Szabó Dezső, a félreértelmezett író harcai

Az írók politikát és társadalmat befolyásoló szerepe a XX. század első fele után sajnos egyre inkább csökkent. Nem úgy, mint a múlt századforduló idején, amikor egymás után alakultak könyvkiadók, folyóiratok, újságok, irodalmi kávéházak, társaságok. Szabó Dezső, a magányos harcos azon kevés írók közé tartozott, aki az első és a második világháború idején nyíltan hangoztatta háborúellenességét. Gimnáziumi francia nyelvtanárként ezt osztályai előtt sem titkolta el, ezért ungvári évei alatt kis híján katonai bíróság elé citálta egy tanártársa, “ellenséges propaganda” miatt.

Többször hangoztatta, hogy számára elfogadhatatlan, felelőtlen és nemzetellenes minden olyan politikai vagy katonai elképzelés, amely a magyar vér árán valósulhat meg. Legfőképpen azért, mert általában nem is magyar érdekekért folynak a háborúk. Ezt még a trianoni békediktátum előtt fogalmazta meg.

Ma, egy újabb világégés előtt nem egy író fogalmazta meg a magyar érdekeket, miszerint az orosz–ukrán háború nem a mi háborúnk, és drága a magyar vér, hanem egy politikus, Orbán Viktor. A szerencse, hogy több mint ezer éve minden évszázadnak volt, van egy felelős politikusa, hazánkfia, akinek fontos a magyarsága, a nemzete. Szabó Dezső elsőként ismerte fel az 1919-es véres, terrorban bővelkedő Tanácsköztársaság után, hogy összefogás nélkül a külső és belső ellenség még nagyobb tragédiába taszítja az országot, mint valaha.

Szabó Dezső (1879 – 1945) /MAGYAR NEMZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM/

Olvasom az író, Szőcs Zoltán által szerkesztett enciklopédiájában, hogy Szabó Dezső látnoki képességgel bírt már 1927-ben az Esti Kurírban, amikor a Zugligeti levelekben megírta a sötét jövendőt – a második világháború előtt vagyunk, később a negyven évig tartó szovjet megszállás –, miszerint milyen következményei lesznek, ha a munkásság és az értelmiséget jelentő tanárság nem az összefogásban látja az összeomlásból kivezető utat. Szinten könyörögve kéri a levél címzettjeit, hogy tegyék félre az ilyen-olyan sérelmeket, álljanak szóba egymással, ismerjék fel közös magyar érdekeiket és fogjanak össze egymásért, önmagukért. A munkásoknak írt levélben (18. sz.) figyelmeztet, hogy ne dőljenek be a szociáldemokrata demagógiának és értsék meg, hogy csak együtt van életesélyük. Vagyis csak akkor,

…ha mindazok, akik minden élősdiség és kizsákmányolás eltörlését, a munka minden történelmi jogának a megvalósítását, az emberi ész szabad termését akarják, egy hatalmas táborba fognak össze.

Egy közös programmal és összefogással lenne elképzelhető

mindenekelőtt és mindenekután a magyar parasztság, a magyar munkásság, a magyar szellemi munkások hozzájuttatása az élethez.

A tanárokhoz írott levelében (21. sz.) viszont arra mutat rá, hogy mekkora felelőssége van az iskolának és a nevelés hiányosságainak abban, hogy már gyermekkorukban nem kapják meg a tanulók azt az alapvető összetartozási tudatot, amelyre később a nemzeti, a magyar öntudatú és értékrendszerű középosztály ráépülhetne. Kérve kéri volt kollégáit, higgyék el neki:

Nem jog-felforgatást hirdetek. A munka egyetlenül szent jogának érvényesítését kívánom.

Mekkora a hasonlóság mai gondjainkhoz. Még mindig itt vannak a múltból a mai demagógjaink, akik felelőtlenül csak ígérgetnek, hitegetnek, amit soha nem váltottak be. Árulásaikkal a nemzet kettéosztottságát segítik elő és próbálnak megágyazni egy idegen érdekeket képviselő rendszer létrehozásához. Ez a balliberális erő még mindig a képzetlen, hiszékeny, a Kádár-rendszerhez elfogult emberek tízezreiben látja támogatóit. Szabó Dezső, a magyar–francia szakos főreáliskolai tanár nem véletlenül látta a tanítók, a tanárok fontos szerepét az ifjúság, a jövő generáció nevelésében, a nemzethez, a magyarsághoz hű, elkötelezett embertömegek felépítésében. Az író akkor még nem tudta, hogy a tanári szakma minősége, céltudatossága az elmúlt száz évben mennyire felhígult, a tudás- és nevelésközpontúságot mára felváltotta az ideológiai képzés, különböző deviáns áramlatok (genderelmélet, LMBTQ-mozgalom…) befogadása, terjesztése, ami aztán valóban nemzet- és magyarellenes, a jövő magyar ifjúságának leépítését célozta meg. Ha ez az akkori írótanárnak már akkor gond volt, mit szólna – ha élne – a maihoz?

