Pesti Srácok

Századvég: Márki-Zay Péter nem számíthat jobboldali és kormánypárti szavazatokra

Századvég: Márki-Zay Péter nem számíthat jobboldali és kormánypárti szavazatokra

A Századvég Alapítvány ezer ember megkérdezésével készített felmérést az ellenzéki előválasztás második fordulója után, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan alakul a baloldali házibajnokság nyertesének népszerűsége. A megkérdezettek válaszainak összesítéséből az derült ki, hogy a jobboldaliak bizalmatlanok Márki-Zay Péterrel szemben.

Márki-Zay Péter előválasztási győzelmét követően a hazai sajtó egy részében markáns vélemények és elemzések láttak napvilágot, amelyek szerint a hódmezővásárhelyi polgármesternek a baloldal miniszterelnök-jelöltjeként esélye mutatkozhat a konzervatív-jobboldali szavazók eredményes megszólítására is, ezért megvizsgálták Márki-Zay Péter támogatói bázisának összetételét a politikai önbesorolás, illetve a kétpólusú pártpreferenciák mentén. Az alapítvány által készített felmérés szerint azon megkérdezettek negyvennégy százaléka, akik Márki-Zay Pétert látnák szívesen a miniszterelnöki pozícióban – a politikai önbesorolásuk tekintetében – baloldalinak, negyvenöt százalékuk középen állónak vallotta magát, míg a baloldal kormányfő-jelöltjének támogatói között a magukat jobboldalinak vallók aránya mindössze kilenc százalékra tehető. Az elemzés alapján hasonló a kép, ha a kétpólusú pártpreferenciák mentén vizsgálják Márki-Zay Péter szimpatizánsi táborának összetételét.

A felmérés rávilágít arra, hogy a Márki-Zay Péter miniszterelnökségét favorizálók kilencvenhárom százaléka az ellenzéki összefogást támogatná egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson, míg hét százalékuk megtagadta a válaszadást, vagy nem döntött a kérdésben. Márki-Zay támogatói körében a Fidesz–KDNP szimpatizánsainak jelenléte nem mutatható ki – olvasható a Századvég közleményében. A Századvég Alapítvány szerint kijelenthető, hogy Hódmezővásárhely polgármestere nem, vagy kevésbé tud új, mérsékelt, konzervatív szavazókat becsatornázni a baloldali összefogásba. Ezen felül a kutatás arra is rámutat, hogy Márki-Zay Péter szavazói között – Karácsony Gergely bázisához hasonlóan – jelentős súllyal fővárosi, nagyvárosi, illetve magasabb iskolai végzettséggel rendelkező választópolgárok vannak. Úgy vélik, Márki-Zay a balliberális pártok hagyományos, urbánus törzsbázisát tudja sikeresen megszólítani, míg a jobboldali érzelmű, vidéken, kisebb településeken élő választók bizalmatlanabbul viszonyulnak személyéhez.

A Századvég szerint a korábban említett állításokat alátámasztja az a körülmény is, hogy a baloldali kormányfőjelölt szimpatizánsainak döntő többsége nem pusztán nem kifogásolja, hanem üdvözli Márki-Zay Péter baloldali pártokkal kötött szövetségét, amely végigkísérte a jelölt politikai pályafutását. A Márki-Zay Péter miniszterelnökségét favorizálók hatvannégy százaléka szívesebben támogatná a hódmezővásárhelyi polgármestert annak tudatában, hogy amikor függetlenként indult a polgármesteri székért, Gyurcsány Ferenc, a DK, valamint az MSZP is támogatta őt. Ehhez hasonlóan a Márki-Zay Péterrel szimpatizálók hetvenkét százaléka még szívesebben támogatná a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltjét annak ismeretében, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is mögötte áll a 2022-es országgyűlési választások idején. A Századvég Alapítvány szerint a baloldal pártjaival és emblematikus karaktereivel kötött paktumok a konzervatívabb jobboldali szavazók számára nem elfogadhatóak, így ez a választói közeg szinte teljes egészében hiányzik Márki-Zay Péter támogatói közül.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?