iparilag gyártva és dohányboltban 18. életév betöltésével szabadon vásárolható. A híres sorkatonai kötelezettségnek is annyi, 50% kihull a rostán. Mit várunk ezek után. Na persze szinte mindenről népszavazás van, hogy lássa a világ, mekkora qrva nagy demokrácia van, de egy legyengített, agymosott néppel bármit meg lehet szavaztatani.
Svájcról sokkal érdekesebb hír ma, hogy befogadja a milliomos németek pénzét, mint bárki másét is, bármikor. Ugyanis a német nagyvállalkozók és milliomosok elkezdték svájcba menteni a vagyonukat a német válsztások eredményétől félve. Bármilyen eredmény születik, komoly balra tolódástól tartanak és féltik a pénzüket, azt svájba menekítik.
obsitos
2021-09-26 at 16:59
“mit lehetne elvárni egy elpuhult nemzettől…” írta valaki.
NEM egy nemzet, hiszen négy (4) hivatalos nyelve van !!!!!
Olasz, német, francia és az ősi rétoromán.
Ahhoz képest, hogy a NŐK CSAK 1974-ben (!!!) kaptak szavazati jogot, eléggé modernizálódtak?!
khm
2021-09-26 at 16:42
A jólét ezt eredményezi?
Na ez pompás. Ámbár megérdemlik.
Kása mása
2021-09-26 at 16:39
Doxáék is elhülyültek ?
Orientál
2021-09-26 at 16:35
Svájc hírhedté vált hogy adócsalók paradicsoma. És lopott rabolt pénzeket is szívesen kezeli. Most Spermabankország és Petesejtbankország is lehet.
Kovács Péter
2021-09-26 at 16:28
EZÉRT “kellenek” a nyugatnak a migráncsok ! Mert egymást dugják, és nincs népesség-szaporulat !
A pár ezer munkanégernek kell “megdolgozni” a nőket, meg a munkahelyeket ! Mondjuk sok nő nem is bánja
EZT a “nagy” megoldást…
bl
2021-09-26 at 16:13
Szép példa arra, hogy egy népesség tetszőleges hülyeségre érzékenyíthető. Bölcsészkedéssel, marketinggel, médiákkal, közösségi hálókkal tetszőleges marhaság legálissá tehető.
Hitler ha élne, nem erőszakkal hanem érzékenyítéssel tenné legálissá a gázkamrákat (és akiket odaküldenek azoknak kötelező lenne a beleegyező boldogság, mert különben megboszorkányüldöznék őket).
mirti
2021-09-26 at 15:43
gratulálunk Svájc-nak .Mit is lehetne elvárni egy ilyen nemzettől ahol még háború sem volt.A jóléttől teljesen elhülyült puha népség nem gondol arra ,hogy olyanra adta a voksát ami az emberiség önpusztulásához vezet. Olyan gyermekek születnek akiknek nincs édesapjuk vagy édesanyjuk .Valamelyik spermabankból indulhat ki az életük de az nem helyettesít egyetlen féltő édesanyát vagy édesanyát sem. Az egész életen át tartó felelőségteljes nevelésről nem is beszélve. Ahelyett ,hogy irtanák tűzzel-vassal ezt a természet és ember ellenes betegséget !!! legitimitást adtak a számára – borzalom!!!
Andromeda
2021-09-26 at 15:38
Iszonyatos! A szexualitás egyrészt magánügy, és ugyanúgy, mint egy rákbeteg vagy mint egy COVIDban szenvedő a lélegeztetőgépen, mint ember, abban a mivoltában tiszteletet, védelmet és gyógyítást érdemel. Az LMBTDRTT viszont el akarja terjeszteni a betegséget, azt akarja, hogy mindenki, már csecsemő korától LMBTDRTT legyen. Ez olyan, mintha egy rákbeteg azt akarná, hogy mindenki, a csecsemők is rákbetegek legyenek vagy a COVIDos, hogy mindenki, még a csecsemők is COVIDban szenvedjenek a lélegeztetőn.
w
2021-09-26 at 15:36
Az aberráció ragályos betegség, terjed! Az aberráltak megszentségtelenítik, bemocskolják a házasság szent intézményét, amelynek az eredeti célja a fajfenntartás család alapú közösségének a biztosítása. Az aberrált, fajtalan, a közerkölcsöt sértő kötelékeinek létesítését valami másnak kellene hívni, nem házasságnak! A házasság szent köteléke nem a fajtalankodásra lett kitalálva.
Contrabass
2021-09-26 at 15:33
Ez a Svájc már nem az a Svájc, ahol például a Varázshegy is játszódik! (És nem csak az eltelt évtizedek miatt!)
Perczel Éva
2021-09-26 at 15:12
De jó! Legalább idővel elfogynak az amúgysem létező svájciak! Az idő pedig a normálisoknak dolgozik.
zsuga bubus
2021-09-26 at 15:02
Svájcban rejtegetik az összes náci aranyat. A világ legdurvább bűnözői, diktátorai tárolják ott a koszos pénzüket. Még a luxemburgi maffiaállamnál is rosszabbak.
Ennyire kis érzekenykék lennének ők? Ha ennyire érzékenykék, akkor nyissák ki a széfeket és adjám vissza a magyaroktól, zsidóktól, lengyelektől, csehektől (civilektől!) ellopott vagyonokat, az aranyfogaktól a festményeken át az aranytömbökig.
Milyen érdekes, hogy mindig ezek a képmutató sz@rfeszkek a legerzékenyebb az LMBTQ-ra.
Patriota
2021-09-26 at 14:53
Egyre undorítóbb ez a Svájc…… 🙁