Az elsodort falu című, a magyar irodalom legnagyobb társadalmi, politikai és irodalmi hatást kiváltó, a nemzettudat alakításában intenzív szerepet kapott könyv az alapja, hogy Szabó Dezsőt szinte a napjainkig félremagyarázzák, igazságait lehazudják, eltüntetik, írásait indexre teszik – a Rákosi–Kádár-féle kommunista diktatúra alatt fasiszta irodalomnak bélyegzik –, a liberális értelmiség állandó célpontjává válik, ennek ellenére írói hatása, a magyarságáért érzett felelősségtudata máig elvitathatatlan. Féja Géza, Sinka István, Németh László, Veres Péter közül az első volt Szabó Dezső, aki az ifjúságot a parasztság életviszonyainak, lelkiségének megismerésére serkentette. Valójában a falukutató mozgalom alapjait teremtette meg.

Németh László Kossuth-díjas magyar orvos, író, esszéista, drámaíró, műfordító

Az író már 1923 nyarán felszólította az egész magyar társadalmat, legfőképpen a fiatalokat, hogy induljanak el a vidéki Magyarországra. Szerinte tudatosítani kell mindenhol, hogy a magyarság, az a magyar paraszt:

…semmi nincsen már kívüle, ami magyar és mindenki, aki magyar, csak általa lehet az… menjetek szét a magyar falvakba, éljétek mindennapját, beszéljétek beszédét, figyeljétek meg élete minden rezdületét. Szívjátok tele a tüdőtöket a lelkével. Hogy bennetek legyen a magyar paraszt, mint a kenyér és hús az erős testben, mint az erő a friss növényben, mint a hit a keresztes vitézben… Itt minden igaz építés alapja a magyar paraszt. És sírboltot épít a magyarságnak mindenki, aki nem erre az alapra épít.

Milyen igaza is volt a kolozsvári születésű írónak. Ennek aktualítása a mai napig nem évült el. Ma is az egészségesen gondolkodó magyar társadalom túlnyomó része vidéken él. Újra van értelme a gazdálkodásnak, érdemes falun, kisvárosban élni. Nem véletlen, hogy a jelenlegi nemzeti, keresztény, magyar gondolkodású pártszövetséget (Fidesz–KDNP) éppen a vidéken élők támogatják. Mondhatni azt, hogy túlélésünk záloga a magyar vidék, a falvak, a gazdálkodók és vállalkozók világa, nemkülönben a középosztályt alkotó vidéki értelmiséggel. Szabó Dezső sokszor mérhetetlen nyomorban élt, soha nem a pénzért, az elismerésekért dolgozott. Volt, hogy munkájáért csak élelmet kért. Mégis a kortársai – főként a liberális, bolsevista eszmékkel táplálkozók – veszélyes ellenfelet láttak benne.

Lukács György, a marxista filozófus 1919 nyarán az írói direktórium népbiztosaként – kíméletlen kivégzésekre is adott parancsot – antiszemitizmussal vádolta meg Szabó Dezsőt és frontbehívót küldetett neki. Az író vidéki bujkálásba kezdett; ha elfogták volna, kivégzik, mert a Kommün 133 napja alatt katonaszökevénynek számított.

Lukács György beszédet mond a június 24-i budapesti ellenforradalmi kísérlet leverése után (Kép a Vörös Riport-filmből.) A kép forrása: Lukács György élete képekben és dokumentumokban. Összeáll. Fekete Éva – Karádi Éva. Corvina, Budapest, 1980. 111.

A kommunisták Szabó Dezsőt halála után (1945) is főellenségnek tartották. Marosán György, az elvakult kommunista – aki az 1956-os forradalom vérbefojtása után, majd a hónapokig tartó munkássztrájkot megelégelve egy pártértekezleten kimondta: “mostantól fogva lövünk!” –, nos, “Bucigyuri” ezeket írta a Tüzes kemence önéletrajzi emlékezésében:

Többször meghallgattam Szabó Dezsőt, a sokat vitatott írót, akinek az Elsodort falu és a Segítség! című könyve a húszas-harmincas években kézről-kézre járt. Szabó nacionalista, antiszemita, németellenes, kommunista- és Szovjet-ellenes, de szembe állt az uralkodó vezetőrétegekkel is. Művelt és veszedelmesen nagy hatású, főképp az egyetemi diákok között.

Így látta az írót 1968-ban az egykori demagóg munkásvezér. Keszi Imre kommunista irodalomkritikus, a Szabad Nép kulturális rovatvezetője ennél tovább megy. Nemes egyszerűséggel Szabót besorolja a fasiszták közé:

…különben minden németellenessége mellett is ott van, ahol volt: a fasizmus uszályában.

A németellenes Pethő Sándor, a Magyar Nemzet tulajdonos-főszerkesztője persze másként látja. Pethő ezt írja vezércikkében (Magyar Nemzet, 1938. szept. 8.):

…a magyar szellemi életnek az a csodálatos tűzhányója, akit Szabó Dezsőnek hívnak, a maga elementáris lávaömlésének minden kénkövét kiontja a hungarista (fasisztákkal kollaboráló) mozgalomra.

A módszerek ismerősek, hogyan lehet valakit lejáratni bolsevista módszerekkel. Ma nem egy író, nem egy politikus antiszemita, fasiszta, hanem most már egész Magyarország, maga a nép antiszemita, fasiszta, diktatórikus állam. Jogállamiságról nem is lehet beszélni. Legalábbis Nyugatról nézve, megtoldva a hazai balliberális, globalista, magyarellenes ellenzék állandó dezinformációival. Ezt eljátszották a kommunisták a második világháború után, amikor Rákosiék egy nemzetet tartottak bűnösnek, fasisztának. Ez a trükk időről időre előjön. Csak unalmas. Bennünket, magyarokat irritál, hogy folyamatosan átírják a történelmünket, nem beszélve, hogy rengeteg kárt okoznak ezek az állítólagos “magyarok”, quislingek a hazánknak. Ez a szűk értelmiségi klikk ugyanúgy kizárta a magyar irodalomból fasiszta, náci, antiszemita jelzőkkel például Wass Albertet, Nyírő Józsefet, Sinka Istvánt, Féja Gézát, Márai Sándort, Herczeg Ferencet, időnként Németh Lászlót, ahogyan a balos mainstream Csurka Istvánt.

Csurka István

Így állunk. Ez a féle nagyon ártalmas szellemi csőcselék jelenléte, aktivitása nem akar megszűnni. Mindig akadnak olyanok – ma is –, akik történelmünket átírják, meggyalázzák. Most éppen megint 1956 van soron. Plakátokon országszerte feltűnt magyar sugallatra, amerikai pénzből a “Ruszkik haza!” szlogen. Úgy tudom, hogy ezt a know-how-t a forradalmár pesti srácok találták ki és festették rá a házfalakra (Calvin (Kálvin tér) tér, Corvin-köz) vagy a kilőtt szovjet tankokra. Most 2023-at írunk. Hol vannak itt az oroszok? Mondhatnám azt is: el a kezekkel szent és dicsőséges történelmünk eseményeinek, irodalmi-történelmi nagyjaink ismételt meggyalázásától, félre értelmezésétől.

Ami Szabó Dezső írót illeti, ideje újraértékelni írói munkásságát és azt a hamis beállítást, amit többek között Nagy Péter akadémikus, a bolsevista pártállam vakbuzgó, kritikátlan kiszolgálója írt Szabó Dezsőről monográfiát az 1960-as években. Az íróról készült torz beállítás megváltoztatásához, a valóság megismeréséhez nagy segítséget nyújthat a Szőcs Zoltán által összeállított Szabó Dezső-enciklopédia. Én jobban hiszek Németh Lászlónak, aki 1940-ben arról írt (A minőség forradalma), hogy Szabó Dezső milyen szerepet játszott az Ady-kultusz terjesztése érdekében:

Szabó Dezső hatása, ha a hatást lélekszámmal mérjük, nagyobb volt, mint Adyé. A félirodalmi olvasók kezébe Ady is Szabó Dezsőn át szivárgott le.

Ezt annak kapcsán írta Németh László, hogy a többi között (Az) Elsodort falu regény egyik főszereplője Ady Endre, azaz Farkas Miklós. Adyról, költészetéről a költő halála után 1919 őszétől kezdve több száz előadást tartott az író az egész országban. Kérdem én: lehetett valaki fasiszta, aki Ady költészetét értette, szerette és terjesztette?

Budapest, 1930-as évek Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, Józsefváros, 1942. szeptember 5.) magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalmunk legismertebb alakja. A felvétel készítésének pontos napja ismeretlen. MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László

Aztán itt van Móricz Zsigmond, talán neki is hihetünk. Mindketten ugyanazt akarták: a magyar paraszt – és általa az egyetemes magyarság – helyzetbe hozását. Szabó Dezső a nemzeti sorskérdéseket taglaló tanulmánya (A bánya mélye felé) és az író hatvanadik születésnapjának alkalmával Móricz Zsigmond a Kelet Népe című lapjában (1940) a következőket írta harcostársának köszöntésképpen:

…írásában a ma szűk biztonságába bújt magyarról a következőket dönti el s jó volna, ha ezeket az igéket mindenki megtanulná s jobban, mint Kölcsey Parainesisé.

Igen, ők Móricz Zsigmond, Szabó Dezső és sokan mások felelősséget éreztek nemzetükért a Horthy-korszakban, a második világháború közvetlen pusztító vihara előtt. Van kiket példaképnek tekintenünk.

Utóirat: ennek az írásnak nincs évfordulós kötelezettsége, de van mai aktualitása, van mit tanulni belőle. Ezért éreztem szükségét ismét elővenni Szabó Dezső korszakos munkásságát, aki méltatlanul, elhagyatottan, éhezve, később betiltva halt meg a budapesti ostrom alatt.

Vezető kép: Szabó Dezső a könyvtárában