Pesti Srácok

Százmillió forint értékű régészeti leletet foglalt le a rendőrség (Videó)

Szakértői vélemények alapján százmillió forintot is meghaladó értékű régészeti leletet foglalt le a rendőrség, három ember ellen eljárás indult.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n hétfőn azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat múlt csütörtökön 28 helyen tartott összehangolt akciót 91 rendőr részvételével, szaktanácsadók bevonásával. A nyomozók több mint tízezer pénzérmét, csaknem ezer régészeti tárgyat, köztük fibulákat, ékszereket, továbbá tucatnyi fémkereső eszközt és két antik fegyvernek látszó tárgyat találtak.

Kitértek arra, hogy a rendőrök üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Több mint húsz emberrel szemben intézkedtek, közülük eddig három férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Vajda Eszter, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt is elmondta, hogy a feltételezett elkövetők az értékes tárgyak döntő részét fémkeresővel találták és azokkal kereskedtek. Az ilyen talált tárgyak a vonatkozó jogszabályok szerint az állam tulajdonát képezik és nem hozhatók kereskedelmi forgalomba.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.