Pesti Srácok

Szánthó Miklós: A jövőnk ellen készülő liberális merényletet csak a jobboldali erők összefogásával hiúsíthatjuk meg

Szánthó Miklós: A jövőnk ellen készülő liberális merényletet csak a jobboldali erők összefogásával hiúsíthatjuk meg

Szeretne a hazai baloldal is olyan „elszigetelt” lenni, mint mi – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatója a nemrég Budapesten megszervezett CPAC kapcsán beszélt arról, hogy milyen visszhangjai voltak a konzervatív konferenciának Európában és a tengerentúlon.

Szánthó Miklós szerint az idei CPAC Hungary átütő siker volt, a sikernek pedig mindig sok gazdája van, ami ebben az esetben igaz is: ez igazi csapatmunka volt, az egész magyar jobboldal érdeme. Hozzátette:

A főigazgató sikerként értékelte, hogy a konferencia – immár második éve – határozottan felbőszítette a globális, posztmodern, balliberális gépezetet. Már a tavalyi rendezvény kapcsán is tapasztalták, hogy "éhes óvodásokat megszégyenítő hisztériarohamban törtek ki, idén még erre is rátettek egy lapáttal." Úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Szeretne a hazai baloldal is olyan „elszigetelt” lenni, mint mi

Szánthó Miklós szerint a baloldal a háttérben őrült tempóban szervezkedik a nyílt társadalom erői­vel, de úgy látja, nyilvánosan nem nagyon trendi felvállalni a hazai ügynököket. Kicsit olyan ez, mikor Márki-Zayval sem álltak ki közösen egy színpadra a választás estéjén. Ehhez képest a sok ezer fős, több száz külföldi vendéget felvonultató CPAC Hungary a magyar jobboldal nemzetközi jelenlétének igencsak erős szimbóluma. A főigazgató úgy fogalmazott:

Bízzunk a jövő évi amerikai választásokban

Szánthó Miklós elmondta: optimizmussal tölti el, hogy a rendezvény ilyen kiemelt figyelmet kapott az USA-ban, noha az ottani nyilvánosság is kettévált, és a fősodor, a woke Amerikája nagyon fél attól, hogy van egy uniós viszonylatban is legfeljebb közepes méretű ország, amely megtestesíti mindazt, ami alól ők „fel akarják szabadítani az emberiséget”.

A főigazgató kiemelte: van a másik Amerika – és reméli, ők győzedelmeskednek jövőre –, amely a magyarokkal együtt vallja, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka; azt, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.

– fogalmazott Szánthó Miklós.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?