Pesti Srácok

Szárnyra kapott a forint az MNB döntései után

Szárnyra kapott a forint az MNB döntései után

Az MNB döntéseinek bejelentése után a forint a korábbi árfolyamokhoz képest jelentős javulást ért el a piacokon. A megelőző napokban egy euróért körülbelül 430 forintot, míg egy dollárért 440 forintot kellett fizetni; az MNB intézkedéseinek hatására az euróval szemben a forint 418-ra, míg a dollárral szemben 430-ra javult.

A Portfolio elemző cikke szerint a pénteki kereskedésben a Magyar Nemzeti Bank bejelentései mozgatták meg a forint árfolyamát. Olyannyira, hogy a hazai fizetőeszköz hatalmasat erősödött az euróval és a dollárral szemben is, miután Virág Barnabás, az MNB alelnöke lényegében ismertette, hogy a jegybank kész minden eszközt bevetni. Később a monetáris szigorító lépések hátterét is részletesen ismertette.

– írja a lap.

PestiSracok facebook image

Az MNB intézkedései a pénzpiaci stabilizáció érdekében

– mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke egy online háttérbeszélgetésen, pénteken, Washingtonból, azt is megjegyezve, hogy nem nézhették tétlenül a forint folyamatos gyengülését. Hangsúlyozta: a folyó fizetési mérleg energiaegyenlegen kívüli tételei összességében már pozitívak, és a többlet hónapról hónapra nő, a jegybanki intézkedések pedig érdemben módosítják a devizapiac kereslet-kínálati viszonyait. Az inflációról elmondta, hogy a szeptemberi, 20,1 százalékos ütem megfelel a jegybank várakozásainak. Az előző hónaphoz viszonyított fogyasztói áremelkedés 85 százalékát az energiaárak, és a nyári rendkívüli aszályhelyzet miatt az élelmiszerárak emelkedése okozta.

– jegyezte meg. Hangsúlyozta azt is, hogy a jegybank monetáris politikájának kulcsa az árstabilitás biztosítása, ehhez pedig a pénzpiaci stabilitás fenntartása szükséges.

– ismertette, és két hatást emelt ki a gyengülő árfolyamtrend meghatározójaként. Az egyik a folyó tételekhez köthető, az energiaszámla fizetéséhez kapcsolódó devizakonverzió, a másik pedig a forint ellen felvett pénzpiaci pozíciókat. Egy hete ez a két hatás "egy irányba", összekapcsolódva kezdett hatni.

– indokolta az intézkedéseket. Hozzátette: a megoldás során célzott intézkedésekkel reagáltak, a devizapiaci kereslet–kínálat egyensúly érdekében az energiaimport fedezéséhez szükséges jelentősebb devizalikviditási igényt biztosítanak. A likviditás szűkítésével a gyorsan változó, háborús környezetben a markáns kockázatiprémium-sokkokra rugalmas eszközökkel, gyorstenderekkel reagálnak.

– mondta Virág Barnabás.

Fontos döntéseket hozott a monetáris tanács is

A monetáris tanács pénteken 8 óra 45 perctől 950 bázisponttal, 25 százalékra emelte a kamatfolyosó felső szélét, az egynapos fedezett hitel kamatát, az eddigi 15,0 százalékról; az 1 hetes fedezett hiteleszközét pedig felfüggesztette a jegybank. Döntöttek arról is, hogy péntektől egynapos (T/N) FX-swapeszközt, valamint egynapos (O/N) betéti gyorstendert hirdetnek meg napi rendszerességgel az eddigieknél magasabb kamatszinteken, előbbit 17 százalékos, utóbbit 18 százalékos kamattal. Virág Barnabás reményét fejezte ki, hogy ezek a gyorstenderek "néhány napig" tartanak majd. A monetáris politikáról azt mondta: az egyhetes betéti eszköz állománya az egyharmada alá csökkent, miközben a likviditás több mint fele tartósan lekötött eszközökben van.

Forrás: Portfolio, MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.