Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: erős nemzeti hadseregre van szükség

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: erős nemzeti hadseregre van szükség

A cél az, hogy erős, jól kiképzett, a hagyományait megőrző, de felszerelésében és működésében modern nemzeti haderő jöjjön létre, amely képes a NATO szövetségesi vállalásainak teljesítésére is – mondta a honvédelmi miniszter pénteken, Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a NATO a legrégebbi és legerősebb védelmi szövetségként a tagállamok nemzeti haderőire támaszkodik, ezért is fontos, hogy Magyarországnak jól kiképzett, önálló nemzeti hadereje legyen. Hangsúlyozta: az ukrajnai háború nyomán a NATO keleti szárnyának megerősítéséről döntött, amelyben Magyarország fontos szereplő. Hozzátette: Magyarország a béketárgyalások és az azonnali tűzszünet mellett áll ki, de ez egyelőre kisebbségi álláspont. Mint mondta, egyre többen vélik úgy, hogy a háborút nem lehet katonailag megoldani és a diplomáciának kell átvennie a megoldás keresését. A miniszter kiemelte: fontos, hogy a megújuló magyar hadseregben az "egyenruhás munkavállalók" helyett a harctevékenységre koncentráló, harcolni tudó hadserege legyen az országnak, amely képes megfelelő, hiteles elrettentő erőt felmutatni.

– jelentette ki, hozzátéve: ezt a társadalomnak is támogatnia kell. Mint mondta, fenn kell tartani a párbeszédet a társadalommal, hogy az emberek saját feladatukként tekintsenek a haza fegyveres védelmére. Kiemelte: a hadsereghez csatlakozó fiatalok megfelelő kiképzést, felkészítést kapnak. Emellett hangsúlyozta a missziókban való részvétel jelentőségét, valamint az új harceljárások és eszközök adaptációjának fontosságát.

PestiSracok facebook image

Elmondta: szeretné, ha a magyar tiszti kar a régi erényekhez visszanyúlva, különleges társadalmi státuszú, felkészültségű, különleges éthoszú, morális tartású és nyelvtudással rendelkező elit társaság lenne, és így is tekintene önmagára. A miniszter szerint ez a magyarországi tisztképzés egyik alapvető feladata lesz a jövőben.

A haderőfejlesztésről szólva elmondta: az a korábbi terveknek megfelelően zajlik, jelentős eszközcsere van és lesz még a honvédségnél. Kiemelte: a haderőfejlesztés nagyon fontos, de nem a legfontosabb aspektusa az új magyar haderő felépítésének, azt ugyanis az emberi tényezőben látja. A miniszter szólt a "nagy múltú, de elkótyavetyélt" nemzeti védelmi ipar újbóli felépítésének fontosságáról is. Szavai szerint a cél az, hogy önállóan ki tudják szolgálni a haderő igényeit, és így minél kevésbé függjenek a külső beszállítói láncoktól. Kiemelte: az ilyen gyárak közvetlenül hozzájárulnak az adott országrész fejlesztéséhez és a GDP-hez is.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elődásában kitért arra is: a haderőfejlesztés során az új eszközök beszerzése mellett kiemelt szerepe van a védelmi innovációnak is. A miniszter hangsúlyozta a katonai örökség jelentőségét is: mint mondta, a magyar egy régi katonanemzet, a magyar katona "ott állt mindig, kiválóan helytállt". Hozzátette: fel kell ismerni az ebben rejlő tudást, tapasztalatot, és erre építve kell megújítani a hadsereget, átvezetni azt a jövőbe. Úgy vélte, hiába állnak rendelkezésre a legmodernebb eszközök, de ha nincs a katonákban bátorság, nem tudnak erőt meríteni elődeikből, akkor nem lesz erős a hadsereg.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.