![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/10/20231013150456_HBC_4380-1000x600.jpg)
Fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb és minél többen megismerkedhessenek a katonai életmóddal – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, vegyvédelmi tematikájú honvédelmi táborban résztvevő középiskolások előtt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a honvédelmi táborok évek óta sikeresek, idén több mint 4200 diák vesz részt rajtuk. A fiatalok 116 tábor közül választhattak, amelyeknek több mint a fele már meg is valósult. Hozzátette: Székesfehérváron először találkozhatnak a fiatalok a vegyvédelmi harcászati képességgel, de országszerte számos különböző témájú – mások mellett például hagyományőrző, drónvezető, huszár, búvár – honvédelmi táborokat tartanak.
A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a laktanyák falait az emberek általában kívülről látják, szögesdróttal el van választva a társadalomtól, azonban a falakon belül izgalmas élet van. A hazának is fontos az, hogy minél többen megismerjék a katonai feladatokat, eszközöket, illetve megszerezzék a katonasághoz szükséges tudást – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A honvédelmi táborokon való részvétel egy jó módja a nyár eltöltésének
– mondta a tárcavezető, majd köszönetet mondott azoknak, akik a fiatalokkal megismertetik, hogy milyen katonának, magyar honvédnek lenni. A Magyar Honvédség Sodró László 102. Vegyiharc Ezred parancsnoksága által rendezett táborban a helyszíni tájékoztatás szerint mintegy húsz középiskolás vesz részt. A táborozók itt megismerkedhetnek a speciális védőruha és a gázálarc használatával, ezekben szituációs feladatokat is teljesítenek, továbbá betekinthetnek a havária-laboratórium feladataiba is.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Talpra magyar!
2024-08-01 at 20:19
Igen mert a haza mindenekelőtt. Hogyha egyre rosszabb lesz a helyzet akkor az olyanokat akik hazánk teljes függetlenségét veszélyeztetik azokat kikellene tiltani és rúgni Magyar hazából mert nekik a magyar eltörlendő elpusztítandó.
Logikus
2024-08-01 at 17:50
Tudományos libsizmus
A mai fiatalságot elnzve, maximálisan igazat adok neked!
Tudományos libsizmus
2024-08-01 at 17:48
Vissza kell vezetni az általános hadkötelezettséget. Ennyi.