Pesti Srácok

Századvég: visszafogott gazdasági bővülés jellemezheti az idei évet

Századvég: visszafogott gazdasági bővülés jellemezheti az idei évet

A magyar gazdaság teljesítménye 2022-ben 4,6 százalékkal nőtt, míg becsléseik szerint 2023-ban 0,6, 2024-ben pedig 3,4 százalékkal bővülhet – írja a Századvég szerdán közreadott elemzésében. Mint hozzáteszik, korábbi, 2022. decemberi előrejelzésük óta a növekedési várakozásukat ugyanakkor lefelé módosították, mivel „lefelé mutató kockázatnak tekinthető a visszaeső kiskereskedelmi forgalom, az EU források körüli bizonytalanságok és a magas kamatkörnyezet miatt visszaeső beruházások”.

Az elemzésben arról írnak, hogy a globális folyamatokat tekintve meghatározó tényező a több mint egy éve tartó orosz–ukrán háború és szankciós intézkedések, amelynek hatására bizonytalanná vált a gázellátás Európában, illetve jelentősen emelkedtek az energiaárak. Pozitív fejlemény, hogy a kezdetben bizonytalanságot okozó ellátási nehézségek azonban mégsem vezettek gázhiányhoz Európában. Negatívum viszont, hogy az energiaárak alakulását továbbra is nagymértékű bizonytalanság övezi, ugyanakkor az utóbbi hónapokban az olaj és a gáz ára is csökkenést mutatott. Ezzel egyidejűleg az infláció kisebb ütemben emelkedett az elmúlt hónapokban az Európai Unióban és az eurózónában. Ezen tényezők miatt a külső inflációs nyomás csökkenhet Magyarországon.

– áll a Századvég közleményében. Hozzáteszik, hogy a monetáris politika tavaly az emelkedő infláció kezelése érdekében szigorúbbá vált; a jegybank az alapkamatot és az egynapos betéti kamatát fokozatosan emelte, illetve növelte a kötelező tartalékráta mértékét.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozzák.

– véli az elemzés. A Századvég szerint a tavaly év végén bejelentett a költségvetési kiigazítás hatására idén év elején a kormányzati kiadások visszafogott növekedésére lehet számítani. Éves szinten azonban 2023-ban 1,3, míg 2024-ben 2 százalékos lehet a kormányzati kiadások növekedése.

– írják.

A hazai export bővülését 2023-ban erősen befolyásolja a külső kereslet alakulása és az előző évi magas bázishatás. Emiatt 2023-ban az exportteljesítmény 1,8 százalékos emelkedésére számítunk, míg 2024-ben 4,5 százalékkal emelkedhet az export volumene. Az import dinamikáját leginkább a belső kereslet és az exportteljesítmény befolyásolják: 2023-ban 1 százalékkal eshet, 2024-ben pedig 2,6 százalékkal növekedhet az import volumene.

Forrás: Századvég; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.