Pesti Srácok

Szaúdi trónörökös: ha Irán atombombához jut, "nekünk is kell egy"

Szaúdi trónörökös: ha Irán atombombához jut, "nekünk is kell egy"

Szaúd-Arábia atomhatalommá akar válni, ha regionális riválisa, Irán atomfegyverhez jut – tette világossá szerdán Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös az amerikai Fox News hírtelevíziónak adott interjújában.

– hangsúlyozta a szunnita királyság trónörököse. A közelmúltbéli közeledés ellenére Rijád és Teherán továbbra is egymással vetélkednek a befolyásért a Közel-Keleten. Szaúd-Arábia jelenleg Izrael felé is próbál közeledni, amely fenyegetést lát az iráni atomprogramban.

PestiSracok facebook image

– mondta Mohammed bin Szalmán. Egyben leszögezte, hogy a palesztin kérdés rendezésének nagy jelentőséget tulajdonít Szaúd-Arábia. Jelenleg Izrael az egyetlen atomhatalom a térségben, bár ezt hivatalosan nem ismeri el.

Teherán és a nyugati nagyhatalmak 2015-ben megállapodást kötöttek, amely az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé tette a Teheránnal szemben hozott szankciók részleges és fokozatos feloldását. Az úgynevezett atomalkuból az Egyesült Államok 2018-ban kilépett, az egyezmény felélesztését célzó bécsi tárgyalások pedig tavaly szeptemberben holtpontra jutottak. Irán azt állítja, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.