Pesti Srácok

A Dobrev által emlegetett "teljhatalom" csak a baloldali politikusoknak jár

A Dobrev által emlegetett "teljhatalom" csak a baloldali politikusoknak jár

A Demokratikus Koalíció (DK) nagyasszonya, Dobrev Klára ma újfent megmondta a magyaroknak, hogy mire is van szüksége a népnek ahhoz, hogy Magyarországon valódi változás és valódi demokrácia legyen. Különös ez egy olyan nő szájából, akinek férje miniszterelnöksége idején sokkal inkább a tömegoszlatásban és gumibotokban hitt, mint szólás- és véleménynyilvánítás szabadságában, és akit ebben a hitében és meggyőződésében felesége, Dobrev is támogatott.

Nem kell hozzá szakértőnek lenni, hogy az ember lássa, Dobrev „demokratikus” csillaga ahelyett, hogy felemelkedett volna, beragyogva az eget a magyarok számára, inkább a teljes lejtmenetet választotta, hogy majd üstökösként csapódjon a földbe. Ugyanakkor a DK elnöke a tényeknek hátat fordítva tesz még egy kísérletet, hogy visszarántsa pártját arra a pályára, ahova férje, Gyurcsány Ferenc juttatta. Dobrev a közösségi oldalán közzétett videót azzal kezdi, hogy „minden olyan ember, aki szemben áll az orbáni hatalommal, tiszta szívével azt kívánja, hogy a jövő évi kormányváltás valódi változást hozzon” a mindennapi életünkben. De lássuk, hogy konkrétan milyen változásra is vágyik Klára!

VARJU László; MOLNÁR Csaba; DOBREV Klára
Dobrev Klára a nehéztüzérei körében. 
Fotó: MTI/Soós Lajos

Szerinte ennek a változásnak érintenie kell a fizetéseket, a nyugdíjakat, az oktatást és az egészségügyet.

Nem lövünk bakot, ha azt állítjuk, hogy nem minden kormányváltás iránt lelkesedő ember örülne, ha változás állna be az anyagi helyzetében, kivétel persze, ha az egyet jelent a jövedelme emelkedésével. Azonban utóbbira egy kormányváltás esetén – valljuk be – igen kicsi az esély, hogy azok az emberek, akik eddig is belefulladtak az orbáni jólétbe, majd többet fognak kapni mondjuk a Tisza Párttól, akinek szakértői a nyugdíjak megvágásában, az adóemelésekben és a genderideológia terjesztésében látják a ország jövőjét. Ugyanakkor még nagyobbat fognak csalódni azok az emberek, akik náluk – sokkal – rosszabb anyagi helyzetben vannak, azok akik előtt elhúzták a mézesmadzagot, és akikkel megint elhitették, hogy nem saját maguk, hanem egyedül a rendszer a felelős az anyagi helyzetükért.

Dobrev: már nem kell kétharmad!

De haladjunk tovább Dobrev gondolatainak hullámhosszán, mert a politikus végül egy tágabb mezsgyét nyit meg előttünk, aminek semmi köze sincs az emberek jólétéhez. Mert mi lehet fontosabb a fentebb említett kampányterületeknél? A demokrácia. Igen, a Demokratikus Koalíció demokratikus demokratája demokratikusan megosztja velünk, hogy mit kell tennie egy magát igazán demokratikus demokratának valló választópolgárnak ahhoz, hogy hazánkban demokrácia legyen.

Ezzel kapcsolatban a DK üdvöskéje elmondta, hogy senki sem számított arra, hogy az egypárti kétharmadból akár baj is lehet. Pontosítva: olyan baj, hogy Orbánéknak a kormányzáshoz, illetve a kétharmados törvények megszavazásához, sőt, az új alkotmány, az Alaptörvényünk elfogadásához nincs szüksége a bukott, immár ellenzéki padsorokban ülő politikusok, köztük a Gyurcsány-félék szavazatára. 

Nem számít, hogy a baloldal, Gyurcsánnyal az élen a csőd szélére és IMF hitelbe kergette az országot, vagy hogy a volt kormányfő kommunista vérebként inkább a gumibotok kegyetlen erejében látta a hatalomban maradás esélyét, amely intézkedésekben Dobrev is támogatta. Ennek ellenére a Gyurcsány-klán végül vesztett, mert az erkölcsi válságban lévő magyar társadalom, ha akkor nem is örökre, de elkergette a baloldali kormányfőt a miniszterelnöki bársony székből. 

De, ha ez nem lenne elég, a „demokraták demokratájának” mégis csak tudnia kell, hogy Orbánéknak az alkotmány biztosította azt a kétharmadot, amellyel a választók egy pofont kívántak adni a kommunista utódpárt MSZP-nek.

Egyszemélyi hatalma csak az ellenzék képviselőjének lehet 

Klára a videóban nagy hangsúlyt fektette arra, hogy a kétharmaddal Orbán „megszerezte az egyszemélyi teljhatalmat, amiből viszont kiépült a NER. Ezért ment tönkre Magyarország.” És Dobrev most látszólag aggódó polgárként, de még inkább számító politikusként kijelenti, hogy nem akarja, hogy ez a hiba még egyszer megtörténjen! Ezért a DK aláírásgyűjtést indít ennek megakadályozására azzal a felhívással, hogy „soha többé egypárti kétharmadot!” Igaz, hogy egyszemélyi hatalmat a Klára által nagyra és sokra tartott Orbán Viktor sem gyakorol, és arra is néha emlékeztetni kell magunkat, hogy hazánkban mind a mai napig az országgyűlési választásokon győztes párt adja általában a miniszterelnököt, aki végül a parlament választ meg. 

De figyeljünk csak: a DK elnöke rögtön felhívja a figyelmet, hogy igazából nem is a kétharmaddal van a baj, mert ha azt az ellenzék szerzi meg, attól még érvényesül a demokrácia, mert ugye az egységes balliberálisok – mondjuk a Tisza és a DK - biztos, hogy méltán képviselnék a konzervatívokat. A baj számára azzal van, ha egyetlen párt kapja meg a szavaztok kétharmadát. 

Látható, hogy Dobrev taktikát váltott és egy újabb faágat talált, amibe megpróbál belekapaszkodni, hogy kihúzza a pártot abból az örvényből, amiből nem igazán van kiút. Azt nem tudjuk, hogy a DK politikusa most Magyar Péter vitorlájából akarja kifogni az egyébként is csökkenő szelet, vagy szimplán a bizonytalanokat akarja ezzel a DK-hoz – jobb eszköz híján – csábítani. Bármelyik is legyen az ok, Dobrev csak akkor látja biztosítottnak a demokráciát, ha abban az ő pártja is benne van, mert akkor nem kell félni a kétharmadtól, sőt még a négyötöd is jöhet! 

A magyarok azonban nem kérnek és nem is kérhetnek az olyan árulókból, mint Dobrev vagy Magyar Péter, akik a hatalom megszerzése reményében képesek a saját hazájukat és népüket is megfosztani attól, ami megilleti őket.

A DK első embere azt mondja „soha többé kétharmad”, mi meg azt mondjuk „soha többé baloldal”.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.