Pesti Srácok

Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális rendezvénysorozat

Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális rendezvénysorozat

Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

Interaktív kiállítás, színház, cirkusz- és táncművészeti előadás, beszélgetés, filmvetítés, kézműves foglalkozás, hungarikum játéktér és a magyar konyha remekeit kínáló gasztrobusz is szerepel az eseménysorozat székesfehérvári kínálatában - olvasható a Petőfi Kulturális Ügynökség MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében, amely szerint az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jegyében indul féléves útjára a hétvégén a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által támogatott programsorozat.

-áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

-írják.

A programsorozat a KIM és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre. A résztvevő intézmények között van a Hagyományok Háza, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei: az MNMKK Iparművészeti Múzeum, az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum, az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, a Nemzeti Filmintézet, a Nemzeti Színház, a Nemzeti Táncszínház, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Szépművészeti Múzeum.

-olvasható a közleményben.

Az országjárás második állomása Sopron lesz, ahol augusztus 17. és 21. között a 35. Páneurópai Piknikhez kapcsoltan valósulnak meg az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat eseményei.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.