Pesti Srácok

Szabó Tünde: minden idők legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztése ment végbe az elmúlt években

Szabó Tünde: minden idők legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztése ment végbe az elmúlt években

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint minden idők legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztése ment végbe az elmúlt években. Hozzátette, hogy a magyar kormány a jövőben is nemzetstratégiai ágazatként kezeli a sportot, területén pedig megtartja az eddigi támogatásokat.

Szabó Tünde államtitkár, Nyíregyháza és térsége országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy ha egy város vezetői sportosak, akkor a lakói is sportosak, sportszeretők és ezáltal egészségesebbek lesznek. Hozzáfűzte: nemcsak a sport, hanem a kultúra, az egészségügy és az oktatás területén is jelentős fejlesztések zajlottak a városban, ahol szinte minden sportág megtalálta az otthonát. A sportért felelős államtitkár ezután előadásában a kormány által a magyar sport területén az elmúlt 12 évben elért eredményeket foglalta össze. Emlékeztetett arra, hogy annak idején súlyos örökséget vettek át, és a kormány 2010-ben úgy határozott, hogy a sportot kiemelt stratégiai ágazatként kezeli. Három célt tűztek ki: egyrészt bevezették a mindennapos testnevelést, amelynek köszönhetően ma már minden magyar gyerek naponta legalább 45 percet sportol. Emellett az elmúlt években minden idők legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztését hajtották végre, így felépült többek között a Duna Aréna, a Puskás Aréna és a kézilabda aréna, az MVM Dome, amelyek olyan kiemelkedő nemzetközi sportesemények helyszínei lettek, mint a vizes vb, a labdarúgó és a kézilabda Európa-bajnokság.

Az államtitkár megjegyezte, ezen kívül kiemelt támogatásban részesítették a fővárosi és a vidéki sportegyesületeket, számos diák- és utánpótlásprogramot indítottak el, a TAO-val megteremtették a hat látvány-csapatsportág működésének feltételeit, támogatnak 16 kiemelt, és felzárkóztattak további 23 sportágat. Kitért arra is, hogy enyhítették a koronavírus-járvány hatására a sportegyesületeknél és szövetségeknél jelentkezett negatív hatásokat, továbbá elősegítették a sportszakmai működés helyreállítását. A Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Program keretében 777 településen, csaknem 1000 beruházást hajtottak végre, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a fogyatékkal élő sportolók támogatására. Szabó Tünde zárásként hangsúlyozta, a kormány továbbra is nemzetstratégiai ágazatként kívánja kezelni a sportot, és a területén megtartja az eddigi támogatásokat a jövőben is.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.