Közbeszerzési eljárás nélkül privatizálta a helyi egészségügyi központot a budaörsi város vezetése – közölte a Fidesz budaörsi szervezete. Az Egészségügyi Központ előtt tartott sajtótájékoztatón Nagy Sándor András, a budaörsi Fidesz vezetője kiemelte: Wittinghoff Tamás polgármester pályázat nélkül nevezte ki nevelt fia cégét. Az egészségügyi központot 15 éve az akkori szocialista városvezetés a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkárának a cégére bízta. Az államtitkár ellen tavaly óta több százmilliós hűtlen kezelés miatt folyik eljárás, ezért kellett új vezetőt keresni a központ élére. Wittinghoff Tamás, korábbi SZDSZ-es politikus nem találja érdekesnek, hogy nevelt fia révén ő is kapcsolatba került a városi egészségügyet ellátó céggel.
A pályázat nélkül helyzetbe került cég, a Jump Consulting vezető tisztségviselőjeként jelenleg két név szerepel, Zsákai Zoltán és Spányik András. A cég kisebb-nagyobb profilváltásait végigkövetve érdekes fordulatokra bukkant a PestiSrácok.hu. A hivatalosan 2012-ben alapított vállalkozás ugyanis kezdetben elsősorban vendéglátással foglalkozott. Zsákai Zoltán kisebb éttermeket, büféket vezetett. A budaörsiek többsége azonban már egy kicsit későbbi tevékenysége során ismerheti, mégpedig az ABS sportcentrum tulajdonosaként.
Ezután érdekes módon két éve kezdett az egészségüggyel is foglalkozni a Jump Consulting.
Zsákai neve aztán 2015-ben feltűnt a MedSpot Ambulance nevű alapítvány munkatársai között, ahol hitvallásuk szerint olyan emberek számára igyekeznek orvosi ellátást nyújtani, akik kiszorulnak az egészségügyi rendszer biztosította ellátásból. Így például a MigSzol csoporttal karöltve a migránsválság területén. Neve itt kapcsolódik először valamiféle egészségügyi tevékenységhez és Spányik Andráshoz is, aki az említett MedSpot csapat tagja, sőt egyik vezetője. Kettejük közös vállalkozása a 2015-ben alapított Fast Medical Group, amelynek neve a budaörsi ügyelet üzemeltetése mellett szintén a menekült ügyekkel kapcsolatos hírekben tűnik fel, amikor önkéntes orvosokkal a szerb-horvát határon lévő opatovaci menekülttáborban látnak el migránsokat. Szintén ketten tevékenykednek a már a Jumphoz köthető pasaréti luxusklinika létrehozásában, amely úgynevezett pszichoszomatikus, azaz a legtöbb betegség oka valamely mentális probléma megközelítésből igyekszik gyógyítani a vélhetően nem a migránsok és hajléktalanok közül kikerülő pácienseket. Zsákai nyilatkozatai szerint Spányik András ugyan alapítója a budaörsi egészségügyet üzemeltető Jump Consultingnak, de nem tulajdonosa. Ő csak a pasaréti klinika ügyvezetője. Mindennek hangsúlyozása azért lehet fontos, mert Spányik András több ponton is kapcsolódik Wittinghoff Tamáshoz, aki korábban három havi fizetést, azaz másfél millió forintnyi jutalmat szavazott meg magának mielőtt vitorlázni indult volna. Mindketten alapító tagjai a több egykori SZDSZ-s politikust is felvonultató Új Magyar Köztársaság Egyesületnek. Emellett Spányik Andrást Wittinghoff Tamás nevelt gyermekeként emlegetik, hiszen egykori élettársa fia. A polgármester egyik nyilatkozatában bevallotta: fiaként tekint Spányik Andrásra.
Wittinghoff nem érti
Egy tavaly augusztus végi képviselő-testületi ülésen a Fidesz budaörsi szervezete feltette a kérdést a polgármesternek, hogy valóban van-e kapcsolat közte és az egészségügyi központot üzemeltető cég ügyvezetője, Spányik András között. Erre Wittinghoff Tamás közölte:
„Egyébként Spányik Andrást a barátomnak tartom, de hogy ez mennyiben tartozik a dologhoz és mennyire szakmai kérdés, azt nem tudom pontosan megítélni.”
Zsákai, a Jump Consulting ügyvezető igazgatója ugyanitt kifejtette:
„Spányik doktor valóban a Jump Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, de nem tagja, tehát nem rendelkezik tulajdonosi részesedéssel. Egyébként a Jump Consulting Kft. egy magán egészségügyi szolgáltató cég, Pasaréten üzemeltet egy 1000 m2-es egészségügyi klinikát és a Spányik doktor ennek a klinikának a szakmai igazgatója.”
A szocialisták kórházlenyúlásának újabb példája egyébként egyszerűen orvosolható lenne, ha az önkormányzat egy újabb vállalkozó bevonása helyett saját kezébe venné a budaörsi egészségügyi ellátórendszer működtetését. Löfler Dávid képviselő októberben nyújtott be erről módosító indítványt, de a javaslattal érdemében nem foglalkoztak, a kórházat pedig, ahogy azt már nyáron is sejteni lehetett, a Jump Consulting vette át. Pedig számos eset bizonyítja, hogy a javaslat nem ördögtől való, például a szigetvári önkormányzatnak néhány éve elege lett az egymást váltó magáncégekből, és saját kézbe vette a kórház irányítását.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS