Pesti Srácok

Svéd ex-politikus a PS-nek: A jobbközép koalició sosem viselkedett igazi ellenzékként, ez most sem várható

Svéd ex-politikus a PS-nek: A jobbközép koalició sosem viselkedett igazi ellenzékként, ez most sem várható

Nem sokkal éjfél után érkeztek meg a 2018-as svéd választás eredményei. A végleges számok a kezdeti exit polloknál is bizonytalanabb képet festenek arról, ki fogja irányítani Svédországot az elkövetkezendő években, hiszen a két nagy politikai tömörülés (bal-jobbközép) között szinte nincs számbeli különbség. A nagy pártok mellé felzárkozó migránsellenes Svédországi Demokraták (SD) a harmadik legerősebb párt lett, és ezzel felrobbantotta a hagyományos pártrendszert, amiben a két blokk között dőlt el mindig, melyik kormányoz – többnyire a baloldal. Az SD ezzel az eredményével győztesnek érezheti magát, hiszen vagy nagykoalícióra kényszeríthetik ellenfeleiket, vagy őket kell bevonni a kormányzásba. Az első forgatókönyv a valószínűbb; Patrik Ehn, a Svédországi Demokraták volt politikusa a PestiSrácok.hu-nak kérdésére kifejtette, a konzervatív blokk eddig is alávetette magát a baloldalnak, sosem viselkedtek klasszikus ellenzékként, ebben pedig nem várható változás.

99,8 százalékos feldolgozottság alapján a voksok 40,6 százalékát kapta a kormányzó baloldali koalíció, az ellenzéki jobbközép választási szövetség a voksok 40,3 százalékát szerezte meg Svédországban a 2018-as választáson. Az eredmény katasztrofális az ország jövőjét tekintve, hiszen hosszú ideig elhúzódhatnak a viták azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán ki nyer. Hogy ki, hogyan és kivel kössön szövetséget a kormányalakítás érdekében, az a távoli jövő, illetve az is kérdés, hogy mennyire fogadna el az egyre polarizáltabb svéd társadalom egy kisebbségi kormányt. Az biztos, hogy az elmúlt hónapokban érzékelt mérhetetlen bizonytalanság és feszültség továbbra is jelen lesz a svéd mindennapokban.

Régen minden jobb volt...

Nicholas Aylott, a Södertörn Egyetem elemzője a Radio Swedennek kifejtette, hogy a bizonytalanság a kormányalakítás után is megmarad, hiszen egy ilyen kis különbséggel győztes kormányzó erő csak gyenge lehet. A szakértő hozzátette, régebben egyszerűbb volt minden, hiszen volt két nagy politikai blokk, amelyek elértek egy bizonyos eredményt és kormányt alakíthattak, de a Svédországi Demokraták meglepően jó eredménye megbillentette a több, mint száz éves politikai egyensúlyt azzal, hogy 19 százalékot szerzett, vagyis nemcsak a kormányalakításhoz szükséges egyértelmű többség megszerzését nehezítették meg, hanem azt is, hogy a kis pártok eldöntsék, kit támogatnak.

PestiSracok facebook image

– erősítette meg a helyzetet a PestiSrácok.hu-nak Patrik Ehn, a Svédországi Demokraták volt politikusa, a Motpol.nu nevű jobboldali lap jelenlegi szerkesztője.

– tette hozzá. Véleménye szerint azért szavaztak még mindig ennyire „kevesen” a Svédországi Demokratákra – a migrációval kapcsolatos problémák ellenére –, mert azt remélik, hogy a Mérsékeltek vagy a Szociáldemokraták felismerik a problémát és megszigorítják a bevándorlási szabályokat.

– osztotta meg velünk, hogy miben reménykednek az SD politikusai a totális politikai karantén ellenére.

Stefan Löfven miniszterelnök, a Svéd Szociáldemokrata Párt elnöke és felesége, Ulla Löfven a párt eredményváró rendezvényére érkezik a svéd parlamenti választások napján, 2018. szeptember 9-én Stockholmban. Fotó: MTI/EPA/TT/Jonas Ekströmer

Az SD azonban még mindig reménykedik, hogy a Kereszténydemokratákkal és a Mérsékelt Párttal koalícióra tudnak lépni, amit a két másik párt határozottan elutasít annak ellenére, hogy ők is megígérték a választóiknak a svéd bevándorláspolitika szigorítását.

Ember kell és kész

A párt vezetője, Jimmie Åkesson emellett lemondásra szólította fel Stefan Löfven jelenlegi kormányfőt, amit Löfven rögtön elutasított, egyúttal megragadta az alkalmat, hogy lenácizza az SD-t, és hangsúlyozza, hogy egy migrációt elutasító párt nem tesz semmit hozzá a svéd közösséghez, hisz Svédországnak emberekre van szüksége. Az SD vezérhez hasonlóan járt el a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson is, aki szerint szintén eljárt a kormány fölött az idő, távozniuk kell.

– nyilatkozott magabiztosan a svéd sajtónak Jimmie Åkesson. A Kereszténydemokraták egyébként a választás második nagy győztesei, hiszen 7,4 százalékot kaptak, az eredményhez szükséges extra szavazatokat pedig főleg a Mérsékelt Pártból szívták el, de a Dagens Nyheter szerint sokan csatlakoztak hozzájuk a Szociáldemokraták táborából is, akik lassan, de biztosan koptatják el hatalmas táborukat. Sokatmondó volt a Mérce.hu tudósítása a svéd választások éjszakájáról, a magukat függetlenként aposztrofáló kiadvány munkatársai aktivistaként vettek részt a szociáldemokraták kampányában. Beszámolóikból kiolvasható, hogy a szociáldemokraták is érzik, ez nem az ő választásuk volt; míg a lelkes, nyugati mércével sem túl okos világpolgár fiatalok ünnepelték az elsőségüket, az öregebb párttagok arcukat kezükbe temetve siratták a pártjukat.

A szavazatok összeszámlálása – 99,8 százalékos feldolgozottság – alapján a voksok 40,6 százalékát kapta a kormányzó baloldali koalíció, az ellenzéki jobbközép választási szövetség a voksok 40,3 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt végzett a szavazatok 17,6 százalékával. A voksoláson hatezerháromszáz jelölt szállt versenybe a háromszáznegyvenkilenc parlamenti mandátum mellett húsz megyei tanácsi és kétszázkilencven önkormányzati gyűlési helyért. A baloldali blokk, a svéd Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve a Baloldali Párt együttese az előzetes eredmények szerint száznegyvennnégy képviselői helyet szerzett meg, míg a konzervatív Mérsékelt Párt, a Centrum Párt, a Kereszténydemokraták és a Liberálisok Szövetségként ismert jobbközép koalíciója száznegyvenkettőt.

Forrás: dn.se, Swedish Radio; Vezető kép: MTI/EPA/TT/Anders Wiklund

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.