Pesti Srácok

Szépen alakul a ballib összefogás: Szigetvári beintett Gyurcsánynak és az MSZP-nek

Szépen alakul a ballib összefogás: Szigetvári beintett Gyurcsánynak és az MSZP-nek
Szigetvári Viktor (fotó: PS)

A szocialisták májusban tartanak kongresszust, ahol kimondhatják a végső szót Botka László miniszterelnök-jelöltségéről – tudta meg a Magyar Idők. Közben az Együtt bejelentette, hogy sem Botkából, sem Gyurcsány Ferencből nem kérnek, és az MSZP-t is a „probléma részének” tartják.

– jelentette be Szigetvári Viktor. Az Együtt országos politikai tanácsának elnöke a Magyar Idők tudósítása szerint úgy fogalmazott: az MSZP is „a probléma része”, akárcsak Gyurcsány Ferenc, akivel semmilyen szinten nem hajlandók együttműködni. Szigetvári úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image
Botka László vörös háttérrel; Fotó: Magyar Idők/Éberling András

A májusi kongresszuson dől el Botka sorsa

Aktuálpolitikától függetlenül, a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítása miatt június 1-jéig minden pártnak össze kell hívnia a legfelső döntéshozó szervét, hogy elfogadják a pénzügyi beszámolót. Az MSZP várhatóan májusban tartja a kongresszust – közölte Hiller István, az MSZP választmányi elnöke a testület ülése után. A Magyar Idők tudósítása szerint mindez azért fontos, mert bár az elnökség és a választmány is felsorakozott mögötte, Botka László miniszterelnök-jelöltségéről a végső szót a kongresszus mondja majd ki. Arra a kérdésre, hogy már májusban döntenek-e Botka jelöltségéről, Hiller azt mondta: a Ptk. miatt egy napirendi pont biztos, de nyilván lesznek aktuálpolitikai, a választással kapcsolatos napirendek is. Ismertetése szerint Botka László a március 14-i, miskolci választmányi ülésen tart helyzetértékelést, továbbá részletezi a programját. Az ülés után nagygyűlést tartanak, amelyen felszólalnak a párt vezetői. Odahívják az úgynevezett „demokratikus oldal” minden támogatóját, ez a rendezvény tehát nem kizárólag az MSZP-seknek szól, hanem a kormányváltás iránt elkötelezettek nagygyűlése lesz, amely fáklyás felvonulással zárul – részletezte Hiller István.

Az MSZP választmányi vezetője közölte: a testületben, amelyet a stratégiaalkotás központjaként írt le, folyik a társadalmi alternatíva kidolgozása, ennek részeként foglalkoztak a társadalompolitikával. Szerinte a középosztály meg-, illetve újrateremtését a társadalmi felemelkedéssel kell elérni. Arról folyt a vita, hogy a középosztályból lecsúszottak, illetve az alsóbb osztályok felemelkedését hogyan lehet megteremteni költségvetési eszközökkel és „társadalompolitikai felfogással”.

– reagált a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt hangsúlyozta: az MSZP-s kormányok elvették a középosztálytól a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatásokat, megduplázták a munkanélküliséget. A fizetéseket magas adókkal terhelték, a béreket befagyasztották, a devizahitelekkel több mint egymillió család otthonát sodorták veszélybe. Hozzátették: a szocialisták ma sem támogatják az adócsökkentéseket, ha rajtuk múlna, ismét több mint duplájára emelnék a személyi jövedelemadót és elvennék a családi adókedvezményt, eltörölnék az otthonteremtési programot és ismét magas adókkal sújtanák a vállalkozásokat.

Forrás: Magyar Idők. Vezető kép: Magyar Idők/Éberling András

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?