Szabad-e a jobboldalnak tévét – vagy bármit – csinálnia?

Ha valaki esetleg egy barlangban töltötte volna az elmúlt heteket, eláruljuk a titkot: szeptemberben indul a PestiTV, a PestiSrácok televíziós csatornája. Hetek óta mennek a promóciós videók a PS-en, illetve a közösségi médiában – kapjuk is a hideget-meleget a libernyákoktól.

Természetesen ízlés dolga, mindenkinek szíve joga, hogy mely politikai filozófiával szimpatizál, mit gondol a világról, milyen hangvétel áll hozzá közel. Legalábbis mi, keresztény-konzervatívok így gondoljuk. A balosokat, a progresszíveket, a libsiket nem szeretjük (a komcsikat végképp nem), mert a világra nagy veszélyt jelentenek, így bátran küzdünk ellenük, s ha kell, dehonesztáló jelzőkkel is bármikor illetjük őket… de nem kívánjuk a pusztulásukat. Pláne nem ábrándozunk a felakasztásukról, vagyonelkobzásukról, IFA-platóra dobálásukról. Nem úgy, mint az ő aktivistáik, Homonnay Gergelytől Juhász Zoli Shepherdön át a prágai fénymásolóárusig, akik nyilatkozatokban, Facebook-posztokban nyíltan fenyegetik az előbbiek valamelyikével (vagy mindegyikével) a fideszeseket.

Bár egyes újságíróik (pl. Kerner Zsolt) is hajlamosak a kandeláberekre húzott kormánypárti publicistákról delirálni, illetve politikusaik között is van olyan (pl. Márki-Zay Péter), aki ebben látja a lámpavasak igazi funkcióját, legtöbbjük azért megmarad egy civilizáltabb szinten – vagy legalábbis nem szólja el magát nyilvánosan. De ők sem hisznek a vélemények szabadságában, a különböző politikai filozófiák egymás mellett élésében, ezek küzdelmében. Ők nem csak az igazukról vannak meggyőződve (ami önmagában egyáltalán nem volna baj, sőt, épp az a baj, ha valaki belső meggyőződés nélkül csatlakozik valamilyen politikai irányvonalhoz), hanem morális felsőbbrendűségükben is. De ez még mindig nem elég; szerintük a más véleményeknek, a velük szembenálló politikai gondolkodásnak (és az ezt vallóknak) egyáltalán nem is szabadna létezniük a közéletben. Ha tehát a jobboldaliak halálát nem is kívánják, de a nyilvánosság előtti megszólalásuk lehetőségét, ennek létjogosultságát vitatják, sőt, egyenesen kikérik maguknak.

Nap mint nap látjuk erre a példákat. A Facebook, a Twitter, a Google rendszeresen törli a jobboldali tartalmakat, letiltja a konzervatív oldalakat és profilokat, mindenféle ködös irányelvre, illetve ezek megsértésére hivatkozva. És ugyanezt szeretnék itthon is elérni a balliberálisok, az európai értelemben vett demokraták. Akikhez csatlakoztak a megélhetési konzervatívok is. Akik korábban kormánypárti médiumoknál dolgoztak, jó pénzért, majd amikor eljött a G-nap, Simicska pedig szánkózott, bebaszott és firkált, majd még jobb pénzt ígért nekik, ők éltek az ajánlattal, és a kormány kritikusai, ellenségei lettek. Ehhez persze legyártották maguknak az ideológiát; ti. hogy nem ők változtak, hanem a kormány. Nagyjából egy nap alatt, természetesen.

De valójában mellékvágány is lenne most hosszan kitérni az ő pálfordulásuk, azóta is tartó dicstelen szereplésük részleteire, ahogy a saját maguk által köpült szarban egyre mélyebbre süppedve, a baloldalhoz egyre látványosabban és gátlástalanabbul dörgölőzve próbálják elmagyarázni, hogy ők ám az igazi konzervatív jobboldaliak. Illetve mégsem egészen mellékvágány. A PestiTV hamarosan várható indulásának hírére kitört ajvékolásban Fülestől Körteemberig az összes egykori Simicska-árva, kiveszi a részét. A Bojár-média tökéletes uniszólóban dalol a Soros-médiával és a további “függetlenobjektívekkel”.

Az egy dolog, hogy szerintük mi nem vagyunk polgáriak (én személy szerint különösen nem), ezt ugyanis pont leszarjuk – hogy továbbra se legyek polgári. Ahogy azon sem lepődünk már meg, hogy az ateisták folyton hitről, kereszténységről, Jézusról oktatnak ki minket. A ránk aggatott „propagandista” jelzőn pedig már végképp csak röhögni tudunk. Tőlük, akik a bociszemű iraki agysebész-kisfiúktól a több ezer koronavírusos halotton át Mészáros Lőrinc személyes használatú tankjáig bármilyen mesét képesek bármikor legyártani. A PestiTV indulása azonban ismét teljes, meztelen valójában ugrasztotta ki a nyulat a bokorból, mutatta meg a baloldali (és az önmaguk hatása alatt álló álkonzervatív) újságírók és egyéb médiaszemélyiségek valódi arcát, mentalitását.

Egész egyszerűen nem bírják elviselni, hogy egy újabb felület, egy újabb hang jelenik meg, és hogy ez a hang szimpatizál a kormányzattal. Nem bírják elviselni, hogy a magyar jobboldal már nem áldozat, hogy már nem kér elnézést a puszta létéért, és hogy nem csak alibiként, díszként funkcionál az ő 95%-os médiafölényük „ellensúlyozására”.

Tévét, vagy bármilyen médiafelületet szerintük csak az ő engedélyükkel, jóváhagyásukkal, az ő játékszabályaik szerint szabadna csinálni.

Nem bírják elviselni, hogy a területfoglalási versenyben nem tudják többé séróból lenyomni az ellenfelet. Ettől még persze próbálkoznak folyamatosan. Hiszen hogy képzeli a jobboldal, hogy a valóságról beszél az embereknek??? Hogy a különböző izmusok, ideológiák, lázálmok helyett az őket ténylegesen érintő kérdésekkel mer foglalkozni, fittyet hányva a liberális kánonra… Ahelyett, hogy őket, a mértékadókat kérdezné meg, mit szabad mondani, miről szabad beszélni, milyen műsorokat szabad készíteni.

Már a Keménymagot sem bírták elviselni, ott is folyton azt kifogásolták, hogyan létezhet egy műsor, amelyikben ekkora homofóbok, rasszisták, stb. (csak a szokásos) megszólalhatnak, és ilyen felháborító dolgokat (vagyis: a politikai korrektségre fittyet hányó valóságot) mondhatnak. Na, ezek után a „Right Brothers”, a „Fair Right”, a „Krokodilagy” és pláne a „Politikai Hobbista” végképp ki fogja őket borítani. Már az internetre kikerült előzetesektől, beharangozóktól is hiperventillálni kezdtek. Nem csak a televíziót, annak működtetőit és leendő szereplőit illetik minősítő jelzőkkel (mondom, ezt megszoktuk, leszarjuk), hanem fel vannak háborodva, hogy a jobboldal mit meg nem enged magának. Hogy bátor, hogy figyelemfelkeltő, hogy szókimondó mer lenni.

A PestiTV ellentmond a baloldal (és társutasai, a sértett „igazikonzervatívok”) elképzeléseinek a sajtószabadságról. Már önmagában azzal, hogy létezik, hogy létezünk, hogy beszélni merünk. És ha még a nézők – köztük remélhetőleg e sorok olvasói is, amit előre is köszönünk – is velünk tartanak, akkor végképp visítani fognak a libsevikek.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS