Pesti Srácok

Szabó Tímea strómanozva álszenteskedik a Facebookon

Szabó Tímea strómanozva álszenteskedik a Facebookon

Új főigazgatót neveztek ki a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány élére Bertáné Dr. Bényi Krisztina személyében, aki korábban több igazgatási pozíciót is betöltött, az alapítványnál pedig ezen adminisztratív tudását kamatoztathatja. Eddig a tények. Ezután pedig érkezett Szabó Tímea, aki elképesztő konteót gyártott a történet köré, aztán gyorsan áldozatpózba vágta magát.

Bertáné Dr. Bényi Krisztina, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány új főigazgatója egy stróman Szabó Tímea szerint, aki "elviszi" a balhét. Jelentsen ez bármit. A Párbeszéd láthatóan nehezen barátkozik meg a ténnyel, hogy Magyarországra érkezhet egy a nemzetközi élvonalba tartozó egyetem, azt azonban a kinevezésre reagáló posztjában nem sikerült kifejtenie a képviselőnőnek, hogy pontosan miben is nyilvánul meg Bertáné stróman mivolta.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy vajon mire gondolhatott Szabó, amikor arról ír, hogy "vállalta" a 10 millió forintos büntetést, amelyet Kövér László rótt ki rá, ezért nem fog hallgatni ebben az ügyben. A "vállalás" ugyanis kicsit erős kifejezés arra a siralom hullámra, amelyet a párbeszédes politikus büntetése gerjesztett, na meg arra is, hogy végül ezt nem is saját zsebből fogja befizetni Szabó Tímea. Helyette támogatóival dobatja össze a szükséges összeget.

A logikai kapcsolatokat Bertáné kinevezése és az ő büntetése között ezen túlmenően sem különösebben egyszerű feltérképezni, így kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy a büntetést "vállaló" Szabó Tímea ezúttal is csak önmagát próbálta kicsit sajnáltatni a "hősies helytállásáért" amivel lepasszolta a büntetést szimpatizánsainak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook, Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.