Pesti Srácok

Százmilliós lopási ügyekben lehet érintett a Jobbik frakcióvezető-helyettesének korábbi bizalmasa

Százmilliós lopási ügyekben lehet érintett a Jobbik frakcióvezető-helyettesének korábbi bizalmasa

A PestiSrácok.hu információi szerint újabb bűncselekményekben vizsgálják annak a volt rendőr alezredesnek a szerepét, aki néhány évvel ezelőtt még a Jobbik frakcióvezető-helyettesének, Staudt Gábornak volt a bizalmi embere és tanácsadója. Úgy tudjuk, hogy a korábban áfacsalási hálózatot is működtető főrendőr neve két, összesen csaknem százmillió forintos kárt okozó lopási ügyben bukkant fel tavaly.

Emlékezetes, korábbi cikkünkben megírtuk, hogy titkos nyomozás buktathatja le azt az évek óta nemesfémekkel üzletelő áfacsaló hálózatot, amelynek szellemi atyja és irányítója a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori magas beosztásban dolgozó nyugalmazott alezredese, aki pár éve még a Jobbik frakcióvezető-helyettesének, Staudt Gábornak volt a bizalmasa és tanácsadója. F. László ráadásul a Jobbik akkori fővárosi frakcióját is segítette munkájával. A frakció működésére rálátó forrásaink hangsúlyozták, F-hez kötődik a radikális párt egyik legnagyobb kampányígéretének, a csendőrség felállításának ötlete. A nyugalmazott alezredes részt vett és fel is szólalta Jobbik első szakmai konferenciáján, amit rendvédelem témakörében tartottak meg 2009 októberében. F. fél évvel később, mint a Jobbik szakjogásza, interjúban ekézte a Fidesz-MSZP által 2010-ben elfogadott titoktörvényt. A volt NNI-s rendőrt ismerő, ám a politikától távol álló informátoraink is állították, F. előttük is többször hangoztatta a Jobbikhoz és Staudt Gáborhoz való kötődését, valamint azt, hogy anyagilag is szeretné támogatni a pártot. Arról nincs tudomásunk, hogy F. a bűncselekményekből származó pénzekből juttatott volna Staudtéknak, az viszont a párt pénzügyi beszámolójából igazolható, hogy az áfacsalási biznisz előtt, 2010-ben közel egymillió forinttal támogatta F. a Jobbikot.

A lopási ügyben tett egyik vallomás részlete. Fotó: PS

Áfacsalástól a piti lehúzásig

PestiSracok facebook image

Visszatérve az áfacsaláshoz, a társaság tudta, hogy az nem fog örökké tartani. Éppen ezért 2014-től kezdődően újabb üzleti lehetőség után néztek, ami olyannyira jól sikerült, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is eljárást folytat lopás bűntettének gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Ami az előzményeket illeti, 2017 elején F. és volt rendőrtársa, R. Sándor 40 millió forintnyi eurót kértek egy befektetőtől, akit nevezzünk M-nek (a férfit egyébként a nyugalmazott alezredesek egykori rendőr kollégája mutatta be a csapatnak). Őt azzal próbálták csőbe húzni, hogy a korábbi valós üzleti tevékenységükre felépítettek egy ügyes mesét. Hogy meggyőzzék a vállalkozót az üzlet valóságtartalmáról, elvitték magukkal Arezzóba, egy olyan nemesfém nagyüzembe, ahonnan gond nélkül lehet venni színezüst granulátumot, akár többszáz kilós tételben is. Felvázolták neki, hogy az ott megvásárolt árút autóval kiszállítják az új vevőjükhöz Angliába (később a befektetőnek Pozsonyt mondtak), akinek többszörös profitért eladják azt. Partnerüket megnyugtatták, hogy ők eddig is gond nélkül megoldották az áruk szállítását, mivel szigorú szabályok mentén dolgoznak, az árut soha nem hagyják magára. M. végül belement az üzletbe és megfinanszírozott egy többszáz kilós ezüstbizniszt.

Részlet a lopási ügy egyik vallomásából. Fotó: PS

Eltűnt a 40 milliónyi ezüst

Azonban már az első fuvarnál probléma akadt: a BMW-t - benne a négy mázsányi ezüsttel - egy olasz pihenőhelyen ellopták. Az autóban ketten utaztak, F. László és H. Martin. Utóbbi nem más, mint az áfacsalási ügyekben fontos szerepet vállaló H. Dávid fia. H. Martin portálunk által megismert vallomásában tavaly tavasszal előadta, hogy mindketten elhagyták a nagy értékű kocsit annak ellenére, hogy korábbi útjaikon ilyen soha nem történt. Ez náluk fontos szabály volt. Mire megittak egy kávét, a kocsi a 40 milliót érő ezüsttel eltűnt. Ugyanakkor valamilyen „csoda” folytán R. Sándor nagy értékű BMW-je hamarosan előkerült, ám a benne lévő árut elvitték. Az autón erőszakos behatolásnak nyoma sem volt, mintha a saját kulcsával nyitották volna ki. Az ügy pikantériája, hogy a nyugalmazott alezredes a sértett felek között van, ugyanis állítása szerint ő maga is beszállt egy kisebb összeggel az üzlet finanszírozásába, így nyugodtan kijelenthette, őt is megkárosították.

Fotó: PS

Információink szerint az „olasz melóhoz” kísértetiesen hasonló módszerrel húzott le egy másik vállalkozót is a nyugalmazott alezredes és csapata.A nemesfémszakmában ugyancsak jártas üzletembert 2016 végén kereste meg F. egyik ismerőse, P. Bálint azzal, hogy Svédországban már egy ideje tárgyal egy olyan üzemmel, ahova ezüstöt lehet eladni nagy tételben. Mivel a később becsapott vállalkozó tudta, F-ék áfázásához a lengyelországi vevőket is a férfi szerezte, belement az üzletbe. Az alezredes ismerőse, hogy történetét hihetőbbé tegye, hosszú időn keresztül építgette a sztoriját. Hónapokig tartott céget alapítani és az összes engedélyt beszerezni, bankszámlát nyitni mind Svédországban, mind Szlovákiában. Később kiderült, minden átverés volt. A férfi által kivitelezett lehúzásban utóbb felszínre kerültek olyan információk, melyek azt támasztották alá, hogy F-ék aktív tanácsadással működtek közre és ily módon kártalanították az általuk korábban megkárosított férfit. Maga az átverés pont úgy történt, ahogy azt F. és csapata szereti intézni: a későbbi eljárás lassítása és összezavarása érdekében belekevertek egy másik országot, hiszen így már csak a jogsegélyek miatt elhúzódik a nyomozás.

Panasz a nyomozás furcsaságai miatt

Az árunak 2017. júliusában Malmöben kelt lába. A 300 kg ezüst oda ugyan időben, szabályosan megérkezett, ám P. később azt állította, hogy amíg az üzem vezetőjével tárgyalt, tolmácsa elhajtott az ezüsttel. A kár ebben az esetben 52 millió forint. Külön érdekesség, hogy P Bálint. azt állította, tolmácsa a svéd üzem vezetőjét is megkárosította 20 ezer euróval, mégsem tettek feljelentést a svéd hatóságoknál. A sértett azonban itthon a rendőrséghez fordult és a IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozást is indított, de a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – nem hivatalos úton – elvitte az ügy iratait – állította forrásunk, aki mindezért és az eljárás lassúsága miatt a Legfőbb Ügyészséghez fordult, amely a napokban a panaszt jelezte a Fővárosi Főügyészségnek és a IX. Kerületi Ügyészségnek.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.