Pesti Srácok

Szánthó Miklós: A nemzetközi baloldal frusztráltsága mutatja, hogy jó úton járunk

Szánthó Miklós: A nemzetközi baloldal frusztráltsága mutatja, hogy jó úton járunk

Március 25-én és 26-án rendezik meg Magyarországon a legnagyobb nemzetközi konzervatív seregszemlét, a CPAC Hungaryt, amelyen beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is. Az esemény legfőbb célja, hogy egyfajta kapcsolódási pontként szolgáljon a nyugati civilizáció konzervatívjai számára, összekötve a nyugati jobboldalt és megmutatva a liberálisoknak, hogy a nemzeti, konzervatív erők együtt tudnak működni nemzetközi szinten – fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzetnek.

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Továbbá az igazgató kitért arra is, hogy a hétköznapi életmódunkat, bevett szokásainkat, nyelvi fogalomkészletünket akarják a politikai korrektség nevében átírni és megmásítani.

– rögzítette.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.