Pesti Srácok

Svédországban élő zsidók ellen tervezett merényleteket két iráni állampolgár

Svédországban élő zsidók ellen tervezett merényleteket két iráni állampolgár

Svédországban élő zsidók ellen tervezett merényleteket elkövetni az a két iráni állampolgár, akit 2022-ben toloncoltak ki a skandináv országból, és akik feltehetően az iráni hírszerzésnek dolgoztak – hozta nyilvánosságra kedden a svéd közrádió.

Egy iráni párról van szó, amelynek tagjai afgán származásúnak adták ki magukat, és így szereztek menekültstátuszt Svédországban 2017-ben. A férfit és a nőt 2021 áprilisában vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy terrorcselekmény elkövetésére készülnek. Egy évvel később toloncolták ki őket Iránba, arra hivatkozva, hogy fenyegetést jelentettek a svéd nemzetbiztonságra – jelentette a rádió.

Hans Ihrman, az ügyben vizsgálódó ügyész elmondta: a svéd hatóságoknak meggyőződésük, hogy a pár azzal a céllal költözött Svédországba, hogy ott az iráni hatóságok megbízásából tevékenykedjen. A svéd közrádió kiderítette, hogy a férfit és a nőt az iráni Forradalmi Gárda bízta meg azzal, hogy készítsen elő támadásokat svédországi zsidó célpontok ellen. A pár három svéd zsidót azonosított lehetséges célpontként, köztük Aron Verstandigot, a svédországi zsidó közösségek tanácsának elnökét, akit a svéd hírszerzés 2021-ben értesített is az ellene irányuló fenyegetésről. Hans Ihrman elmondta: a hatóságoknak sikerült leleplezni a célpontokat, illetve a pár kapcsolatfelvételeit Iránnal. A tervezett támadások pontos végrehajtási módjáról azonban nem tudtak bizonyítékokat szerezni, ami viszont előfeltétele lett volna annak, hogy jogi eljárást indítsanak ellenük.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/TT/Johan Nilsson

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.