Pesti Srácok

Szeptembertől jöhet az egységes parkolási rend Budapesten, a belvárosban 600 forint lehet egy óra

Szeptembertől jöhet az egységes parkolási rend Budapesten, a belvárosban 600 forint lehet egy óra

A jelenlegi bonyolult, átláthatatlan, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat – közölte pénteken a Főpolgármesteri Hivatal. Azt már persze nem emelik ki, hogy a zónák átszabásával a díjakat is jelentősen megemelik. Az A zónában, többek közt a belvárosban például a javaslat szerint 600 forint lesz egy óra. A főváros jelentős részében korlátozzák is a parkolást, legfeljebb 3 órát lehet majd itt egy autónak várakozni.

Egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat. Ha a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén támogatja, az új egységes parkolási rendszer szeptember 5-én lép életbe Budapesten. Azt írták: az új zónarendszerhez illeszkedő új díjazás a közterületi parkolóhelyek esetében "az autók gyorsabb cserélődését, így a parkolóhelyek jobb kihasználását célozza".

  • Az "A zóna" területén 8 és 22 óra között kell majd fizetni a parkolásért, óránkénti 600 forintot.
  • A "B zónában" 8 és 20 óra között 450 forint lesz a parkolási díj.
  • A "C zónában" 8 és 18 óra között 300, a "D zónában" ugyanezen idősávban 200 forintért lehet majd parkolni.
  • Az "A", "B" és "C" zónában maximum 3 órában korlátozzák a parkolás időtartamát.
  • Egyedül a D zónában lehet majd korlátozás nélkül parkolni.

Az új zónák közötti határokról a kerületek javaslata alapján a Fővárosi Közgyűlés dönt soron következő, szerdai ülésén. A Főpolgármesteri Hivatal szerint az új, egységes parkolási rendszerhez illeszkedő parkolási díjak, valamint a háromórás időtartam-korlátozás kiterjesztése a közterületi parkolóhelyek gyorsabb cserélődését ösztönzi.

PestiSracok facebook image

Az időseken, gyerekeken és a turistákon is fogni akar a Fővárosi Önkormányzat

A Népszava összegyűjtötte, mi mindent emelnek még Karácsonyék.

  • 10 százalékkal nő a fizetős zónákba tartozó fővárosi terület, vagyis ingyenes parkolók szűnnek meg.
  • A tömegközlekedésben nem változik a menetjegyek és a havi bérletek ára, a 24 órás jegy 1650 forintról 2500 forintra nő, a 72 órás jegy 4150 forint helyett 5500 forintba kerül majd.
  • Azokat is keményebben büntetik majd, akik érvényes jegy vagy bérlet nélkül utaznak. A pótdíj összege 4000 forinttal nő, 8000-ről 12 000-re, ha a helyszínen fizeti ki a bliccelő. Ha a büntetést egy hónapon belül kifizetik, akkor az eddigi 16 ezer helyett 25 ezret kell fizetni, míg 30 nap után 32 ezer helyett 50 ezer lesz a pótdíj összege.
  • Emelik az idősotthonok ellátási térítési díját, 10 százalékkal.
  • A közétkeztetési díjakat 15 százalékkal emelik.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.